Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 8 (116. szám) - Manninger Jenő (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - „Mikor és miből kívánja kivásárolni a kormány az M5-öst?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MANNINGER JENŐ (Fidesz):
4362 Hozzá kell tennem persze, hogy azokon a területeken viszont, ami érintkezik ezekkel a védősávokka l, ami önkormányzati vagy magántulajdonban van, ott ez a terület tulajdonosainak a kötelessége, és itt a közútkezelők vagy a MÁV egyet tehet, hogy felhívja a saját akciói indításakor a figyelmét a tulajdonosoknak, hogy kapcsolódjanak ehhez, közmunkában az önkormányzatok szervezzenek hasonló akciókat, illetőleg a tulajdonosok vegyenek részt, hiszen a szemételszállítás költségeit így megoszthatják. Köszönöm szépen. Kérem, hogy fogadja el a válaszomat. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszon tválasz illeti a képviselő urat. KIS PÉTER (MSZP) : Tisztelt Miniszter Úr! A kérdésre adott válaszból az tűnik ki, hogy a MÁV és a közútkezelés jelentős összeget, történetesen 1 milliárd 250 millió forintot fordítanak ezen feladatokra. A látvány alapján ugy anakkor azt kell mondani, hogy a munka hatékonyságával vagy éppen az ellenőrzéssel probléma van. A környezet állapota, ezen belül a hulladékok kezelése össztársadalmi ügy. Ez alól senki se vonhatja ki magát. Sajnos, az intézkedések, a nevelés módszerei nem mindig eredményesek, ezért egyre sürgetőbb a törvény szigorával is fellépni a cél érdekében. Úgy gondolom, hogy a példát elsősorban az állam vállalatainak, intézményeinek, az önkormányzatoknak kell mutatni. Megnyugtató, hogy a parlament nyilvánossága előt t elhangzott, hogy 2004. május 1je előtt mindenképpen végigtakarítják a vasutak és a közutak térségét. Remélem, a példa ragadós lesz. Köszönöm a választ. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválasz illeti a miniszter urat. DR. CSILL AG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter : Azt gondolom, hogy amire képviselő úr felhívja a figyelmet - ez pedig az ellenőrzések megszigorítása, gyakoriságuk fokozása , fontos. Amellett, hogy elköltjük az adófizetők pénzét, ennek vane eredménye, ezt t ermészetesen érdemes ellenőrizni. Azzal is egyetértek, hogy itt ez nem csupán annak a kérdése, hogy az állami szervezetek kapuja elé toljuke a szemetet, hanem ebben van az együttműködésnek, a példamutatásnak jelentősége, hiszen nagyon sokszor éppen amiatt , mert ezek a szervezetek kötelesek felszámolni az idegyűlő hulladékhegyet, fordul elő az, hogy az állampolgárok a vasúti sínek közé vagy pedig éppen a különböző pihenőhelyekre, az úthálózat mellett ürítik a szemetjüket. Tehát azt kérem, hogy az önkormányz atok támogatásával, adott esetben a szabálysértési törvény szigorításával vegyük fel a küzdelmet, mindamellett, hogy mindenki természetesen a maga háza táján söpör. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Mannin ger Jenő (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - „Mikor és miből kívánja kivásárolni a kormány az M5öst?” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Manninger Jenő, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek, “Mikor és miből kívánja kivásárolni a ko rmány az M5öst?” címmel. A képviselő urat illeti a szó. MANNINGER JENŐ (Fidesz) :