Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 8 (116. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
4325 gazdaságpolit ikáját, különösen ezt a részét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , ami a kis- és középvállalkozókat érinti, akkor talán lehet a helyzeten javítani. Köszönöm. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Frakcióvezető úr, köszönöm szé pen a felszólalását. Göndör István frakcióvezetőhelyettes urat illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes úr. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! So kat beszéltünk arról az elmúlt évben, hogy a külső folyamatok nem éppen kedvezőek az ország számára, de ezzel együtt a kormány erőfeszítéseket tesz a koalíciós pártok frakcióival együtt, hogy a gazdaság visszatérjen az exportvezérelt és beruházásvezérelt n övekedési pályára. Amiről a miniszter úr beszélt - és ennyiben kell, hogy Herényi képviselő úrra reagáljak , a Széchenyiprogramot kevesebb, mint másfél százalék tudta igénybe venni, amiről a miniszter úr beszél, az sokakhoz eljut, versenysemlegesen minde n vállalkozáshoz, azok az adókedvezmények, amelyek az adótörvényben vannak, minden magyar vállalkozás számára elérhetők, hasonló módon a hitelprogramok és a garanciavállalási programok. Szeretném képviselőtársaim figyelmébe idézni a harmadik negyedévi stat isztikai adatokat, amiből a bruttó hazai termelés 2,9 százalékkal növekszik, tehát elindult a növekedés. Az ipari termelés július és szeptember hónapban több mint 6 százalékkal növekedett, ez 2002 hasonló adatához képest több mint 9 százalékos növekedés. A mi viszont záloga lehet a jövő növekedésének, az, hogy a gépberuházások a harmadik negyedévben ezen programok hatására több mint 17 százalékkal növekedtek, ezzel együtt nagy valószínűséggel az évi összesen meg fogja haladni a 1314 százalékot is. Az export ról még, ami nagyon fontos a fizetési mérlegünkhöz: az első félévben mindössze 2 százalékos növekedéssel szemben a harmadik negyedévben több mint 10 százalékkal növekedett az export. Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.) E LNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. A Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából Kuncze Gábor frakcióvezető urat illeti a szó. Frakcióvezető úr! KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Való ban most két dologról érdemes beszélni; az egyik, hogy mi történt a forinttal. Jelezni szeretném, hogy a mai napon erről a kérdésről elég sok szó esik még majd, ahogy elnézem a napirend előtti felszólalásokat, ugyanakkor a másik pedig az, hogy arról is érd emes beszélni, hogy egyébként pedig a gazdaság mélyében milyen folyamatok indultak el. Hiszen az elmúlt hónapokban számtalan kritika érte a kormányzati gazdaságpolitikát, és lám, úgy tűnik, hogy annak pedig mégiscsak vannak eredményei. Itt már elhangzottak utalások a harmadik negyedéves adatokról (Dr. Áder János közbeszólására:) Áder képviselőtársam ezt nem érti, de miután négy évig az előző ciklusban nem értette, miért pont most lenne képes felfogni mindezt. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból. - Dr. Áde r János: Az a baj, hogy te nem tudod, hogy mit beszélsz! - Demeter Ervin: Szerényebben!) Ezzel együtt is igaz, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy kedvező folyamat indult meg a magyar gazdaságban, akkor, amikor a világgazdasági, egyébként szintén beinduló élénkülés hatásai még nem érezhetőek. A jövő évre elfogadott költségvetés - erről ma szintén lesz majd még szó ebben a Házban - lehetőséget teremt arra, hogy ezeket a folyamatokat erősítsük. (13.20)