Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 30 (137. szám) - A foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
1981 tagállami alkalmazását és átvételét is. E tekintetben európai léptékben is úttörő vállalkozásnak tekintendő a távmunka uniós követelményeinek beépítése a magyar jogba. A távmunka szabályozása azért is f ontos, mert segíti felzárkózásunkat a fejlett világ munkaszervezési gyakorlatához. Az informatikai eszközökkel történő munkavégzés e fajtájának bevezetésében az Amerikai Egyesült Államok jár az élen. Az Európai Unió körülbelül ötéves lemaradással követi az amerikai tendenciákat, de igen lendületesen, hiszen míg 1999ben a munkavállalók mindössze 6 százalékát foglalkoztatták távmunkában, addig három év múlva, 2002ben már 13 százalékát. Hazánkban az uniós átlagnál jóval kisebb arányban van jelen a távmunka, a jogi háttér tisztázottsága ezért elősegítheti a távmunkavégzés alkalmazását azokon a munkahelyeken, ahol ennek technológiai feltételei már adottak. A foglalkoztatás bővítéséhez is hozzájárulhat a munkaviszony keretei közötti új foglalkoztatási forma. A t ávmunka munkaerőpiaci szempontból a fiatal, az információs társadalomhoz könnyen alkalmazkodó, illetőleg a kvalifikált munkaerő számára jelent első lépésben új foglalkoztatási lehetőséget. Hatékony eszköz lehet ugyanakkor a területileg egyenlőtlen gazdasá gi fejlődés kiigazításában, a lassabban fejlődő régiók felzárkóztatásában is, megkönnyítheti a nők, különösképpen a családanyák, valamint az otthonukhoz kötött, megváltozott munkaképességű emberek számára a munkaerőpiacon való részvételt. Tisztelt Országgy űlés! A távmunka, ahogyan ezt az uniós érdekképviseleti szervezetek megállapodása is rögzíti, nem jelent önálló jogviszonyt, annak végzése valamely munkavégzésre irányuló jogviszony keretében történik, a jogalkotásnak ezért a munkavégzés általánostól elté rő feltételeire kell törvényi megoldást találnia. Ennek megfelelően a törvényjavaslat munkajogi alapokon állva a munka törvénykönyve külön fejezeteként szabályozza a távmunkát. A törvényjavaslat a távmunkát a munkáltató működési körébe tartozó tevékenységn ek, a munkavállaló által választott, a munkáltató székhelyétől, telephelyétől elkülönült helyen, számítástechnikai eszközökkel történő munkavégzésként definiálja. A távmunkában foglalkoztatott dolgozó olyan természetes személy, aki személyesen látja el fel adatát, munkája során nagyfokú önállósággal rendelkezik mind a munkavégzés, mind annak időbeli beosztása szempontjából; ebben áll önállósága, és ehhez kapcsolódik az általánoshoz képest nagyobb személyes felelőssége is. A távmunka keretében történő foglalk oztatáshoz a felek között külön megállapodást kell kötni. A munkaszerződésnek ki kell terjednie kötelező tartalmi elemként a távmunkásként történő foglalkoztatás tényére is. A magyar szabályozás ezzel kíván megfelelni az önkéntesség követelményének, melyet az uniós szinten kötött megállapodás is rögzít. A munkavállalót tehát csak beleegyezése esetén lehet ilyen formában alkalmazni javaslatunk szerint. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat speciális szabályokat fogalmaz meg a felek közötti kapcsolattartás , a munkáltatói utasításadás és ellenőrzési jog gyakorlása, a munkavállaló és a munkáltató kártérítési felelőssége, a munkaidő beosztása tekintetében. Itt említem meg, hogy a törvényjavaslathoz kapcsolódik egy előkészítés alatt álló kormányrendelet is, ame ly a távmunkavégzéssel összefüggő költségek megtérítéséről szól: megalkotása előfeltétele az ösztönző adójogszabályok meghozatalának. A javaslat speciális munkavédelmi követelményeket is megfogalmaz annak érdekében, hogy a távmunkavállalót, akinek munkavég zésére sor kerülhet az otthonában, teleházban, internetkávézóban vagy más közösségi ponton, megfelelő szintű biztonságot jelentő, de rugalmasan alkalmazható rendelkezések védjék. A távmunka munkaügyi ellenőrzés hatálya alá tartozik mint munkaviszony. Ennek kapcsán a törvényjavaslatban rendelkezni kellett a távmunkavállaló magánlakásának sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos alapjog védelméről is. (12.20) A távmunkára vonatkozó kereteket a közalkalmazotti és a közszolgálati jogviszonyban is elérhetővé kíván tuk tenni. Ennek érdekében csak a köztisztviselői törvény módosítását tartalmazza a javaslat, ugyanis a közalkalmazottakra a munka törvénykönyvének minden rendelkezése irányadó,