Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. április 5 (139. szám) - Bejelentés képviselői mandátumról történő lemondásról: Szalai Annamária (Fidesz) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter:
2123 A matricarendszer M5ös autópályára való kiterjesztése fontos kormányzati intézkedés volt a közúti közlekedés feltételrendszerének javításában. Az érintett települések lakói ugyanakkor néhány hete azt tapasztalják, hogy azok az autósok, akik korábban természetes módon igénybe vették az M5ös mintegy 56 kilométeres szakaszát, a matricás rendszerbe történt bevonás óta Vecsést, Gyált, a főváros déli kerületeinek utcáit veszik igénybe; nemcsak azok, akik például az M0ás irányából a 3as vagy 4es út irányába kívánnak továbbhaladni, hanem akik például alkalmanként Pestszentimréről, Gyálról, Vecsésről a DélPesti Kórházba kívánnak eljutni. Közel egy éve, 2003 májusában kérdést intéztem több érintett település képviseletében a gazdasági és közleked ési miniszterhez az M0ás körgyűrű építése tárgyában. A bevezetőmben elmondtam, hogy a közúti infrastruktúra fejlesztésében kiemelt feladat a budapesti agglomeráció közúti forgalmi problémáinak megoldása, az ország keleti és déli régiója elérhetőségének ja vítása. Felhívtam arra is a figyelmet, hogy a múlt század '30as, '40es éveiben megépült fővárosi úthálózat sem kapacitásában, sem pályaszerkezetében nem készült fel a forgalom levezetésére. A minisztériumi államtitkár úr válaszadását azzal kezdte, hogy m indannyian, akik Budapesten közlekedünk, tapasztalhatjuk a főváros közlekedésének túlzsúfoltságát és az ebből adódó környezetvédelmi hátrányt. (13.40) Nos, a túlzsúfoltság és a hátrány egyes utakon most fokozódott. Nem arról van szó, hogy egyegy önkormány zat kedvéért precedens értékű kivételt kell tenni, hanem rendszerben való gondolkodással, úgy, ahogyan az idézett kérdésre adott válaszadásban is ez érzékelhető volt. Nem szerencsés ugyanakkor – sajnos, ebben az ügyben is láthatóan volt erre törekvés - pol itikai felhangot adni emberek problémáinak vagy azok képviseletének. A települések színe szerinti megközelítés az előző kormányzat idején volt divat, ahogyan ezt saját bőrömön is tapasztaltam. A kormányzat elindította azt a fejlesztést, amit korábban, az e lőző kormányzati ciklusban hiába vártunk, és csak ígéreteket kaptunk tettek helyett. “Festina lente”, mondja a latin közmondás - lassan siess. A rendszerben való gondolkodás és az egyes döntések településekre, az egyes emberekre való hatásának vizsgálata e bben az ügyben is legyen a kormányzatnak fontos, mint ahogyan más kérdésekben ezt megszoktuk. A rendszerben való gondolkodás azt eredményezheti, hogy az M0ás 2006ig való megépítésre kerülő csatlakozási pontja között az M5ös autópálya említett rövid szak asza funkcionálisan a körgyűrű részét képezi. A tapasztalatok figyelembevételével kérdezem miniszter urat: várhatóe gyors intézkedés a keletkezett feszültségek feloldására? Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szi li Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. A kormány részéről megadom a szót Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter úrnak. Miniszter úr! DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Orszá ggyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az a helyzet, amire éppen hozzászólásában felhívja a figyelmet, tehát hogy a főváros közlekedési hálózata kénytelen elviselni azt az átmenő forgalmat a különböző országrészekbe menő országos szintű forgalom között, az valós, és az M0ás megépítése valóban azért kapott prioritást a közúthálózat fejlesztésében, hogy oldjuk ezt a görcsöt, ezt a nehézséget. Az M0ás keleti szektorának megépítése az Európai Uniótól származó, talán egyik legfontosabb pénzalap, a kohéziós alap felha sználásában is jelentős szerepet, jelentős súlyt képvisel, hiszen az M0ás keleti szakaszának a megépítése révén érhetjük el azt, hogy az Alföld különböző városaiból autózóknak ne kelljen a fővárosban és a fővároson keresztül elérniük a másik forgalmi irán yt. Az is tény, hogy ez nagy tömegű tehergépjármű lassult és meglehetősen, a környezetterhelés