Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 11 (149. szám) - A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - SZABÓ GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3284 Igaz, erre azt lehet mondani, hogy ma is vannak kistérségek, sőt vannak kistérségi társulások. Ezzel kapcsolatban azonban azt kell megjegyeznem, hogy ezek a kistérségek vagy statisztikai mérési egységként léteznek, amelyekben nem működnek vagy nem mindegyikben működnek kistérségi társulások, vagy ha működnek, talán nem teljeskörűen működnek. Vannak kistérségi fejlesztési társulások, amelyek ugyan létrejöttek, de vagy túlságosan nagyok, vagy túlságosan kicsik, azután vannak települések, amelyek adott esetben három kistérséghez is tartoznak, és vannak települések, ame lyek egyhez sem tartoznak. Ennélfogva egészen biztos, hogy kistérségi szinten ma nincs olyan intézményi rendszer, amely alkalmas lenne a fejlesztéspolitikai feladatok fogadására, illetve ilyen jogcímen a különböző hatáskörök telepítésére. Nos, ami a megyét illeti, itt is nagyon sajátos a helyzet. Van egy nagyon erős politikai legitimitással rendelkező önkormányzati szint. Mindössze annyi a gond, hogy ez az önkormányzati szint minden alkotmányos beágyazódottsága ellenére egyszerűen nem rendelkezik területfej lesztési feladatokkal, ezért a törvény 1996ban létrehozta mellette az úgynevezett fejlesztési tanácsot, amely nagyon izgalmas, érdekes és hektikus testület, hiszen dekoncentrált állami szervektől a választott emberekig és a minisztériumi delegáltakig sok mindenki részt vesz benne, de néhány megyét kivéve ezek a fejlesztési tanácsok sem kaptak sem elegendő forrást, sem elegendő feladatot, hogy érdemben tudjanak kezelni fejlesztéspolitikai problémákat. Közben az is kiderült, hogy a fejlesztési terület, a fej lesztési feladatok - itt már nyugodtan hivatkozhatunk bizonyos fajta uniós elvárásokra és normákra - meghatározó területe uniós szinten az a bizonyos NUTS II. szint, amit mi egyszerűen régiónak vagy nagytérségnek nevezünk, és amelyből Magyarországon pillan atnyilag hét van. Beszéljünk most a régióról, ahol semmifajta önkormányzat nincs, ellentétben az előző szintekkel, amelyekről beszéltem, viszont van egy fejlesztési tanács. Az embernek csak azon kell elgondolkodnia, vajon miért is nevezik ezt regionális fe jlesztési tanácsnak, és azon kívül, hogy régiókban működnek, régiós székhelyeken vannak, sok más érvet nem nagyon találnánk. Ha a jelenlegi összetételüket megnézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy a huszonkét szavazati jogú tagból tizenkettőt az ágazati mini sztériumok és a funkcionális minisztériumok delegálnak oda. Azután még azt is tapasztaljuk, hogy ezek a minisztériumok önkényes jókedvük vagy rosszkedvük alapján döntik el, hogy egy helyi politikust bíznake meg a tárca képviseletével, vagy pedig éppen egy köztisztviselőt bíznak meg a tárca képviseletével. Persze, van még hat választott ember és néhány más delegált is, és számos tanácskozási jogú résztvevő, csak kérdezem, egy ilyen testület alkalmas lehete a regionális érdekek artikulálására, megjelenítésé re és hatásos képviseletére. Vagy kérdezem: vajon ha a közpénzek elköltéséről van szó, akkor adott esetben egy ilyen testületnél az úgynevezett felelősség, méghozzá a politikai felelősség hogyan érhető tetten? Magyarán szólva, nyugodtan mondhatjuk, hogy hi ányzik a kistérségi koordináció, hiányzik a középszint a magyar közigazgatásból, a területfejlesztésből és az önkormányzati rendszerből egyaránt. Ha azt kérdeznék képviselőtársaim, vane hátrányos következménye, akkor azt mondom, hogy számos, de csak néhán yat említenék. Tudjuk azt, hogy a közvetlenül területfejlesztési célt szolgáló források nagyon elaprózottan kerültek felhasználásra, átlagos nagyságrendjük 10 millió forint alatt van az elmúlt évek tapasztalatai alapján, nem szolgálják a gazdaságfejlesztés t, inkább önkormányzati infrastruktúrafejlesztési forrásokat pótolnak, ezáltal a területi felzárkóztatást nem, holott a pénzek elosztása GDParányosan szokott történni. Azt is látjuk - nyilván az intézményrendszer gyengeségeivel is összefüggően , hogy a fejlesztési források túlzottan központosítottak, a potenciális pályázók számára szinte átláthatatlanok. Ma Magyarországon nagyjából ezer jogcímen lehet különböző fejlesztési támogatáshoz jutni, és az is biztos, hogy a nagy számú fejezeti kezelésű fejleszté si forrás lehetetlenné teszi bármilyen jó szándék, bármilyen kormányzati felelősség mellett is az érdemi koordinációt, és ez pazarló, rossz felhasználást eredményez.
