Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. február 19 (124. szám) - Az ülésnap megnyitása - “Felelősen a gazdaságról” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár:
238 amivel megfelelhettek volna a megszigorodott telephelyengedélyezési eljárásoknak. Ez a gazdaságfejlesztés csődje, és ez a gazdaságélénkítés csődje helyi szinten. Ne m tudjuk a 150170 milliárd forintos európai uniós forrásokat megszerezni akkor, ha a minimális 10 százalékos, 1517 milliárd forintos önerő nem áll rendelkezésre, és ebből nem tudunk az Európai Unió elvárásainak megfelelően olyan infrastruktúrát fejleszte ni, amely lehetőséget teremt helyi vállalkozások megerősödésének. De ami a legkatasztrofálisabb: elérkeztünk abba a helyzetbe, és elértük azt a státust, hogy a csatlakozni kívánó országok közül Magyarország az egyedüli, amely adóztatja az európai uniós for rásokat. Önök megtiltották az európai uniós források után az áfa visszaigényelhetőségének a lehetőségét, ezzel nagymértékben rontották egyrészt azoknak a versenyképességét, akik ezekben a forrásokban indulni kívánnak, nagymértékben rontották az ország esél yeit, hogy vállalkozások, kis- és középvállalkozások vagy nagyobb vállalkozások megszerezzék ezeket a forrásokat. Ma már tömegével vonulnak ki az országból olyan befektetők, akik ezen európai források segítségével szerettek volna telephelyet teremteni és m unkahelyet teremteni az országban, de a megnövekedett áfaterhelés miatt ezt már nem tartják kivitelezhetőnek. Veres János államtitkár úr még ma is adós az elmúlt évben jogtalanul kivetett SAPARDáfákkal, ígérete ellenére és László Csaba miniszter úr ígéret e ellenére továbbra sem kaptuk vissza azokat az áfatartalmakat, amelyeket pályázati kiírással szemben vetettek ki gazdálkodókra és önkormányzatokra, és tették és teszik lehetetlenné ma is a SAPARDforrások igénybevételét. Azok a programok, amelyekben a sze ktorok együttműködése, a közszektor és a magánszektor együttműködése érvényesülhet, pont a Draskovicscsomag működése kapcsán válhat kétségessé, hiszen a Belügyminisztériumtól 8 milliárd forint, az önkormányzati támogatásból 10 milliárd forint kerül elvoná sra. Ezek így nem fognak működni. A nagymértékben megkurtított lakásépítési, lakástámogatási programok egy teljes építőipart tettek tönkre, egy teljes mélyépítőipar zuhant a teljesítőképességének a határára. Egyetlenegy szektor volt képes extraprofitra, a bankszektor, az a banki szféra, aki többek között az önkormányzati hiteleken is és az önkormányzati fejlesztési hiteleken is extraprofitot tudott képezni, hiszen a kormányzati költségvetési politika következtében működőképességük fenntartásához nagymértékb en szükség volt a különböző banki hitelekre. A lecsökkentett Munkaerőpiaci Alap, a reálértékben csökkenő területfejlesztési pénzeszközök, a 60 százalékkal csökkentett turisztikai pénzeszközök és a beruházások nagymértékű visszaesése mindmind helyi szinte n is, a helyi gazdaság szintjén is óriási problémát jelentettek. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzatok megrendelők, fogyasztók és gazdaságfejlesztő intézmények is egyben, nélkülük nem lehet felelősen beszélni gazdaságfejleszté sről és gazdaságpolitikáról, csak egy alapjaiban megroppantott önkormányzati rendszerrel nem lehet komolyan gazdaságfejlesztési eszközöket mozgósítani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces fölszólalásra jelentkezett Veres János, a Pénzügyminisztérium államtitkára. Parancsoljon, öné a szó. DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Csak szeretném Nógrádi képviselő úr számá ra is egyértelművé tenni, hogy decemberben a kormány a döntését meghozta, a forrás rendelkezésre áll mindazokra a SAPARDos áfaelszámolásos tételekre, amelyekre most hivatkozott. Ettől kezdve az a kérésem, hogy ott rendezzék a továbbiakban a dolgokat, ahol kell; amit megígértünk ebben a kérdésben, biztosítottuk decemberben, a költségvetés zárását megelőzően.