Országgyűlési napló - 2004. évi tavaszi ülésszak
2004. március 9 (130. szám) - A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László):
1050 Ehhez természetesen szükséges az, hogy megfelelő anyagi támogatásban részesítsük a fogyasztóvédelmi szervezeteket is, elsősorban a civil fogyasztóvédelmi szervezeteket. Erre történt javaslat tétel az energiaszektoron belül is, hiszen ott is a különböző szerződések és egyáltalán a hatalmas tőkeerővel rendelkező multinacionális vállalatok működése csak úgy ellenőrizhető, ha valóban a sajtóban is meg tudnak jelenni ezek a fogyasztóvédelmi szervez etek, és a hangjukat rendszeresen tudják hallatni, mert különben ez a munka egyoldalúvá válik, és a fogyasztó kiszolgáltatott helyzetben érzi magát. Sajnos, a költségvetés jelen pillanatban a fogyasztóvédelem tekintetében nagyon szűkmarkú, hiszen a dologi kiadások reálértéken csökkentek 2004ben, tehát a Gazdasági Minisztériumon belül is nemcsak a civil fogyasztóvédelmi szervezetek, hanem maga a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség ilyen irányú tevékenysége is alulfinanszírozott. Mindenképpen ezen nagyonnagyon jelentősen változtatni kell, mert különben csak írott malaszt marad, és ahol próbálunk konszenzust keresni és találni, ott nem fogunk eredményt elérni. Ez vonatkozik természetesen a békéltető testületekre is. Itt további gondot jelent a fogyasztók szemszög éből az, hogy a békéltető testületek adminisztratív vezetését, a technikai feltételek biztosítását egy olyan szervezetre bízzuk, amely végeredményben a fogyasztóval ellenkező oldalon álló szervezet, nevezetesen a Kereskedelmi és Iparkamara, illetve az Agrá rkamara. Egyetértünk, hogy ezeknek jelen kell lenni, részt kell venniük ebben, és szükség van a segítségükre, de mindenképpen biztosítani kell a döntésben, a békéltető testület elnökének a kinevezésénél, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek ebben véleményt alkothassanak, és ebben az esetben akkor talán megfelelő egyensúly hozható létre. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíváne még valaki ehhez a szakaszhoz hozz ászólni, felszólalni. Kérem, gombnyomással jelezzék! (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Mivel több fölszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a részletes vita egészét most lezárom. Megkérdezem Gaál Gyula állam titkár urat, hogy kíváne most szólni. (Gaál Gyula: Nem.) Most nem kíván. Majd akkor a határozathozatal előtt válaszol a szaktárca az elhangzottakra. Határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önö ket, hogy a T/8976. számú törvényjavaslat részletes vitájára csak a jövő héten kerül sor, mivel az Országgyűlés tegnap este határozatképtelenség miatt nem tudott dönteni a részletes vitára bocsátásról. A Magyar Honvédség h osszú távú fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozati javaslat ré szletes vitája . Az előterjesztést H/8674. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/8674/12. számon kapták kézhez. Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatok számára és összefüggéseire figyelemmel a részletes vitát egy szakaszban folytassa le az Országgyűlés. Aki a javaslatommal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Látható többség. Megállapítom, hogy az Országgyűlés az összevont vitára tett indítványomat elfogadta.