Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 31 (138. szám) - A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ):
2067 gondolom, le kellene vonni ennek a pozitív és negatív tapasztalatait. Azt nem mondtam, hogy ennek nem voltak pozitív tapasztalatai, sőt azt sem mondtam, hogy a külső gazdasági körülmények nem befolyásolták Magyarországot. Tehát visszatérnék ehhez. Mindössze annyit mondtam, végig kell gondolni, hogy le hete igazságosan. Meg kell érteni, hogy van 850 ezer vállalkozás az országban, és ha 4 ezret támogatunk vissza nem térítendő formában, akkor hogy érzi magát az a 845 ezer, amelyet nem tudunk ilyenben részesíteni. (13.40) Tehát mi azért próbáljuk az arányo kat változtatni, hogy az adott pénzből inkább kamattámogatásra és egyéb olyanra, ami kevesebbe kerül, de látható támogatás... - igaz, hozzáteszem, kisebb, de arányait tekintve többszörös vállalkozás támogatható ebből. Vagy közösen vizsgáljuk meg, hogy a la kásépítés milyen hatással van például a magyar piacra. Én láttam olyan tanulmányokat - nem tudom, önök olvastake ilyesmiről , hogy a lakásépítés során beépített termékek 60 százaléka import. Tehát egy olyan országnál, mint az Amerikai Egyesült Államok va gy Franciaország, ahol minden termékből van gyártmány, ott ez valóban a hazai ipar százszázalékos terméke. Valószínűleg ez nálunk nem így van, meg kell néznünk a külkereskedelmi hiány alakulását, ezzel összefüggésben van. Tehát még egyszer: azt gondolom, h ogy csak súlypontot kell áthelyezni, és azokat a pozitív elemeket kell meghagyni, amelyek jók voltak, és azokat kell továbbfejlesztenünk. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Józsa István úr, az MSZP képviselője. D R. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látom, hogy akár egyet is tudnánk érteni, ha mindenki túl tudna lépni a saját beidegződésein. Visszatérve a törvényre, mert Domokos úr szemünkre vetette, hogy eltértünk a törvény vitájától: úgy gondolo m, hogy a tavaly április 16án eggyel több szavazattal, 367 szavazattal elfogadott országgyűlési határozat - az uniós csatlakozás csak 366 kapott, mert Simicskó úr eltévesztette - úgy jelölte ki a kormány feladatát törvény átdolgozására, hogy abban vegye f igyelembe az elmúlt évek tapasztalatát. Úgy gondolom, a tapasztalatok értékeléséről szólt az elmúlt vita, tehát ilyen értelemben a törvénytervezet vitájához tartozik. Azt hiszem, ami kritikaként elhangzott a korábbi támogatással kapcsolatban - szándékosan nem mondom ki a nevét, nehogy érzékenyen érintsen bárkit is , az pontosan az indikátorok hiánya, annak az utóellenőrzési, utóértékelési rendszernek a hiánya, ami nemcsak racionális gazdaságpolitikai igény, hanem uniós követelmény is. Egyszerűen nem lehet azon a módon, kedves ellenzéki urak, hozzájutni uniós pénzekhez, amilyen módon önök ezt annak idején kezelték. A másik a biztonság, hogy mit jelent a biztonság. Nem gondolom, hogy azt jelenti a biztonság, ha elfogy egy vállalkozás pénze, akkor elrohan a m inisztériumhoz és kér tőle. Azt hiszem, hogy egy gazdaság működésének a biztonsága a lehetőségek sokszínűségét jelenti, hogy választhat a sikeres vállalkozó, a továbbfejlődéshez mit pályáz még meg. Még egy szót: a munkahelyek száma bővült a Medgyessykormá ny működése óta. Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Szalay Gábor úr, az SZDSZ képviselője. SZALAY GÁBOR (SZDSZ) : Tisztelt Képviselőtársaim! Joggal merül föl a törvé nyjavaslatot illetően az az aggály, hogy esetleg a nagyvállalkozókból frissen középvállalkozóvá avanzsált, de azért magyar méretekben mégis jelentős vállalatnagyságot jelentő cégek kiszoríthatják a kisebbeket, különösen a mikrókat. Ez