Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 5 (139. szám) - A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló, az Országgyűlés 2003. december 15-i ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (Harrach Péter):
2211 nyilvánította ki korábban, hogy az intézményeket nem szabad bántani, és az oda esetleg a korábbi kormányzati ciklusban kinevezett embereket nem kell csak azért eltávolítani, mert az számukra esetleg nem a legkedvesebb ember. Sajnos tehát a tettek cáfolják a korábbi ígéreteket. Sajnos azt is meg kell állapítsuk, hogy ma már nem lehet hallani azt az érvet, amelyet a költségvetési bizottságban még rendre és a törvényjavaslatban is hangoztattak, nevezetesen, hogy a felügyelet demokratikus működése miatt szükséges a felügyelet egész szervezeti működésének átalakítása. Világosan kell látni, hogy a demokrácia, az alapvető demokratikus alapjogok, a szólás, véleményszabadság, a pártválasztás és szabad választások körébe tartozik, és egy államigazgatási szervezetnek nem kvázi demokratikusan, hanem hatékonyan kell működni, demokratikus kontroll mellett. Tehát ott olyan típusú, világos feladatelosztás, amelyet eddig tapasztalhattunk, egyértelműen lehetősé get ad arra, hogy a szervezet hatékonyan őrködjön a betétesek és a pénzügyi befektetéssel rendelkezők pénze fölött, a magyar polgárok pénze fölött. Egy tisztázatlan, személyi felelősséget világosan meg nem fogalmazó, különböző döntési kompetenciákat megosz tó, átláthatatlan, nem transzparens megoldás, amit a kormányoldal akar, egyértelműen csökkenti a felügyelet működésének hatékonyságát, és ezáltal veszélyezteti a magyar polgárok és a magyar családok pénzügyi megtakarításait és pénzügyi biztonságát. (Az eln öki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Sajnálatos módon a baloldali kormány, a szocialistaszabad demokrata kormány nem volt partner a felügyelet érdemi munkájában, és azokat a kéréseket, amelyeket nyugati példára hivatkozva, nyug ati országokban működtetnek a hatékony felügyeleti működés tekintetében - például az önálló rendeletalkotási jog , mereven elutasította, igazából tartalmi indoklás nélkül. Sajnos, mint ahogy Varga Mihály képviselőtársam is utalt rá, a szövetkezeti működés tekintetében, mivel a felügyelet nem rendelkezett jogosítványokkal, hiába kérte a kormányt, hogy erre nézve teremtse meg a jogi feltételeit a megfelelő, hatékony működésnek és ellenőrzésnek, sajnos ezt sem kapta meg a baloldali, szocialistaszabad demokra ta kormánytól. (20.30) Tehát azt kell hogy lássuk, hogy az a típusú hatalommegosztás, amely minden demokráciának az alapfeltétele, ahol meg kellene tudni érteni a másikat, aki esetleg nem az illető hatalmi pozícióban lévő szervezet kegyelméből van ott, han em bizonyos hatalmi jogosítványokkal az is rendelkezik, tehát alkalmazkodni kellene hozzá és együtt kellene működni, ez az, ami az elmúlt időszakban nem ment, és ez az, ami egyértelműen a kormány hibájából a családok pénzének veszélyeztetését jelentette eg yúttal. Tehát világos ma a helyzet, miután benyújtottuk ezt az indítványunkat és a kormányoldal nem fogadta el, világos az, hogy nem szervezeti megoldás, annak az igénye áll a kormányoldal döntésének hátterében, hanem egyértelműen a jelenlegi elnök elmozdí tása, egy olyan ember kinevezése esetlegesen, aki hatalmi bábként a szocialistaszabad demokrata kormány kényekedve szerint igazgat egy olyan területet, amelynek autonómiával, önálló jogosítványokkal és szabályozott, a törvénynek megfelelő garanciákkal ke llene rendelkeznie. Csak egy ilyen erős és független felügyelet tudja a magyar családok és a magyar betétesek és megtakarítók pénzét kellő garanciával kezelni, és sajnos a kormányoldal nem háríthatja el magáról azt a vádat, hogy akár az alkotmány megszegés ével is, de lényegében a személyi leszámolás eszközének használja a hatalmát, a törvényalkotó többletjogosítványait. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megkérdezem az SZDSZ, illetve az MDF képviselőcsoportját, kív áne még élni az 55 perces felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom.