Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 19 (109. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - SZIJJÁRTÓ PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3657 vezethetnek majd egyesületek csőd közeli állapotához. Attól tartok, nem szabad majd meglepődnünk olyan híreken, melyek százmillió forintos nagyságrendű felhalm ozott adósságokról szólnak. Nem mutatnak a könnyítések és az egyértelműség irányába azok a 8. és a 30. §ban szereplő intézkedések sem, amelyek viszont tökéletesen alkalmasak arra, hogy kaotikus helyzetet állítsanak elő a bajnokságok versenykiírásainál és lebonyolításainál. A versenyrendszerek összekeverése ugyanis lehetővé teszi, hogy amatőr bajnokságban, illetve amatőr versenyen hivatásos sportolók vehessenek részt. Félő, hogy ez a jelenség ugyanoda fog vezetni, mint korábban a szocialista rendszerben, am ikor kialakult az álprofizmus, hiszen akkor csak azon amatőr sportolók tudják, illetve tudták felvenni a versenyt a profikkal, akik legalábbis fél- vagy álprofikká váltak. (14.50) A törvénytervezet sajnálatos és hibás módon nem teszi kötelezővé a hivatásos versenyrendszer különálló szabályozását, hanem lehetőséget teremt arra, hogy azt az amatőr szabályzatokban mint egy fejezetet tüntessék fel, így azok nem különülnek el egészen, megteremtve a lehetőséget egy nemkívánatos sportág: a jogi kiskapuzás össznépi űzésére. A professzionális csapatbajnokságokban kötelezővé tett gazdasági társaság létrehozása nyomán pedig a gazdasági társaságok és az egyesületek kapcsolata mindenképpen rendezetlen. Hová, melyik szervezethez tartozik például a felnőtt csapatban is sze rephez jutó, egyébként még ifjúsági korú, ezért az ifjúsági csapatban is rendszeresen szereplő játékos? Kivel kell hogy szerződésben álljon egy ilyen sportoló? A javaslat egyébként hátrányos helyzetbe hozná a kisebb egyesületeket azáltal is, hogy lehetővé tenné a küldöttgyűléseken egy sportszervezet részéről való több küldött delegálását is, egy teljesen megfogalmazatlan és teljesen megmagyarázhatatlan arányosság elvére való hivatkozás alapján. Nos, kérem, engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hölgyeim é s uraim, hogy néhány gondolat erejéig elidőzzek a szabadidősport kérdésénél. A szakterület képviseleti fórumai szerint a megelőző helyzetfelmérés megállapításai általánosságban nem egyeznek a szabadidősporttársadalom véleményével. Sajnos, a tervezet még e zeket a megállapításokat is továbbviszi, és olyan változtatásokat tartalmaz, mint például a Wesselényi Közalapítvány profiljának megváltoztatása, feladatainak eltűnése, amelyeket a helyzetfelmérés egyébként nem támaszt alá. Nem tartalmaz a javaslat garanci ákat arra vonatkozóan, hogy a most hatályban lévő szabályozáshoz képest a szakterületre fordított források, forrásautomatizmusok a továbbiakban is szabadidősportra fordítódnake. Amennyiben pedig az előterjesztők szándéka abban áll, hogy a korábbi forrásau tomatizmusok célterülete ne a szabadidősport legyen, hanem valami más szakterület, úgy abban az esetben szükséges volna megalkotni azokat a rendelkezéseket, amelyek az eddigi feladatokat és a hozzájuk tartozó forrásokat megfelelőképpen átcsoportosítják. Ez zel szemben azonban a törvénytervezet semmi kézzelfoghatót nem nyújt, nemhogy fejlesztésre, de a szabadidősport területén jelenleg meglévő feladatok ellátásának forrásfinanszírozására sem. Nos, tisztelt Országgyűlés, én azt gondolom, hogy az eddigi érvek a lkalmasak azon vélekedésünk alátámasztására, hogy ennek a sürgősséggel megalkotott és sürgősséggel megtárgyaltatott sporttörvénynek az elfogadása teljesen felesleges jelenleg, és káros is a sportra nézve. Ha már valamilyen oknál fogva a sporttárca és a spo rtminiszter egy új törvényt akar alkotni, akkor érdemes lett volna talán olyan szakterületeken vizsgálódni, amelyek jelenleg nem szerepelnek a szabályozásban. Érdemes lett volna és lenne foglalkozni például azzal a kérdéssel, hogy a sportszerek és sportfel szerelések után megfizetett általános forgalmi adót sportcélokra kelljen visszaforgatni. Érdemes lett volna és lenne is foglalkozni azzal, hogy miként teremthető meg a sportról és az oktatásról szóló törvények egyensúlya, harmóniája. És természetesen, tisz telt képviselőtársaim, érdemes lett volna foglalkozni a doppinghelyzettel is. Néhány hónappal ezelőtt Selmeczi Gabriella és Szakács Imre képviselőtársaimmal együtt törvényjavaslatot nyújtottunk be a parlamentnek a doppingszerek piacának visszaszorítása