Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 24 (110. szám) - A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szájer József): - FONT SÁNDOR (MDF):
3779 Tehát még egyszer: rosszul időzített lépésről volt szó, ezt elismerte a kormányzat, de maga a lépés helyénvaló volt, annál is inkább, minthogy a Monetáris Tanács is támogatta. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönö m szépen. Kérem, illetve javaslom képviselőtársaimnak, hogy bízzák rá a levezető elnökre annak az eldöntését, hogy adott esetben valaki eltére a tárgytól, vagy nem. Természetesen, ha elmulasztanám, a figyelmeztetést én is köszönettel veszem. Javaslom, hog y ne erről vitatkozzanak - ha ilyen módon bele lehet avatkozni a vitába , hanem az érdemi kérdésekről. Még mindig négy kétperces hozzászóló van. Latorcai János képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz. DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr . Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Szabó Zoltán Képviselő Úr! Én azt hiszem, hogy ebben a Házban kevesen vannak olyanok, akik a független intézmények kormány alá való besöprését vagy bármilyen formában a kormánynak a kiterjesztését támogatták volna. Én nagyon jól emlékszem azokra a képviselőtársaimra is, akik most lépéseket tesznek annak érdekében, hogy néhány független intézmény szorosabb ellenőrzés alá kerüljön, legalábbis a vezetőik révén odakötődjön a kormányzathoz. Hogy mennyire más véleménnyel volt ak az elmúlt négy évben vagy esetleg 1990 és '94 között, elég, ha a képviselőtársaim visszaemlékeznek: a Nemzeti Bankról szóló törvényt majdnem konszenzusos alapon hoztuk meg, amelyikben hitet tettünk például a Nemzeti Bank függetlensége mellett. Úgy hisze m, hogy ez egy olyan alapérték, amelyikben ma is megegyezhetünk, és amelyiknek így is kell működnie. De szeretnék a Domokos László képviselőtársam által elmondottakra visszatérni, hogy a politikai támadásokkal nemcsak az az alapvető probléma, hogy elbizony talanítják a piacokat, és erkölcsi károkat okoznak az országnak, hanem ettől sokkal, de sokkal fontosabb, amit képviselőtársam is említett, hogy megjelennek a spekulánsok, a spekulánsok révén a monetáris politika nem tud hatékonnyá válni, vagy éppenséggel olyan irányba billen ki, amelyik nemkívánatos, és komoly anyagi veszteségeket is okoz az országnak. Azt hiszem, abban valamennyien egyetérthetünk, hogy csak monetáris politikával nem lehet sikereket elérni. A monetáris politika és a gazdaságpolitika elvála szthatatlan egymástól. Csak jó gazdaságpolitikával, olyan gazdaságpolitikával, amelyik a nemzet érdekeit szolgálja - jelen esetben például a kis- és középvállalkozások támogatásával és ehhez illeszkedő monetáris politikával - remélhetjük azt, hogy 2008ban sikeresen tudunk csatlakozni például az Európai Monetáris Unióhoz. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm szépen. Idézném azért képviselőtársaimnak, hogy a törvényjavaslat címe a Magyar Nemzet i Bankról szóló törvény módosítása. Kérném, mindenki próbáljon erre koncentrálni. Font Sándor képviselő úr a következő kétperces hozzászóló. FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Még hozzászóló leszek, ha sorra kerülök, de valóban egy olyan kérdéskörre kértem két percet, amit nem az általános hozzászólásomban szerettem volna elmondani. Ez az ominózus idei, kora januári költségvetési bizottsági ülés, amikor is a forint leértékelése megtörtént, ma jd pedig a költségvetési bizottság mint illetékes szakmai bizottság szeretett volna egy hiteles tájékoztatást kapni. (Dr. Veres János közbeszól.) Lehet, hogy februári, de remélem, nem ezen vitatkozunk majd. (Dr. Veres János: Nem.) Rendben. Nos, én úgy gond olom, hogy a zárt ülés elrendelése akkor teljesen értelmetlen volt. Akik részt vettek azon az ülésen, pontosan tudják, hogy semmi állami vagy szolgálati titkot ott nem lehetett meghallani, sőt, egyes újságok már sokkal részletesebben leírták, hogy vélhetőe n, igen nagy