Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 16 (86. szám) - A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakcióba... - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
454 Kétperces felszólalások következnek; Wiener György és Keller László jelentkezett. Wiener Györgynek megadom a szót. DR. WIENER GYÖRGY (MSZP) : Köszönö m a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Font Sándor némiképp félrevezette a rádió hallgatóit, hiszen én nem azt állítottam, hogy a sajtóból tűnt el Rejtő E. Tibor neve, én arra utaltam, hogy Rejtő E. Tibor neve az itteni vitából tűnt el. A Volksbank és az OTP esetében valóban az a helyzet, hogy mind a vitából, mind pedig a sajtóból eltűnt a nevük, talán nem véletlenül. Arra is utaltam, hogy az InterEurópa Bank azért maradt fenn a szitán, mert Medgyessy Péter volt az elnöke és nem az igazga tója vagy vezérigazgatója, ami egyértelműen mutatja azt, hogy olyan funkciót töltött be, amely őt némiképp távol tartotta az operatív ügyintézéstől, például annak a vizsgálatától, hogy melyik számláról milyen pénzeket vesznek fel. (Font Sándor közbeszól.) Ez akkor is úgy van, ha képviselőtársam közbeszól. Meg kell majd nézni az InterEurópa Bank szabályzatát. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanakkor Font Sándor nagyon fontos kijelentéseket tett. Közölte, hogy nem érdekli, hogy mit tett ebben az ügyben az OTP. Közölte, hogy nem érdekli, mit tett ebben az ügyben a Volksbank. Igazából az sem érdekli, hogy mit tett ebben az ügyben Rejtő E. Tibor, aki valamilyen különleges ok miatt, nem tudom miért, feljelentést tehetne személyem ellen, miután a nevét említettem. Ug yanakkor jelezte azt is, hogy az viszont különösen érdekli, hogy mit tett Medgyessy Péter, Draskovics Tibor, László Csaba, Bitvai Miklós. (Font Sándor: Így van.) Mit bizonyít ez, tisztelt képviselőtársaim? Csupán azt, hogy a Fideszt és az MDFet nem az ér dekli, hogy mi történt a valóságban, nem érdeklik a tényleges folyamatok, csupán azt a lehetőséget keresi, hogyan tudna minél több kellemetlenséget okozni a mostani kormánynak, ami egyébként egy ellenzéki pártnak feladata, ezen túlmenően viszont arra törek szik, hogyan tudná idő előtt megdönteni a mostani kormányt. Jelzem önöknek, tisztelt uraim, a kormány a helyén van, és kormányoz. (Taps a kormánypártok soraiban. - Font Sándor: Csapataink harcban állnak.) De harcban csak Font Sándor. (Derültség.) ELNÖK (Ha rrach Péter) : Keller László következik. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezt a gondolatsort szeretném folytatni, rávilágítani arra, hogy Font Sándor képviselő úr milyen mértékben csúsztat, időpontokat hagy figyelmen k ívül. Felsorolja immáron sokadszor azokat a neveket, akikre kíváncsi, akiket mindenképpen a célkeresztbe állítottak, nem számít az, hogy egyébként a magyar társadalomban, a gazdaságban milyen folyamatok zajlottak, ezt az öt embert, ahogy ő mondta, ezt kell megvizsgálni. Az sem számít, hogy azt a képtelen állítást fogalmazza meg, hogy itt tulajdonképpen a 2003ban mozgatott pénzeket tulajdonképpen 20012002ben legalizálták. Ez egy képtelen állítás, tisztelt képviselő úr. Arról beszél, hogy volt az Állami Au tópálya Kezelőnek egy vezérigazgatója, aki közreműködött abban, hogy 2003ban bizonyos pénzek átkerüljenek a K&H Equitieshez, de mi köze van ehhez a 20012002ben esetleg pénzmosást folytatók tevékenységéhez? Mi köze van ennek? Hogy lehet egy 2003as pénzt 20012002ben legalizálni? Ami pedig a Betonutat és a Vegyépszert illeti, én azt mondtam, hogy itt nagyon sok milliárd forint ment a K&H brókercéghez az autópályaépítő cégektől. Nekünk a vizsgálat során erre is figyelemmel kell lenni. Különösen azért kel l figyelemmel lenni, mert mint tudjuk, a PSZÁF nagyon alaposan elemezte a Betonút Rt. ügyfélszámláját visszamenőleg két évre, és érdekes módon kihagyta a körből a Vegyépszert. Én meg azt mondtam, hogy tulajdonképpen a kulcsfigurája az autóépítésnek a Vegyé pszer volt, és arra hívtam fel a figyelmet, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim figyelmét, hogy a vizsgálatnak ebbe az irányba is folyni kell, ki kell terjedni, és megindokoltam, hogy miért tartom ezt szükségesnek.