Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 20 (143. szám) - A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PAP JÁNOS, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2596 környezeti, társadalmi és gazdasági hatásvizsgálat formájában eddig is szabályozva voltak. Ezek most egy egységes környezeti vizsgálat keretében nyernek törvényi szabályozást. A java solt módosítás másik része az, hogy a nagy forgalmú közlekedési helyeken - városokban, agglomerációkban - zajtérképek készítése szükséges. Ez eddig is törvényi szabályozás tárgyát képezte. Ugyanakkor felismerték, hogy ezek integrált mennyiségek - tehát ha valahol elindul egy forgalom, ott a zaj csökkenése csak a legritkább esetben következik be , ezért a zajterhelés kezelésére irányuló stratégiai terv készítését törvényi szinten is szükséges megerősíteni. Mindezek alapján, illetve az alapján, ami a termész etvédelmi törvény módosításához kapcsolódik, hogy az Unió Natura 2000 programjával összefüggő feladatoknak a törvényi szabályozás szintjén Magyarország is meg tudjon felelni, ezeket a feladatokat a szükséges szinten - nem mondjuk azt, hogy nem lehetne enné l messzebb menni egy törvénymódosításban, de a jelenlegi szükséges szinten - ez a törvénymódosítás teljesíti, ezért a bizottság többsége támogatja a módosítás elfogadását, illetve általános vitára való bocsátását. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti olda lon.) ELNÖK (Harrach Péter) : A bizottságban megfogalmazott kisebbségi vélemény ismertetője Pap János képviselő úr, a bizottság alelnöke. Öné a szó. DR. PAP JÁNOS , a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Időszerűen módosítjuk a törvényt, hangzott el a többségi vélemény szerint. Szeretném megjegyezni, hogy időszerűen és harmonizációs céllal az elmúlt időben többször is módosítottuk. Ennyit az időszerű ségről. Tisztelt Képviselőtársaim! A környezetvédelmi bizottság az előttünk lévő törvényjavaslatot - amely egyszerre kívánja módosítani, harmonizálni a környezetvédelem szabályairól szóló törvényt, illetve a természetvédelemről szóló törvényt - valóban meg tárgyalta, és azt kisebb számú vélemény, de nagyobb számú részvétel mellett a kormánypárti többség sajnálatos módon általános vitára alkalmasnak tartotta, miközben az ellenzék részéről megfogalmazódott, hogy nagyrészt nem EUjogharmonizációs célokat szolgá l, hanem egészen mást, amiről mint bizottsági előadó nem tudok hosszasan szólni, de néhány dolgot azért szeretnék kiemelni. Nem értjük, hogy mi indokolja ennek az anyagnak a sürgősségét, ha csak az nem, amit úgy fogalmaztunk meg, hogy sok és hibás anyagrés z található benne. Ha alaposabban átolvassuk, akkor az is kiderül belőle - mint már említettem , hogy nem az EUjogharmonizáció, tudniillik a jogharmonizáció nem azt jelenti, hogy egy az egyben átveszünk dolgokat, mert azt a szabályozást, amely ma nálunk szigorúbb, nem biztos, hogy fel kell puhítani. Ezért is látszik ebből az anyagból egyértelműen az, hogy a háttérben lobbiérdekek húzódnak meg, amely lobbiérdekek elsősorban az infrastruktúrafejlesztés és a területfejlesztés teréről érkeznek, és a tárca ez eknek kíván megfelelni. Ennek aztán az lesz a következménye, hogy az eddigi jó vagy keménynek is mondható szabályozásunkhoz képest a környezetvédelmi jogszabályon jelentős puhítást szeretne végrehajtani a kormány. Jó példa erre az, hogy amíg eddig környeze tvédelmi hatásvizsgálatra volt szükség, ezután a vizsgálandó terveket, programokat a miniszter rendeletben fogja meghatározni, míg ezt eddig törvény szabályozta. Sőt, a kormány most már a környezetvédelmi tanácsokat is a saját szárnyai alá akarja vonni azzal, hogy azok működési szabályait és azok kereteit meghatározza. Talán megfeledkeztek arról - vagy talán nagyon is nem , hogy a tanács nem a minisztérium szerve. Az is nyitott kérdés maradt, vajon miért nem mutatják be a hivatkozott és ka pcsolódó EUrendeleteket és irányelveket. Jó volna látni, hogy hol kapcsolódunk azokhoz. Valószínűleg azért nem látjuk ezeket, mert nincs kapcsolódás. Tisztelt Képviselőtársaim! A természetvédelmi törvény módosításánál még nagyobb a zavar, egyrészt a fogal mi meghatározás vagy teljesen rossz és tudománytalan, vagy pedig hiányzik. Azt