Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 10 (148. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “A szlovák-tokaji megállapodás: Tokaj-Hegyalja újabb Trianonja?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz):
3060 Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészítie a ma kezdődő ülés napirendjét az iskolai tejfogyasztás “Igyál tejet” program módosításáról szóló H/9058. számú, Herényi Károly és más képviselők által benyújtott országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlé s! Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportja azt kezdeményezte, hogy a ma kezdődő ülésen ne kerüljön sor a családon belüli erőszak miatt alkalmazandó távoltartásról szóló T/9837. számú törvényjavaslat részletes vitájára. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést , egyetérte az indítvánnyal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az SZDSZ frakciója a szükséges aláírások csatolásával azt kezd eményezte, hogy a holnapi napon a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosítását kezdeményező T/7730. számú törvényjavaslat általános vitája során csak a vezérszónoklatok hangozzanak el, és a vita május 17én záruljon, így további módosító javaslatok benyújtására van lehetőség. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetérte az indítvánnyal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Az ülés napirendjének elfogadása ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Most a hét végi futárpostában kiküldött, elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk , az imént elfogad ott módosításokkal együtt. Bejelentem, hogy az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatot fogadott el az európai részvénytársaságról szóló T/9445. számú törvényjavaslathoz, ezért a Házszabály értelmében a mai napon nem lehet a módosító javaslatról határoz ni. Az elnöki jogkörben kiadott napirendi ajánlást tehát e nélkül terjesztem az Országgyűlés elé. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a napirendi ajánlást az eddig elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megáll apítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most, 14 óra 8 perckor rátérünk az interpellációk , az azonnali kérdések és kérdések tárgyalására. Dr. Hörcsik Richárd (Fi desz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “A szlováktokaji megállapodás: TokajHegyalja újabb Trianonja?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Hörcsik Richárd, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez: “A szlováktokaji megállapodás: TokajHegyalja újabb Trianonja?” címmel. A képviselő urat illeti a szó. DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz) :