Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 19 (109. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - SZIJJÁRTÓ PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3656 formában képzeli el, részvénytársasági formában, melyben a vezérigazgatói pozíciót a miniszter tölti be, az igazgatótanács szerepét pedig, úgy tűnik, a nemzeti sporttanácsnak k ell vállalnia, annak a nemzeti sporttanácsnak, amely a polgárok szabad egyesülésén alapuló autonóm önkormányzati rendszer helyett a sport teljes állami irányítását, befolyásolásának lehetőségét teremtené meg. Jogosan adódik a kérdés, hogy vajon hogyan lehe t politikától függetlenül egy olyan testület, amelynek vezetője a gyermek, ifjúsági és sportminiszter, melynek további tagjai között is találunk tárcavezetőket, illetve akiknek mandátuma választási ciklusokhoz van kötve. A nemzeti sporttanács véleményünk szerint egy felesleges vízfejként ülne a magyar sportirányításra, felesleges energiákat, forrásokat emésztene fel. A cél, tisztelt hölgyeim és uraim, egyértelműnek látszik, az ifjúsági és sporttárca más területein már megjelent centralizáció kiterjesztése a sportra is. Sajnálatos, hogy a szocialista többség ezen a szakterületen is a korporatív szemléletet folytatja, igaz, ez annyiban érthető, hogy ebben a tekintetben már meglehetősen komoly rutinra tettek szert. A nemzeti sporttanács létrehozása mögött megh úzódó szándék tehát a retorikával szöges ellentétben álló erős állami szerepvállalás lehetőségének megteremtése, amelyet az egyesületek felé való közvetlen finanszírozás, vagyis mondhatjuk, a kézből etetés technikájával is támogatni próbálnak. De ha mindez ektől el is vonatkoztatunk, pusztán formál logikailag is feltehető a kérdés, hogy vajon miért van szükség olyan személyek számára egy újabb tanácskozási fórumot létrehozni, akiknek már amúgy is komoly feladatai vannak a sporttársadalom irányításában. Nem v ilágos az sem, hogy ki lehet egyáltalán szponzorok képviselője a tanácsban. Kik minősülnek egyáltalán szponzornak? Szponzor a sportba százmilliókat ölő állami vállalat és a harmadosztályú kézilabdacsapatot támogató helyi kisvállalkozás is, merthogy mind a kettő egyformán nagyon fontos. Kik kerülhetnek a delegáló szponzorcégek körébe? Vane ezeknek a cégeknek érdekképviseleti fórumuk vagy valamilyen elfogadott szervezetük? Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyesületek közvetlen finanszírozására való áttérés szá ndéka is egy hibás koncepcióból, mondhatni, egy hibás alapvetésből indul ki, és ráadásul minden bizonnyal káros eredményekhez fog vezetni. Az egycsatornás finanszírozás gondolata az átláthatóság miatt talán még megfontolandó is lenne, azonban látszik, hogy a megvalósítás itt is lehetetlen. Nem reális célkitűzés ugyanis, hogy pontosan meg tudjuk vagy meg tudják önök mondani, hogy mely sportág vagy adott esetben mely sportegyesület mekkora támogatásban részesül egy meghatározott időszakban. Ezt pontosan megál lapítani nem lehet; nem lehet, hiszen Magyarországon a sport legjelentősebb támogatói közé tartoznak az önkormányzatok, különösen a megyei jogú városok helyhatóságai. Ennek alapján tehát - és akkor a kis egyéni szponzorokról már nem is beszéltünk - nem leh et sikeres a minisztérium azon törekvése, hogy látni kívánja a teljes forrásáramlást a teljes sportszférában. Akkor vajon, tehetjük fel a kérdést joggal, mi lehet a cél. Miért akarja a minisztérium közvetlenül az egyesületeknél megjeleníteni a folyósított támogatásokat? Miért akarják kihagyni ebből a folyamatból a szakági szövetségeket? Reális a veszély, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ezen finanszírozási formára való áttérés esetén egy nemkívánatos klientúrarendszer fog kiépülni, melyben a támogatás alapj át az fogja jelenteni, hogy valamely egyesületi vezető jó viszonyban vane a miniszterrel, vagy éppen konfliktushelyzetben áll vele. Ebből a szempontból, bevallom őszintén, kicsit aggódom is az egyik női kosárlabdacsapatért, a soproni RöhnischFotonért, am ely a közelmúltban tiszteletbeli elnökének kért fel. Az azonban vitán felül áll, hogy van a törvénynek egy olyan eleme, mely kivétel nélkül szinte valamennyi sportegyesületet rendkívül nehéz helyzetbe hozza. Ez pedig arról szól, hogy a sportolók a továbbia kban már nem lehetnek egyéni vállalkozók. A játékosok eddig ugyanis az APEH által meghatározott és ellenőrzött módon, egyénileg adóztak, azonban amennyiben az egyesületeknek alkalmazásba kell venniük sportolóikat, akkor ez hatalmas többletterhet fog rájuk róni. A járulékterhek és kötelezettségek miatt drasztikusan megnövekedő költségek számos esetben
