Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ):
3442 mostantól kezdve a tervezés menjen ebbe az irányba, hogy az elkövetkezendő költségvetésben ennyi é s ennyi pénz legyen autópályaépítésekre, függetlenül attól, hogy a forrás honnan jön. És van a törvénynek egy másik része, ahol már határozottabban fogalmazhat az Országgyűlés: meg akarja változtatni azokat az általános igazgatási szabályokat, amelyek pél dául a környezetvédelem területén, az építési igazgatásban vagy a Ptk. alapján a kisajátítási eljárás során működtek. Én azt mondom, ezt megteheti az Országgyűlés, hogy speciális szabályokat léptet életbe, mert egyrészt vannak erre nemzetközi példák. Kérdé s az, hogy indokolte speciális szabályokat életbe léptetni. Mivel lassan és vontatottan ment eddig is az előkészítés, azt gondolom, hogy indokolt speciális szabályokat előhozni ilyen szempontból ebben a törvényben. Ha ez így van, és ezt elfogadjuk általán os érvként, akkor csak azt kell megnéznünk, hogy ezek a speciális szabályok, amelyeket életbe léptetnénk, alkotmányosake vagy sem. És akkor innen folytatom majd tovább. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólá sra következik Toller László úr, az MSZP képviselője. (13.50) DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) : Tisztelt Képviselő Úr! Segítek a folytatásban. Alkotmányosak, hiszen nemrég tárgyaltuk, illetve még folyamatban van a jogalkotás rendjéről szóló törvény, és ez a szabál y teljes összhangban van a jogalkotásról szóló törvénnyel, tudniillik ezek végrehajtási típusú megvalósítások, tehát a kormánynak van kompetenciája az Országgyűlés általi felhatalmazási körben, hogy ilyen szabályokat alkosson. Nekem itt nincsenek kétségeim , mint a közjoggal talán kicsit régebb óta foglalkozónak. Megint a közös platformra szeretném felhívni a figyelmet. Hat közös tétel volt eddig. Gyakorlatilag a szabályozásnak oka is van, nem csak szükségessége. Örülök annak, hogy Domokos képviselő úr továb bfejlesztette a gondolatot, már a közös autópálya vagy gyorsforgalmi út átadásánál vagyunk, ahol a kormánynak nem lehet privilég helyzete. Tökéletesen egyetértek, jobb lett volna gyakorolni az előző ciklusban az ilyen átadásokat, ez nem igazán sikerült, de úgy gondolom, mi ezen felül fogunk emelkedni. Szeretném tájékoztatni, hogy Pécsett az előző ciklusban is minden miniszter, minden ellenzéki képviselőtársunk személyesen több meghívó címzettje, mindenféle ilyen közös tevékenységre meghívtuk őket. Azt mondj uk, hogy a közös alkotás független attól, milyen pici része, akár csak döntési része van valakinek benne, ez a közös ünneplés alapja. Remélem, elfogadják 20072008ban a meghívásunkat az autópálya- vagy a gyorsforgalmiútátadásokra. (Domokos László: 2008b an már nem lesznek a szocialisták.) Ön biztos, hogy nem lesz, mi még leszünk, de teljesen mindegy. A történetnek még egy folytatása van. Azt is meg kell nézni, hogy ez a törvényjavaslat a lakosság javát szolgálja, és bizony, minden kétséges jogi helyzet, a mi most az autópályaügyekben van - akár a kisajátítások, akár az előzetes igénybejelentések alapján , ezzel az eljárással, amit javasolunk, gyorsítható. Erre szükségük van az ott élőknek is. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Sz alay Gábor, az SZDSZ képviselője. SZALAY GÁBOR (SZDSZ) : Tisztelt Domonkos Képviselő Úr! (Sic !) A magántőke bevonásának lehetőségeiről talán nem én lennék most a jelenlegi helyzetemben igazán alkalmas, hogy nyilatkozzam, de annyit elmondhatok önnek, amit én tudok a dologról. Tehát a magántőke bevonásának többféle lehetősége van. Először is szó lehet, mondjuk, magánbanki hitelek, kölcsönök fölvételéről vagy aktív magántőke bevonásáról különféle módszerekkel: lízingelni, itt szóba került már egyfajta operatív lízing, koncesszió vagy PPP. Ezek elvi lehetőségek.