Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 26 (112. szám) - Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László):
3975 olyan többlet áll, kerül bele, ami nem kerülne bele, ha ezek a megfontolások nem léteznének. A közgazdaságtudomány analízise szerint én ezt úgy nevezném, hogy juttatás, sőt egy kifinomult vetülete ennek: a burkolt juttatás - th e implicit grant a nemzetközi közgazdasági irodalomban. Elképzelhető, hogy ez még csak nem is jelent kárt a megrendelőnek, a közbeszerző közületnek, mert hiszen az a helyi polgár, az a helyi mesterember vagy az a helyi vállalkozás valóban különböző multi plikátorokon és micsodákon keresztül annyi előnyt, hasznot generál a közület számára, hogy ez bőven megéri. Tovább elemezhetném ezt a kérdést, de lerövidítve a témát, engedtessék meg, hogy rövidre fogjam. Azt tanácsolom, tisztelt Országgyűlés, hogy amikor ebben a törvényben vagy általában a végrehajtása során ilyen témákkal foglalkozunk, legyünk tudatában annak, hogy ilyen burkolt támogatás megjelenik, megjelenhet, és hogy ez helyes vagy helytelen, korrupciót vagy urambátyámoskodást vagy valamiféle más, mél tányos vagy méltánytalan juttatást jelente, ezt mind jó tudni. Én azonban most ettől elvonatkoztatva mondom azt, mondom azt, és harmadszor is aláhúzom, mondom azt, tisztelt Ház, hogy jó ezt tudni. Jó tudni, mibe kerül, mibe kerül a közületnek az, hogy val ami olyan szempontot érvényesítsen, amit talán senki nem vesz rossz néven, vagy a nagyítóval, kukkerral és üveganalízissel és mindennel is azt mondhatjuk, hogy rendben van vagy nincs rendben, és ne tessék félreérteni, amikor azt mondom, tekintet nélkül arr a, hogy rendben van vagy nincs rendben. Azzal a kérdéssel persze, hogy foglalkozni kell, de én még az előző lépésnél vagyok azzal, hogy jó ezt tudni mérni. Ragaszkodjunk hozzá, hogy akkor, amikor a folyamat történik, legyenek valakik, akik erre képesek! Ör ömmel hallom, hogy a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek ilyen programja van, már tanítanak olyan menedzsereket. Én is részt veszek ilyen egyetemi dolgokban. A közbeszerzési szakértő fogalom létezik, a közbeszerzési menedzser tanács. Ez mind, szeretném hinni, hogy út abba az irányba, amikor a tisztánlátás felé haladunk, és akkor úgy jobban megbízunk egymásban. És ennek az Országgyűlésnek az egyik feladata a törvényalkotáson és dolgok tisztázásán kívül hadd legyen az is, hogy az egymás iránti bizalmat is műveljük! Köszönöm. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, kíváne még valaki felszólalni ebben a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nem. Kérdezem Hankó Faragó Miklós álla mtitkár urat. DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár : A részletes vita lezárása után. ELNÖK (Mandur László) : A lezárás után; köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Egyúttal bejelentem, hog y a törvényjavaslathoz módosító indítványokat az ülésnap lezárásáig lehet majd benyújtani. S mivel az előterjesztéshez módosító javaslatok érkeztek, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül majd sor. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (Mandur László) :