Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 17 (107. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés mentelmi ügyről - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter:
3210 elnökét ez év januárjában érték durva támadások, és lemondását követelték Medgyessy Péter emberei; most pedig itt a bíróságok elleni szervezett támadás, merthogy szervezett támadás ról van szó, az nem is kérdéses. (Folyamatos zaj.) Idézzük fel a történteket! A bíróság előtti attakot a két kormánypárti elnök, Kuncze Gábor és Kovács László indította meg durva kirohanásaival, majd következett egy fizetett hirdetés, amit a szocialisták é s szabad demokraták meghatározó politikusai is aláírtak, a végén pedig feltűnt a Werberjugend. És most itt időzzünk el egy picit! November 13án, 15 óra 55 perckor jelenti az MTI: megalakult a magyar ügyvédek érdekvédelmi szervezete; 7 perccel később már m eg is születik az első nyilatkozata ennek a szervezetnek, amiben durván megtámadja a bíróságot. (Selmeczi Gabriella: Ez szégyen!) Ezt a nyilatkozatot egy Gulyás G. Gábor jegyzi. Ki az a Gulyás G. Gábor? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Húha!) Szocialista kép viselő Csepelen a második ciklus óta, fővárosi közgyűlési tag és a szocialisták korábbi kampánystábjának a tagja. Már megint mennyi véletlen így egyszerre! (Moraj a kormánypárti sorokban. - Az elnök csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Hiába a Legfelsőbb Bírós ág elnökének egyértelmű felhívása, hiába a Fővárosi Ítélőtábla elnök asszonyának egyértelműen Kovács Lászlót rendreutasító nyilatkozata, hiába a megyei bírósági vezetők tiltakozása, a bocsánatkérés, a bíróságok függetlenségének egyértelmű deklarálása mind Medgyessy Péter, mind Kovács László, mind Szili Katalin, mind Bárándy Péter, mind Kuncze Gábor részéről elmaradt. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném lassan mondani, hogy minden szocialista és szabad demokrata megértse: el a kezekkel a független intézményektő l (Felzúdulás a kormánypárti sorokban.) , el a kezekkel a független magyar bíróságtól! (Nagy taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : A kormány részéről Bárándy Péter miniszter úrnak adom meg a szót. De mielőtt megadom, házelnökként én mag am - és ezt elődöm is nagyon jól tudja - érdemben nem reagálhatok az ön mondandójára, viszont azt gondolom, hogy egy megjegyzést megenged: a stílus maga az ember. Igazságügyminiszter úr, öné a szó. (Nagy taps a kormánypárti sorokban. - Közbeszólás a Fides z soraiból: Ez Kuncze Gábornak szólt?) Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy az Országgyűléshez méltón viselkedjenek, és legalább az önöket ide küldőket tiszteljék meg azzal, hogy nem kiabálnak be. (Zaj.) Öné a szó, miniszter úr. Kérem, nullára állítani. .. (Csenget.) DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügyminiszter : Kezdhetem? ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Kezdheti, miniszter úr. DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügyminiszter : Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Természetes az, hogy erre a felszólalásra nekem kell válaszoln om. (Dr. Kovács Zoltán: Elég baj az!) A kétes értékű megjegyzéseket már most kezdem visszautasítani, aztán majd folytatom - ez viszi az időt, de hát nem baj. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: A lényegre!) Az első kérdés az, hogy minden függetlene, amit a ké pviselő úr annak tekint. Nem. Teljesen más a függőségi viszonya a PSZÁFnak, más a Legfőbb Ügyészségnek és más a bíróságnak. Ezek közül egyetlenegy, a harmadik ághoz tartozó, illetőleg azt adó bíróság, ami független, a többi nem független, hiszen a Legfőbb Ügyészség és a legfőbb ügyész függ ettől a Háztól, itt számon kérhető. (Közbeszólás a kormánypárti sorokból: Így van!) A PSZÁF nem független, mert függ a kormánytól; bizonyos vonatkozásai a pénzügyminiszteri felügyeleti jognak korlátozottak, de általában maga a pénzügyminiszter felügyeli a PSZÁFot és