Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 18 (108. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3413 tanulmány benyújtásával indul. (Dr. Pap János rázza a fejét.) Tehát ez azt jelenti, hogy ha átminősítésre kerül sor a fejlesztéssel, még akkor is kell, csak az el őzetesnél nem, mert az előzetes a tervezés, a nyomvonalkijelölés szakaszában rendkívül érdekes. (Tóth István: A lényeget!) Tessék hozzáolvasni a 10. §t is, ami ugyanerről szól, és még egyszer hivatkoznék (Tóth István: Ennyi az egész?) ... Tóth képviselő ú r, szót fog kapni, Domokos képviselő úr ugyan azt mondta, hogy kétpercesekkel nem illik a felkészültséget bemutatni, de én azt gondolom, ha a 6. § (4) bekezdését megnézi Tóth képviselő úr, akkor azt látja, amennyiben az előzetes tanulmány azt mutatja, hogy nem jó az elképzelés, a minisztert kötelezi arra, kógensen kimondva, hogy meg kell változtatnia a nyomvonalat. Tehát azt gondolom, hogy ez így érdekes. Képviselőtársaim, Fónagy képviselő úr a gazdasági bizottságban is és a televízió ban is elmondta, hogy az előkészítéshez 81012 év kell. Én ezért ajánlom az önök figyelmébe, és ez nemcsak nekem áll rendelkezésemre, hanem önöknek is, a 6195. indítványt, amelynek van egy melléklete. (Tóth István: Nem ez a napirend!) Tudom, csak azt szer etném önöknek indítványozni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) , hogy ha ezt beemeljük, akkor van értelme, hogy arról beszéljünk, hogy mely... (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Az időd is lejárt! - Ez nem lakossági fórum!) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Képviselő úr, lejárt a kétperces időkeret. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : ...paragrafusokra vonatkozik. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Két percre következik Illés Zoltán úr, a Fidesz képviselője. DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz) : Ti sztelt Képviselőtársaim! A környezeti hatásvizsgálat feladata az előkészítő szakban nem pusztán az elfogadható nyomvonalváltozatok kiválasztása. Az előkészítő szak ennél lényegesen több funkciót lát el, szerepe egyebek között az is, hogy meghatározza azoka t a vizsgálati szempontokat, amelyeket a számos, szóba jöhető szempont közül a részletes hatástanulmányban érvényesíteni kell. Ezáltal az előkészítő szak időt és energiát takarít meg mind a hatástanulmánykészítők, mind a beruházók, a hatóságok és a többi résztvevő számára. Ehhez képest példa nélküli az, ami a 9. § (4) bekezdése szerint történne - az előzetes hatásvizsgálat kiiktatása. Az előbbiek során már említettem, hogy létezik egy 2001/42. számú európai uniós irányelv. Szó szerint olvasom az állásponto mat - úgy látszik, az előbbiekben nem sikerült, szellemi képességeim hiányában, pontosan elmondani azt, amit szerettem volna. Álláspontom szerint hiba, hogy a tervezet 5. §a nem vesz erről tudomást, és az irányelv szabályaival nehezen összhangba hozható s zabályokat irányoz elő. Ami pedig a kamionforgalmat illeti, szeretném elmondani, hogy nem a településekre kellene rázúdítani a kamionforgalmat, hanem a vasútra terelni. Mert ha valaki az elmúlt tíz évben, vagy az elmúlt nyolc évben csak egy kicsit akart vo lna az 50es út mentén élők számára segíteni, akkor egy “Behajtani tilos 10 tonna fölött” táblát tett volna az út elejére és végére. Csakhogy az AKA Rt.nek nem áll érdekében az, hogy a kamionforgalom az autópályán közlekedjen azért, mert a Lotz miniszter úr által aláírt pénzügyi konstrukció értelmében megkapja azt a profitot anélkül, hogy ott közlekedne bárki is, a magyar adófizetők zsebéből. (Arnóth Sándor: Jó!) Ehhez képest a rajta közlekedő kamionforgalom szétnyomja az útalapot, és a felújítás költségét az AKA Rt.nek kellene állnia. Ezért nincs kamionforgalom az alföldi autópályán! (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Búsi Lajos úr, a Fidesz képviselője.