Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 5 (139. szám) - A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló, az Országgyűlés 2003. december 15-i ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (Mandur László): - MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP):
2203 csak azt mondhattuk volna, hogy egy hiányos államelméleti ismeretekkel rendelkező sportminiszter feltűnési viszketegségével állunk szemben. Most már látjuk azonban, hogy nem a levegőbe beszélt. Tisztelt Ház! Ez egy piszkos játszma, és tisztességes ember piszkos játszmában nem vesz részt. (Kiss Péter: Ez az. Erről van szó!) Ezért mi nem fogunk részt ve nni ebben a döntésben. További jó munkát kívánunk önöknek! (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Molnár Lászlónak, a Szocialista Párt képviselőjének, 10 perces időkeretben. Parancso ljon! MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Először is engedjék meg, hogy elnézést kérjek mindazok miatt, akiket képviselőtársam az imént megsértett, mivel nincsenek jelen. (Tállai András: Mi nem igaz belőle, azt mondd meg!) Másodsorban pedig szeretném elmondani Font képviselő úrnak is, hogy Békéscsabán van egy olyan nevezetű kiskocsma, amit úgy hívnak, Jobb mint otthon. Ilyen beszédért ott már ajtót mutatnak. Ugye, azt a törvé nyt, amiről most beszélünk, egyszer már megtárgyaltuk. Az Alkotmánybíróság az átmeneti és zárórendelkezéseit hatályon kívül helyezte, illetve az egészet nem léptette életbe. Én ilyen tónusban, mint Répássy úr, nem tudok beszélni, nem is akarok, ez nem idev aló. (19.50) Miről szólnak a tények? A tények arról szólnak, hogy a kormány 2003. október 29én megtárgyalta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének beszámolóját, és azt nem fogadta el. Nem fogadta el azért, mert olyan hiányosságokat talált a munkában , a belső gazdálkodásában, az együttműködés hiányát a kifelé való kapcsolatokban... (Font Sándor: Honnan tudod? Ez kormányülés volt!) Kormányülés volt, erről megjelent sajtótájékoztató, Font képviselő úr, ha olvasta volna, akkor ön is tudná. A kormá ny döntött arról, hogy törvénycsomagot kell a parlament elé terjeszteni. Ebben a törvénycsomagban mindazokat a tételeket és mindazokat a törvényeket módosítani kívánta, amelyek az elmúlt években problémát okoztak, gondolok itt az informatikai, a belső elle nőrzési rendszerre, azokra a hiányosságokra, ami miatt a Magyar Fejlesztési Banknál 135 milliárdos hiány keletkezhetett úgymond. (Zaj.) Vagy mondhatnánk azt, hogy 2002 áprilisában a K&H Bank és az Equities átruházási szerződését látja, és jóváhagyja a Pénz ügyi Szervezetek Állami Felügyelete. Ennek ellenére nem vizsgálja a K&H leánycégeit, pedig kellett volna, mert akkor nem lett volna az a bizonyos botrány, amiről ön az imént beszélt. A lényeg azonban, hogy nem fogadta el, tehát törvényt alkottunk. Ebben a törvényben a hitelintézeti, a tőkepiaci törvényeken, a szövetkezeti törvényeken, illetve mindazon, ami a prudenciális pénzügyi szektor működését segíti, változtattunk. Az elmúlt időszak bennünket igazolt sajnos: néhány olyan kérdés, ami az ingatlanszövetke zetek körül most került napvilágra, bizonyítja, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem úgy járt el, ahogy az adott körülmények között neki független felügyeletként el kellett volna járnia. Ennek megfelelően történhetett az, hogy 2001től olyan betétgyűjtések történtek, amelyek a hitelintézeti törvénnyel ellentétesek, és ezt az akkori pénzügyminiszter meg is írta. Az ellenzék folyamatosan riogatott, nemzetközi közvéleménnyel fenyegetőzött, emlékeztetőül a Fidesz frakcióvezetőhelyettesének novemb er 1jei nyilatkozatára, és begyűjtötte elvtársaitól, elvbarátaitól a nemzetközi porondról... (Derültség és közbeszólások az ellenzéki sorokban.) Begyűjtötték, így van, képviselőtársam, azokat a nyilatkozatokat, amelyeket lobogtatni lehetett itt, Magyarors zágon. Miért is kell személyi kérdésekről beszélni? Mi nem arról beszéltünk, folyamatosan a törvény módosításáról. A mi részünkről nem hangzott el semmilyen vonatkozásban sem Szász, sem Magyar,