Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. május 4 (147. szám) - A nemzeti környezetvédelmi program 1997-1998. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés; a nemzeti környezetvédelmi program 1997-1998. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat; a nemzeti... - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PAP JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3010 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az előttünk lévő jelentésekben több probléma is van, azt hiszem, nem véletlen, hogy négyöt évet csúszott. Az viszont egészen érdekes adalék és desszert volt, amit mondott Józsa képviselőtársam; nem kívánok az ő beszédével foglalkozni, de nem tudom, hogy némelyik kijelentését melyik jelentésből emelte ki. Mert hogy a felszín alatti vízbázis vagy vízmennyiség növekedett, e z egészen érdekes és új megjegyzés, és a globális felmelegedés időszakában ez nagy kincs lenne, ha így lenne, de hát ez egyik jelentésben sincs így. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolhatnánk, hogy ennyi idő elég volt a munka elvégzésére, ez a négyöt év , de sajnos ez nincs így. A legnagyobb kérdés, amit már többször megfogalmaztunk, az az, hogy vajon miért nem lehetett a második nemzeti környezetvédelmi programot az elsőre építeni, annak a logikája, feladatterve alapján elkészíteni a másodikat a leszűrt eredményekből, következtetésekből, amelyek leginkább bemutatják a környezetvédelmi problémákat, azokat föltárva megfogalmazni a következőket. Ez már sajnos elment, és így a háromszor két év értékelése, illetve a jelentés elfogadása áll előttünk. Tisztelt K épviselőtársaim! Már az eddig elmondott problémák után is azt gondolhatnánk, hogy további probléma nincs, sajnos azonban ez nincs így. Az első beszámolóban még azt tapasztalhattuk, hogy a jelentésben szereplő adatok az 19971998. évekről ellentmondásosak, több helyen nem lehet egyeztetni például az OECDjelentéssel. Ez azért volt gond akkor és lesz probléma mindig, mert így nem lehet tervezni. Felhívom a figyelmet arra, hogy amíg nem készül el a releváns adatbázis, addig sem az első, sem a második nemzeti k örnyezetvédelmi program nem indulhatott volna el; mint tudjuk, nemcsak hogy nem indulhatott volna el, elindult, sőt a mostanit le is fogjuk zárni. Tudniillik a helyzet alapos ismerete nélkül nem fogalmazhatjuk meg a célokat, hogy mit és mennyit kell változ tatni, ezt milyen eszközökkel és milyen forrásokból tesszük meg, egyáltalán mi alapján lehet mérni az előrehaladást, ha az alaphelyzet nem ismert. Ennek szükségességét egyébként a második nemzeti környezetvédelmi program készítésekor el is ismerték, meg is fogalmazták. Kérdezem, hogy hol vannak azok az adatok, az ezekből készült elemzések, tanulmányok és cselekvési tervek, amelyekre épült a második program. Enélkül ugyanis semmit nem ér semmilyen program sem. Gyorsan leszögezem, hogy ez a probléma nem kormá ny- és nem miniszterfüggő, talán ennek köszönhető, hogy annak idején szinte száz százalékkal fogadták el a javaslatot. Tisztelet azért mindenkinek, hogy a környezet állapotán javítani szeretne, és ezért programot hoz létre, csak az a kérdés, mennyire komol y ez a dolog, ha nem tudjuk, mi a kiinduló helyzet. Arra, hogy ezt komolyan is gondolom, álljon itt egy megjegyzés, ami sem három éve, sem a mostani környezetvédelmi bizottsági vitán nem hangzott el. (14.20) Érdekes módon a természetvédelmi fejezet jól kid olgozott, úgy a terv szintjén, mint annak beszámolójában, a második programban is. Tehát ennek az anyagnak egy jó és egy nagyon gyenge része van, ezért mondtam, hogy nem miniszterfüggő és nem tárcafüggő, sokkal inkább ott kell keresni a titkok nyitját, hog y miként lehet ennyiféle és nem összeegyeztethető adatot összeegyeztetni, és kinek az érdeke az, hogy ennyire kaotikus helyzet alakult ki. Meggyőződésem, hogy nem véletlen ez az állapot; ebben ugyanis, mint zavarosban, jól lehet halászni. A legutóbbi törvé nymódosítások is ezt nagyon jól mutatják. Talán a tegnapi nap is rávilágított erre, amikor a veszélyes hulladék terén azonnali kérdésem volt, de erről még néhány szót szeretnék majd szólni. Tisztelt Képviselőtársaim! A jelentés egy érdekes műfaj, ugyanis e hhez nem lehet módosító indítványt benyújtani. Nincs is értelme, hiszen attól, hogy ellentmondásokat, téves észrevételeket veszünk észre, nincs birtokunkban az az adatbázis, amire alapozni lehetne. Sajnos, azt kell látni, hogy a készítők sincsenek ezen ism eretek, adatok birtokában, vagy ha igen, akkor az rosszul rendezett, vagy valakik nagyon rosszul dolgoztak. Nem hiszem, hogy ez utóbbi lenne. Mégis tenni kell valamit, felhívni a figyelmet, hogy a tárca illetékesei javítsák ki ezeket a téves adatokat,