Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 27 (145. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ):
2745 Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt években, de az elmúlt két évben főleg nagyon sok szó esett e Ház falai között az egészségügy privatizációjáról. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy az egészségügy fejlődése, az orvostudomány nagyléptékű fejlődése, az orvostechnológia mindenféleképpen egyre több pénzt követel, egyre nagyobb forrásigénnyel bír. Abban már nem voltunk egyértelműen egy véleményen, hogy honnan is legyen ez a pénz. Bár a gazdaság versenyképességének javulása és általában a gazdaság jó úton járása feltételezi, hogy az állam is többet tud költeni az egészségügyre, mi, szabad demokr aták mindig is azt képviseltük, hogy a magántőke bevonása volna az a megoldás, ami az egészségügy jobbulását eredményezné. Az elmúlt időben elsősorban is a kórházprivatizáció elleni aláírásgyűjtés, illetve a népszavazás indítványozása és a mostanában hall ható privatizáció leállítása ösztönözött arra, hogy újra beszéljünk erről a témáról. Mi, szabad demokraták mindenképpen azokat a példákat tartjuk szem előtt, amiket egyébként mindenki, aki beteg vagy aki az emberek között mozog, ugyanígy kell hogy lásson. De nézzük, hogy mit is jelent a gyakorlat! Nézzük a körzeti orvosokat, akik az elmúlt évtizedben először funkcionális privatizáción, majd valódi privatizáción mentek keresztül, és jelenleg a saját praxisukban működnek. Úgy gondolom, mindenki láthatja, hogy ezek a körzeti orvosok még felelősségteljesebben dolgoznak, még inkább megtesznek mindent a betegeik elégedettségéért, a rendelőik szépülnek, a felszereltségük, a műszereik modernek, az informatikai rendszerük javul, sőt az asszisztencia kedve, kedvessége is - a betegek érdekében és a betegek elégedettsége érdekében - jobb. Vagy nézzük a patikusokat! Azt, hogy a patikák mikor privatizálódtak, talán már el is felejtettük; amit láthatunk, az az, hogy a patikák zsúfolásig tele vannak áruval, általában minden kapható, tiszták, ragyogóak, kedvesek. Tehát tulajdonképpen mi az egész privatizációból annyit érzékelünk betegként, vásárlóként, állampolgárként, hogy aki a maga tulajdonát kezeli, aki a maga érdekeit képviseli a munkájával, az mindig hatékonyabb. Én járó betegszakrendelésen dolgozom húsz éve, és a mi járóbetegszakrendelésünk hat évvel ezelőtt közhasznú társasággá alakult, és mint az önkormányzat százszázalékos tulajdonú közhasznú társasága végzi most már hat éven keresztül a munkáját. Kihasználtuk ennek a lehetőségét, ennek a lehetőségnek minden formáját, épültünk, szépültünk, megpróbáltuk a betegeket maximálisan ellátni, és úgy éreztük, hogy ez egy nagyon jó forma a továbbműködést illetően. Most mégis rá kellett jönnünk arra, hogy a befektetők minket csa k mint vásárlókat keresnek, nem tekintenek bennünket stratégiai partnernek. Tehát arra volna szükség a járóbetegellátás terén is, hogy a tőke áramoljon hozzánk vagy a járóbetegellátókba, hogy további fejlődésünk ezzel biztosítva legyen. Természetesen, az ilyen magántőke beáramlását szigorú szabályok között és nagyfokú ellenőrzés mellett képzeljük el, de ennek a törvényi kereteit bizony sürgetjük. Még néhány szóban arról, hogy a betegek vagy az emberek közül nagyon sokan járnak manapság már központi diagno sztikai intézményekbe, CTre, MRre, vagy esetleg megfordultak már vesedializáló állomásokon, és láthatják, amit nem is kell magyarázni, hogy ezek a magántulajdonban lévő intézmények mennyivel kulturáltabbak, mennyivel európaiabbak, és hogy az ott dolgozó emberek nem is hasonlíthatók össze az általánosan ismert fáradt, lestrapált kórházi nővérekkel vagy a soha utol nem érhető, mert mindig rohanó és elfoglalt kórházi orvosokkal. Vagyis mindent összevetve azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az egész egészs égügyi privatizáció mellett az szól igazán, hogy a betegek elégedettebbek akkor, ha a magánszférában vagy legalábbis a magánszféra által is képviselt egészségügyi rendszerben kapnak ellátást. Néhány szóban még azt szerettem volna elmondani, természetesen a zt is elképzelhetőnek tartanánk, hogy az öngondoskodásról is elgondolkozzunk, hiszen miért akadályoznánk meg egy embert abban, aki a saját pénzét abba szeretné fektetni, hogy jobb egészségügyet vásárolhasson magának, ezt megtegye. (Az elnök a csengő megkoc ogtatásával jelzi az idő leteltét.)
