Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 16 (86. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz):
458 Az árkok betemetésével eltűntek az árkok, teljesen felesleges tehát hidakat építeni, így az ez irányú tevékenységet felfüggesztették. Az üvegzsebtörvény megalkotásával sikerült teljesen átláthatóvá tenni a költségvetést. Igaz, ez eddig csak egyszer valósult meg, amikor az államkincstár egy nap alat t teljesen átláthatóvá vált - nem volt benne egy vas sem. A jövőben várhatóan fokozni fogják ez irányú törekvéseiket. (19.40) Ez a kormány támogatja a civil szférát. A laktanyák bezárásával számos hivatásos katonának teszik lehetővé, hogy civil legyen. Csö kkentik az adót. Igen, tisztelt Ház, ez a kormány jelentősen - kimondani is sok , mintegy 2 százalékkal csökkenti a jövedelemadót. Tudom, hogy ez komoly társadalmi megrázkódtatással jár majd, az emberek ürességet fognak érezni, mármár nem fogják látni a munkájuk értelmét. Éppen ezért cserébe a kormány valamennyi többi adót felemeli, kompenzálandó ezt a sokkot. Ez a kormány sokat tesz a vidéki Magyarország felemelkedéséért. Tanulmányozták más országok vidékfejlesztési politikáját, és rájöttek, hogy milyen fontos szerepet játszottak a postakocsik az amerikai vidék, a Vadnyugat fejlesztésében. Átvették ők is ezt a módszert, vidéken bezáratták a postahivatalokat, és szerepüket átveszik a postakocsik. Ettől az intézkedéstől azt várják, hogy a magyar vidék hamar osan úgy néz majd ki, mint a Vadnyugat. A kormány számára kulcskérdés a szakmaiság. Kiderült, hogy Szász Károly, a pénzügyi felügyelet vezetője szakmailag teljesen alkalmatlan feladata ellátására. Tarthatatlan ez az állapot, meg kell találni az arra alkalm as embert ezen fontos állami szerv vezetésére. A koalíciós egyeztetések lassan eredményre vezetnek, már csak arról folyik a vita, hogy Ambrus Attila vagy Kulcsár Attilae a megfelelőbb személy. Az eredményeket még hosszasan tudnám sorolni, de egy mondatban összefoglalva azt mondhatjuk, hogy beváltották az ígéretüket. Jóléti rendszerváltást ígértek, és továbbra is azon dolgoznak, hogy váltsák a jóléti rendszert. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm sz épen. A kormány nevében nyilván senki nem kíván válaszolni, mivel nincs kormánytag a teremben. Így a következő napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kékkői Zoltán képviselő úrnak adom meg a szót. Felszólalásának címe: “Az életszínvonal megőrzésének pro gramja egy térség életszínvonalmegőrzésére is vonatkozik?” Öné a szó, képviselő úr. KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt ellenzéki Képviselők! Én is sajnálom, hogy a kormány részéről és a kormánypárti képviselők r észéről senki nincs jelen a parlamentben fél 8 óra táján. Úgy látszik, nem érnek rá a kormányoldalon a képviselők. Tisztelt Elnök Úr! A szocialista kormányzat immár második kormányprogramját hirdette meg eddigi bő egyéves kormányzati ideje alatt. Választók örzetem lakossága ezekkel a kormányprogramokkal valahogy úgy van, mint a jogelőd párt több évtizedes regnálása alatti programokkal: legjobb esetben az állítólagos eredményekből semmit sem tapasztaltak, rosszabb esetben pedig éppen az eufórikus jelentések e llenkezője volt az igaz. Nos, a jóléti rendszerváltás programjával valami hasonló történt, legfeljebb az újságokban lehetett nyomon kísérni, kiknek a jólétnövekedéséről van voltaképpen szó. Persze, az ő esetükben a még jobb léti programról kellene beszélni , hiszen ez a jólétben dőzsölő párton belüli, párton kívüli pártelit már akkor is dúsgazdag volt, amikor velünk szocializmusosdit játszottak. Ráadásul a játék kötelező volt, és nekünk az életünk függött a játék kimenetelétől. Szóval, az országban sem a jól ét, sem a rendszerváltás még el sem kezdődött, amikor augusztus 20a alkalmából az életszínvonal megőrzésének programja lépett életbe. Persze, itt is felmerül a