Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. december 8 (116. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
4324 Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Egy kormányt minősít az, hogy napirend előtt mit tart fontosnak elmondani. Abban az országban, ahol a forint drasztikusan gyengül, abban az országban, ahol a költségvetési hiány november hónapban több mint 130 százalékkal emelkedett, abban az országban, ahol a jegybanki alapkamatot 3 százalékkal kellett emelni, és most már több m int 12 százalék, hetek óta a parlament vitáját a miniszterek győzelmi jelentésekkel kezdik. Így volt két hete, amikor László Csaba lényegtelen dolgokról beszélt, az állami vagyon elkótyavetyéléséről. Így volt az elmúlt héten, amikor az informatikai miniszt er az informatikai beruházások fontosságáról, és így van most, amikor Csillag István gazdasági miniszter mintegy termelési értekezletet tartott itt nekünk a parlament előtt. Nem csodálom, hogy a hitel számait tudta csak felsorolni, mert az a program, amit önök indítottak, a Smart Hungary, teljes egészében megbukott; nem csak a nevében, mert nevében is bukott. Az előző kormány ezt Széchenyitervnek nevezte, és 15 ezer vállalkozásnak juttatott mintegy 200 milliárd forint értékű gazdaságfejlesztési csomagot, p rogramot. Akkor a vállalkozások arról beszéltek, hogyan fogom a saját vállalkozásomat fejleszteni, hogyan fogok alkalmazottat felvenni, hogyan fogom a saját forrásomat majd aktivizálni, hogyan fogom építeni a saját vállalkozásomat. Ma pedig arról beszélnek , hogy hogyan tudják megúszni a csődöt, hogyan tudják elkerülni, hogy a vállalkozásuk csődbe menjen, hiszen ezekkel a hitellehetőségekkel többségük, miniszter úr, sajnos nem tud élni. Tudja, mi a nagy különbség? Hogy amikor az elmúlt négy év alatt a vállal kozások meghallották a Széchenyitervet, akkor gondolkodtak, most, amikor azt hallják, hogy Smart Hungary, az jut az eszükbe, hogy nekik nincsen angoltanáruk. Így megyünk mi az Európai Unióba, magyar kisvállalkozások, miniszter úr. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm. Hozzászólásra következik Herényi Károly frakcióvezető úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, frakcióvezető úr. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm a szót, elnö k asszony. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Miniszter Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Tállai András elmondta, én magam nem ismétlem meg, ebben a mostani pénzügyi helyzetben én is más napirend előttire számítottam, de ez nem baj, és nem lenne baj, ha e z a mostani napirend előtti valami olyan győzelemről vagy olyan hatalmas eredményről szólna, mint ahogy ez meg lett komponálva. Miniszter úr azt állította, hogy 800 ezer vállalkozóból 12 ezer vállalkozó tudott hitelhez jutni, és akárhogy számoljuk, ez a vá llalkozóknak mindösszesen másfél százaléka. Tehát ha az összes vállalkozó másfél százaléka volt képes ezekhez a hitellehetőségekhez hozzájutni, akkor ott valami nagyon nagy baj van. A baj pedig az - ahogy ezt nagyon sokszor elmondtuk , hogy a magyar válla lkozók zöme, a kis- és középvállalkozók zöme nincs olyan helyzetben, hogy ha egy bankba beteszi a lábát és bármilyen hitelhez folyamodik, akkor őt hitelképesnek minősítse a bank, hiszen a minősítési rendszer sokkal szigorúbb annál, mint hogy ennek a magyar vállalkozók sokasága képes lenne megfelelni. Számos alkalommal felhívtuk a kormány figyelmét, hogy nem ez a helyes eljárás, hogy olyan pályázati rendszereket írunk ki, amivel a vállalkozóknak csak meglehetősen kis százaléka tud élni - ha 15 százaléka tudo tt volna élni vele, az is nagyon kicsiny szám, hiszen sokkal nagyobb tömegű támogatásra lenne szükség , hanem a vállalkozók tőkehelyzetén kell oly mértékben és oly módon javítani, hogy aztán ezekkel a lehetőségekkel élni tudjanak. Eltelt újra egy esztendő , itt vagyunk az európai uniós csatlakozás küszöbén, és a 800 ezer magyar vállalkozó a kormányzati tehetetlenség következtében meglehetősen rossz esélyekkel néz a következő esztendei csatlakozás elé. De még nem késő, ha a kormány átgondolja a