Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 24 (110. szám) - A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
3778 Először megadom a szót Veres János államtitkár úrnak, Pénzügyminisztérium. (20.30) DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Két dologra szeretnék reagálni. Az egyik: Domokos képviselő úr különböző jelzőkkel minősítette a januári bizottsági üléssel kapcsolatos (Domokos László: Tájékoztatót.) tájékoztatót. Én azt gondolom, hogy annak a tájékoztatónak akkor, abban a szituációban helye volt, megalapozott és indokolt volt, hogy ilyen tájékoztatót a bizottságban elfogadtunk. Most is úgy gondolom, hogy az addig követett jegybanki politika nem szolgálta Magyarország érdekét. Most is úgy gond olom, hogy a 2002 tavaszán, nyarán, őszén és decemberben tett jegybanki lépések nem szolgálták Magyarország érdekét. Azt gondolom, hogy januárban, amikor bekövetkeztek azok az események, amelyek bekövetkeztek, erre reagálni volt célszerű és indokolt. Ez a dolog egyik része, de ez közel egy évvel ezelőtt történt, tehát több mint tíz hónappal ezelőtt, azt gondolom, erre nem kell több szót ma már fecsérelni, mert ez már eléggé távol van ahhoz, hogy nem erről kell beszélni. Fontosabb ugyanakkor az, hogy látható an ez év februárjától, úgy is mondhatnám, hogy a januári spekulációs válság elhárításától kezdődően kialakult a kormányzat és a jegybank vezetése között egy olyan együttműködés, amely együttműködésből adódóan vagy annak következtében egy új helyzetben Magy arországon egy, a gazdaság szereplői számára fontos ponton, nevezetesen, az árfolyam kérdésében egy, a magyar gazdaság szereplőinek érdekeit jobban figyelembe vevő árfolyam alakult ki mára. Én nem akarom ezt sokféle jelzővel minősíteni, mert valóban sokfél e jelzővel lehetne minősíteni, de ezt a mondatot meggyőződésem szerint alá lehet támasztani, vagy el lehet fogadni talán valamennyiünk számára. Úgy gondolom, ezt a fajta együttműködést ez a mostani jegybanktörvénymódosítás - hogy visszatérjünk ehhez, a mo stanihoz - megfelelő formában megtartja, és a továbbvitel lehetőségét is megadja, nem csökkentve ezzel a Monetáris Tanács felelősségét, és a közös döntéshozatal lehetőségét továbbra is fenntartva. Köszönöm szépen a figyelmüket. ELNÖK (dr. Szájer József) : K ét percre megadom a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak, MSZP. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Én mindenekelőtt elnézést kérek képviselőtársamtól a bekiabálásért, egy kicsit meglepett, amikor a tízperces hozzászólása hetedik percének végé n azt mondta, hogy most már azért rátér a törvényjavaslatra is. Persze, érthető volt ez a kijelentése, hiszen az első hét percet annak ecsetelésére fordította, ami, úgy tűnik, mostanában a Fidesz kedvenc slágertémája, a független intézmények védelme című ö rökbecsű vagy örökzöld nótára. E tekintetben fogadja képviselő úr őszinte elismerésemet, számomra egészen virtuóznak tűnik az a lépés, ahogyan képviselő úr a felügyelőbizottság létrehozása és a forint erősödésére vonatkozó spekuláció között összefüggést ta lált. Nyilvánvaló persze, hogy ilyen összefüggés nincsen. Ha egyáltalán gyakorolt volna nyomást a kormány a Nemzeti Bankra, akkor nyilvánvalóan nem a forint erősödése, hanem gyengülése irányába gyakorolt volna, tehát ésszerűbb lett volna a spekulánsoknak a forint gyengülésére spekulálni. Nem ezt tették, mint valamennyien jól tudjuk. Ami a sáveltolás ügyét illeti: képviselő úr, rosszul emlékszik. Senki nem minősítette legalábbis a kormányzat részéről elhibázott lépésnek ezt a dolgot. Az időzítését minősített ék elhibázottnak. Ennek valóban volt is gazdasági ára. Mindazonáltal a sáveltolás és az ennek következtében bekövetkező forintgyengülés igenis jó hatással volt a magyar gazdaságra, mindenekelőtt az ipari termelésre és az ipari exportra, amely az utóbbi idő ben meglehetősen nekilódult.