Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 26 (112. szám) - Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz):
3980 ajánlás azt tartalmazza, hogy nem lehet kormány alá rendelt az az állami szerv, amelyik az esélyegyenlőséggel vagy az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos sérelmeket kezeli. Ez a hatóság, amely a törvényjavaslatban szerepel, a kormány által létrehozott, a kormány által rendeletben szabályozott módon működne, holott - Szászfalvi képviselő urat megvédem - én is adtam be módos ító indítványt arra vonatkozóan, hogy az állampolgári jogok biztosához kell telepíteni ezt a hatáskört. Hiszen nem példa nélküli, hogy hatósági jogkörrel rendelkezik - erre az államtitkár úr is utalt , és ebben a komoly kérdéskörben, ami a nemzeti hovatar tozástól kezdve a bőrszínig, a faji hovatartozásig, a nemünkig minden fontos ügyben a hátrányos megkülönböztetés tilalmát írja elő, bizony előfordulhatnak olyan esetek, amikor jogvédelemre szorul az állampolgár, és a legmegfelelőbben ebben a helyzetben az állampolgári jogok biztosa vagy pedig valamelyik országgyűlési biztos járhat el. A miniszter asszony is utalt arra, hogy a civil szervezetekkel hosszú időn keresztül egyeztettek. Ha már olyan hosszú idő telt el az egyeztetés óta, akkor még további időt kel lene biztosítani ennek a törvényjavaslatnak, nem kellene elkapkodni, hogy most megfeleljünk az európai uniós normáknak, hiszen ha belépünk jövő év május 1jétől az Európai Unióba, az összes ajánlás rögtön belső jogszabállyá válik, kötelező lesz Magyarorszá gra, és volna idő kidolgozni azokat a részletszabályokat, amelyekkel ezt a kérdéskört rendezni lehet. Egyébként nem minden országban van önálló törvénye ennek a kérdéskörnek, de ha úgy döntünk, és a kormány azt javasolja, hogy legyen külön törvény, akkor m i is támogatjuk, azonban csupán azért, mert valami bekerülne a kétharmados körbe, nem szabadna ezt a dolgot ilyen módon és ilyen körülmények között sürgetni és megoldani. Így csak látszatmegoldás fog keletkezni, elmondhatják az állampolgároknak, hogy bizto sítjuk az alapvető emberi jogaikat, ha hátrányos megkülönböztetés éri őket, akkor védelmet kapnak, de a valóságban ez a hatóság, ha így létrejön, akkor csak és kizárólag visszaélésekre adhatna lehetőséget azokkal az intézményekkel szemben, amelyeket följel entenek úgymond a jogsérelmek miatt. Farkas Flórián képviselőtársam nincs itt. A tegnapi költségvetési szavazásnál ennek a törvényjavaslatnak a vitája lezárásra, illetve elhalasztásra, elnapolásra került. Nagyon furcsa az a helyzet, hogy államtitkár úr mos t sorban reagál a tegnap délután vagy este elhangzott felszólalásokra, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy megvédjék magukat, és válaszoljanak. Ez is a törvényjavaslat tárgyalási rendjét minősíti. Nem kellett volna ezt ilyen módon besorolni, már ha önö k is ugyanolyan fontosnak tartják, mint mi. Igen, a 18 érintetti kör egy csokorba rendezését kifogásolta a képviselő úr, hiszen a cigányság mint etnikai egység nagyon sok nehézséggel küzd, és nyilván ők úgy érzik, hogy nem feltétlenül a szexuális identitás sal vagy a másság kezelésével kapcsolatos fölsorolásban van a helyük. Nyilván azt várta volna, hogy olyan intézkedésekre is sor kerüljön az állam részéről, ha esélyegyenlőségről beszél, amely az ő életkörülményeiket javítja. (13.50) Ezért utalt a képviselő úr az északmagyarországi munkaerőpiaci helyzetre, az elhelyezkedési nehézségekre, mert bizony ott az emberek esélyegyenlőségét ez a kérdés érinti a leginkább, ugyanúgy, ahogy majd mindannyiunkat érinteni fog az áfaemelés, az iskolabezárások, és a gyárbe zárások már most is érintik az állampolgárok százezreit. Tehát az esélyegyenlőség kategóriájából vagy kérdésköréből ezt a kérdést nem lehet kizárni. Igen, ahol nincsenek munkahelyek, ott az állam feladata ösztönözni, hogy munkahelyeket teremtsenek. Ezáltal az ott élők megélhetéshez jutnak, és a családjukat el tudják tartani. A hatóságról már szóltam, az Európai Unióról úgyszintén. De minden kifogásunkat elmondtuk már, összegeztük, és ennek ellenére azt látom, hogy önök mindenáron egy egyszerű többséges törv ényben szeretnék ezt a kérdéskört áterőszakolni a parlamenten. Nem látom, hogy egy kompromisszumkész, megegyezésre törekvő, a célt valóban elsődlegesen fontosnak tartó magatartást