Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 31 (138. szám) - A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
2068 jogos aggály, és ezze l foglalkoznunk kell, nem mintha lenne más választási lehetőségünk, de attól, mert nincs választási lehetőség, erre oda kell figyelni. Azonban három dolgot szeretnék mondani. Egyrészt lehetőség lesz olyan célzott pályázatok kiírására, ahol továbbra is pref erálásra kerülnek a legkisebbek, a mikrók, épp azért, hogy ne szorítsák ki őket a nagyok. A második: az elosztásra kerülő pénz jóval több lesz, mint eddig rendelkezésre állt. Harmadszor: lehet, hogy sajnos, de alapjában véve szintén megkerülhetetlen, hogy az európai uniós pénzekhez hozzájutni csak bizonyos alapfeltételeknek való megfelelőség esetén lehet. Tehát ha esetleg, isten ne adja, de sajnálatos módon, mondjuk, a mikrovállalkozók nem lennének képesek - jellemzően - jó pályázatokat írni, attól ez még n em jelentené azt, hogy Magyarország megkapná a rendelkezésre álló pénzeket, csak akkor, ha a nagyok viszont a megfelelő minőségű pályázatukkal be tudnak futni a célba. Tehát itt nem egymás kiszorítását kell látni ebben, hanem azt, hogy hozzá tudunke jutni a pénzhez, vagy nem tudunk hozzájutni, márpedig, azt hiszem, még ha a nagyobbak nyerik is meg, nemzetgazdasági érdekeink azt diktálják, hogy bárki, csak elhozza azt a brüsszeli pénzt, mert az itt hasznosul, a magyar gazdaságon belül. ELNÖK (dr. Wekler Fer enc) : Kétperces hozzászólásra következik Domokos László úr, a Fidesz képviselője. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Egyetértek, a nagyok fontosak, és félreértés ne essék, hogy mi őket nem szeretnénk támogatni, az a probléma, hogy betesszü k egy olyan szűkebb kategóriába, ahol egyébként is kevés a pénz és kiszoríthatja, és valójában a kiszorító hatástól tartunk. Ha erre van megoldás, azt szeretettel várjuk, és erre érdeklődéssel figyelünk. Józsa képviselőtársam a legjobbat válaszolta, amire szerettem volna a figyelmet felhívni, az aggályunknak épp ez az oka: nem ugyanazokkal a feltételekkel lehet az EUs forrásokhoz hozzáférni, mint magyarországi forrásokhoz. Ezt nagyon jól tudjuk, de ez nem feltétlenül erény egy vállalkozás számára, hiszen a Figyelőnek itt egy felmérése előttem, ahol a vállalatvezetők közül többen egybehangzóan arról számoltak be, hogy a brüsszeli pályázati pénzek egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A hazai vállalkozókat elrettenti a sok adminisztrációs kö telezettség, de még inkább az, ha valaki elnyer egy támogatást, akkor is legfeljebb hétnyolc hónap múlva jut hozzá és a többi. Az állandó pályáztatás egyébként sem old meg semmit, ugyanúgy maradnak a termelési és foglalkoztatási problémák. Azt gondolom, e z megint a magyar valóságnak egy fontos szelete. Szeretném azt jelezni, hogy bizony meg lehet majd követelni, hogy hatástanulmány meg egyéb készüljön el, egyelőre jó lenne, ha a magyar költségvetésnek az elköltött EUs pénzeire elkészülnének ezek a hatásta nulmányok, ne egy kis tízfős vállalkozástól várjuk már el, hogy ő hatástanulmányt csináljon a pénzei felhasználásáról. Jelenleg a magyar kormány se képes arra, vagy a különböző szervezetek, hogy megmondják, milyen kimutatható gazdasági előnye, hatása van a kár egy nyilvánvalóan nyereséges logisztikai központ megépítésének, annak milyen gazdasági húzóhatásai vannak. Mégse kérdőjelezzük meg, hogy ésszerűe, mondjuk, a Duna budapesti vonalán logisztikai központot megépíteni, vagy az ország határán kelle ilyet készíteni, egyértelmű. De azért mégiscsak kellenek hatástanulmányok, amelyeket egyelőre még a magyar kormány se tud megcsinálni. Köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Józsa István úr, az MSZP képviselője. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Különös érzéssel hallgattam Domokos képviselőtársam felcsattanását. Nem tudom, hol olvasta ki ebből az előterjesztett törvényjavaslatból, hogy a kormány szűkíteni akarja a hazai forráshoz jutás lehetőségét. Ebben a törvén yjavaslatban, ha el tetszik olvasni,