Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 30 (91. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a fogyasztói árkiegészítésről szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - ELNÖK (Mandur László): - KOVÁCS TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
974 vívmányokat meg tudjuk őrizni, még akkor is, ha a gazdasági körülmények időközben esetleg megváltoztak. Ők biztosan zokon vennék, ha valaki ezeket a kedvezményeket, a gazdasági nehézségekre hivatkozva, megpróbálná tőlük megvonni. Tehát én úgy gondolom, igenis rendkívül fontos az, hogy ezek az eredmények megőrizhet őek legyenek. Célként fogalmaztuk meg az igazságosabb közteherviselést - mit kívánunk tenni ennek érdekében? Tovább kívánjuk csökkenteni a munkavállalók terheit. A társadalom igazságérzetét bántó adókedvezmények körét szűkíteni kívánjuk. A külön adózó jöve delmekkel ne lehessen előnyökre szert tenni. Fontos dolognak tartjuk a vállalkozók versenyképességének a javítását - ehhez csökkenteni kívánjuk a társaságiadókulcsot , a beruházási adókedvezmények növelését, a különböző, foglalkoztatást segítő kedvezmény ek bővítését és bevezetését. Szeretnénk szélesíteni az evakört igénybe vevők lehetőségeit. Természetesen szükség van néhány jogszabály módosítására az európai uniós csatlakozás miatt, ilyen például az áfaszabályozás új rendszerének bevezetése, egyes jövedé ki termékek adójának a megváltoztatása, illetve a jövedékiadórendszer átalakítása. A gépjárműregisztrációs díj bevezetése is ugyanebbe a kategóriába tartozik. Ugyanakkor arról is őszintén kell beszélni, mint ahogy előzetesen már szóltam róla, hogy a célo k megvalósításához, a kiadási tervek teljesítéséhez egyes adóbevételeket növelni is kell. Ebbe a körbe tartozik az egyes áfakulcsok változtatása, a játékadó, valamint a dohánygyártmányok és a jövedékiadókörbe tartozó italok jövedéki adójának a növekedése, az egyéni egészségbiztosítási járulék emelése és az offshore cégek adójának emelése. Természetesen egy ilyen vezérszónoklat keretében az időkorlát miatt sincs mód minden egyes adójavaslatról részletesen szólni, ezért szeretnék kiemelni néhányat ezek közü l, és ezekről egy kicsit részletesebben beszélni. Az embereket leginkább érdekli és leginkább foglalkoztatja az a kérdés, hogy jövőre mennyi adót kell majd fizetni a személyi jövedelemadókörben. Én úgy gondolom, hogy az az adószabályozás, amit már az elmú lt évben elfogadott a parlament, jelentős jövedelmet hagy az állampolgároknál - utaltam rá, ennek a nagysága 140150 milliárd forint. Szélesednek a személyi jövedelemadótábla sávhatárai, csökken az adókulcs. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez már a második alk alom, amikor a Medgyessykormány adócsökkentést hajt végre ebben a körben, szemben az előző kormány ígéreteivel, amire szeretnék emlékeztetni. Ez úgy hangzott, hogy: “egyszeri, nagy arányú adócsökkentést hajtunk végre.” Ez a kormány nemcsak ígérte, hanem v égre is hajtja ezt az adócsökkentést. És itt beszélni kell néhány gondolat erejéig arról is, hogy az elmúlt hetekben vita alakult ki a tekintetben, hogy a (Varga Mihály közbeszól.) személyi jövedelemadótábla elfogadott rendszere tarthatóe a megváltozott közgazdasági körülmények között. (Varga Mihály felé fordulva:) Tisztelt Képviselő Úr! Úgy tudom, a következő vezérszónoklatot ön mondja majd el - lehetősége lesz elmondani a vezérszónoklata keretében a véleményét arról is, amiről itt a pulpituson beszélünk . (Varga Mihály: Igazat kell mondani! - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Csak az igazat!) Az MSZPfrakció többségének egyébként az a véleménye, hogy az igazságosabb közteherviselés érdekében célszerű lenne egy rendkívül magas vagy egy magasnak mondott jöv edelemkategória fölött megtartani a 40 százalékos adósávot - ez véleményünk szerint az igazságosabb közteherviselés irányába történő elmozdulást tenné lehetővé. A 2004. évre meghirdetett adójóváíráshoz képest növekszik az adójóváírás összege: 18 százalék, havi 9 ezer forint lesz. Megszűnik a nyugdíjjárulék- és a magánnyugdíjpénztári tagdíj adókedvezménye, de ennek ellenére, az adómértékek csökkentése és a sávszélesítés hatására, a munkavállalók minden kereseti kategóriájában - és itt szeretném hangsúlyozni : minden kereseti kategóriájában - csökken az elvonás mértéke. A kedvező változtatások mellett persze be kell számolni arról is, hogy a munkavállalók adóterhei mellett 1 százalékponttal - 3ról 4 százalékra - emelkedik az egyéni egészségbiztosítási járulék