Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP):
3521 Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Megadom a szót Devánszkiné dr. Molnár Katalin képviselő asszonynak. DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnö k asszony. Kívülről néztem a korábbi kamarai vitákat, nem voltam az Országgyűlés tagja, nem voltam képviselő, és eredetileg, amikor arról volt szó, hogy legyen kötelező a kamarai tagság, én magam nem értettem vele egyet. Ezek után megszületett a kötelező k amarai tagságról szóló rendelkezés, és elindult a kamarák fejlődése, megindult az életük. Kapcsolatba kerültem így, úgy, amúgy velük, és egyre inkább láttam azt, hogy talántalán lesz esély arra, hogy betöltik mindazt a feladatot, amelyet el is várunk tőlü k, hiszen valahol a piacgazdaságban egy nagyon erős, jól működő, jól funkcionáló kamara a verseny tisztaságát, a fejlődés lehetőségét hordozza magában. Amikor sorra került, hogy a kötelező tagság megszűnik, úgy éreztem, hogy talán a legrosszabb időpontban tesszük ezt meg. Még nem erősödtek meg annyira, hogy képesek legyenek minden feladatuk teljesítésére. Ami eszközt kaptak, anyagi eszközt, pénzforrást, egyebeket, azokat bizonybizony felhasználgatták; hogy a disznótorra utaljak, kicsit nagyobb torokat rend eztek, mint kellett volna, és nem csupán küldözték a kóstolót - tovább nem gondolom a dolgot. Tehát úgy éreztem, hogy nem a legjobb időpontban történt meg ez a dolog. Egy kicsit türelmesebbnek kellett volna lenni velük. Most, hogy ez a törvény elénk került , úgy érzem, hogy próbáljuk rendbe hozni ezt a türelmetlenségünket. Megpróbáljuk megadni azt a feltételt, hogy ha nem is kötelező a tagság, de be tudják tölteni a feladatukat, ehhez adjuk azt a bizonyos támogatást, amiért elvárjuk természetesen a komolyabb munkát; feladatot adunk nekik, amit számon szeretnénk kérni; és elvárjuk tőlük, hogy betöltsék azt a feladatot, amelyet, mondjam azt, egy folyamatos piacgazdaságban növekvő kamara betölt. Hadd mondjak egy egyszerű példát. Tóth István képviselő úrral volt szerencsénk egy delegációban részt venni Németországban. Ott a környezetvédelem ügyeivel ismerkedtünk, és a legváratlanabb helyzet úgy adódott, hogy pont a gazdasági kamara fogadott először bennünket. Hirtelen azt sem tudtuk, hogy hol vagyunk, tudniillik a z ott működő, nagyon erős gazdasági kamarának a környezetvédelemmel foglalkozó tagozata is erősen ágált bizonyos alternatívenergiatermelő egységek ellen. Utána beszélgettünk másokkal, és mi, környezetvédők, jaj, rettenetesen megijedtünk, hogy hová kerültü nk, s azt mondták, hogy bizonybizony, itt olyan erős a kamara, hogy nem igazán lehet velük szembemenetelni, és ha ők azt mondják, hogy ez az arány, amit az alternatívenergiatermelők képviselnek a gazdaságban, sok, akkor bizony ezt figyelembe kell venni. Tessék elképzelni, bekövetkezne ez Magyarországon, hogy mi azt mondjuk nekik, hogy ezt figyelembe kell venni? Nagyon érdekes a helyzet. Idáig ugyan nem szeretnék elmenni, és szeretném, ha a magyar gazdasági kamarák mindig a realitás talaján maradnának, és a társadalom egészének az érdekeit figyelembe vennék, de mindenesetre az erősségüket és a befolyásukat, és ki kell mondanom, a hatalmukat azért ez jelzi. Nagyon érdekes kérdés, és jogilag érdekes kérdés, hogy milyen etikai feladatot tudunk adni akkor a gaz dasági kamaráknak, ha nem kötelező a tagság. Nagyon érdekes volt a képviselő úr fejtegetése, és alapvetően egyet is értek vele. Sőt, azt kell mondjam, hogy azokkal a képviselőtársaimmal is egyetértek majd, akik biztosan érvelnek emellett, hogy olyan szakma i kódexek is legyenek, amelyek szakmánként kidolgozzák az etikai magatartást, és ezt tartatják be akár a tagokkal, akár a nem tag gazdasági szereplőkkel. Ami nekem probléma, az mindig az, hogy egy jámbor óhaj, egy figyelemfelhívás, egy esetleges nyilvánoss ágra hozatal elegendő lesze arra, hogy a gazdaság mai fejlettségi szintjén a vállalkozók
