Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - IVANICS FERENC (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
3412 ehhez a költséghez, amibe kerül egy autópálya, hozzá kell adni a magántőke hasznát, amiért ezt a tőkét rendelkezésre bocsátja. Tehát egyszerűbb, ha az állam keres minél olcsóbb hitelforrásokat, illetve a saját költségvetését próbálja úgy modulálni, hogy erre minél gazdaságosabban rá tudja fordítani. Úgy gondolom, az ellenőrzésben kell előrelépni, hogy tényleg megfelelő költségszinten és lehetőleg magyar vállalkozásokkal készüljön autópálya. Ninc s más út, mint magunknak megépíteni ezt az infrastruktúrát. Az egy hamis kép, ha itt mi AKA és egyéb módon próbálunk ebbe a körbe bejönni. Úgyhogy, én azt hiszem, lezárhatjuk ezt a vitát, ez egy tévút volt, ami történt itt Magyarországon ezzel az autópályaépítéssel, én úgy gondolom, most saját magunkban kell gondolkodni és így előremenni, de az ország érdeke a környezetvédelmet mindig előre helyezi, és itt a jogosítványokat nagyon nagy bűn volna föloldani és lazítani. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (dr . Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Ivanics Ferenc úr, a Fidesz képviselője. IVANICS FERENC (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Göndör képviselő úrnak szeretném a válaszomat címezni. Ahogyan Pap János mondta az e lőbb, a 9. § a következőképpen szól: egyszámjegyű országos közút gyorsforgalmi úttá, valamint autóútnak autópályává fejlesztésekor a környezetvédelmi engedélyezési eljárásban előzetes környezetvédelmi tanulmányt nem kell készíteni. A környezetvédelmi enged élyezési eljárás a részletes környezetvédelmi tanulmány benyújtásával indul. Ez a (4) bekezdés. Mi a baj? Az a baj, hogy ha egy egyszámjegyű országos közutat két lépésben autópályává akarna nyilvánítani a közlekedési tárca, akkor nem kell előzetes környeze tvédelmi tanulmány. Miért érdekes ez? Azért, mert a (3) bekezdésben benne van: a környezetvédelmi hatóság az előzetes engedélyezési szakaszban közszemlére teszi kötelezettségét. Mi van az 5. §ban? Az építtető az előzetes környezeti tanulmány elkészítéséne k szakaszában a lakosság tájékoztatása, valamint az érintett önkormányzatok véleményének megismerése céljából lakossági fórumokat tart. Tehát az előzetes környezetvédelmi tanulmány elkészítése az emberek megkérdezését jelenti. Így, ha egy egyszámjegyű útbó l autópályát akar készíteni a közlekedési tárca, nem kell megkérdezniük az embereket. Nekünk ez ellen van kifogásunk. Az ellen van kifogásunk, hogy jogokat vesznek el az emberektől, és ez nagyon szomorú. Lehet gyorsítani, és a gyorsítást támogatja a Fideszfrakció, úgy hiszem, de elvtelenül és úgy, hogy az embereket kizárjuk, úgy nem. Csak így van értelme ezt a törvényt meghozni, és ezekre természetesen módosító javaslatokat fogunk beadni. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Göndör István úr, az MSZP képviselője. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szóval, hadd folytassam ott, sajnálom és meg is értem, hogy Lasztovicza képviselő úr elment, mert én azt gondolom - és erre hivatkoztam volna , hogy nem olvasták el ezt az indítványt, és én ezért mondtam. Az, amit most Ivanics képviselő úr is mondott (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) , kérem, tessék végiggondolni, ebben a határozati javaslatban a következő van: mi van a kkor, amikor még nem létező, tehát csak tervezési szakasz kezdődik? Ebben az esetben igenis van előzetes, és ha elolvassák az indokolást, szerepel benne. (11.50) Itt azért nem kell, mert már van. De ha befejezte a mondatot, és én ezért mondtam Pap képvisel ő úrnak, hogy végig kellene olvasni a (4) bekezdést, ott van, hogy részletes környezetvédelmi