Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 11 (106. szám) - A regisztrációs adóról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - PÜSKI ANDRÁS (MDF):
3168 köbcentis Suzuki után, mint egy Aosztályos, 1400 köbcentis Mercedes után? Ezt tartalmazza az önök által bete rjesztett törvényjavaslat. És a sort folytathatnánk tovább, egészen a 2030 millió forintos autócsodákig, hiszen ott is köbcentiméter és műszaki tartalom szerint ugyanannyi adót fog kelleni fizetni, mint az olcsóbb gépjárművek esetében. Önök szerint a társ adalmi igazságtalanság felszámolásának ez lenne az eszköze? Én úgy gondolom, hogy nem, és ezzel ilyen módon nem is érthetünk egyet. Mert mit várjunk azoktól, akik első ténykedésük során a munka nélkül megszerzett jövedelem adóját törölték el a ciklus kezde tén? - természetesen mindezt a társadalmi igazságtalanság felszámolása jegyében. És ne haragudjanak, de ezen intézkedés indokolása egyenesen felháborító. Engedjék meg, hogy felolvassam a 8. § indokolását, amikor is: „A fogyasztási adó százalékos adómértéke helyett a regisztrációs adó tételes, mivel a használt autóknál tapasztalható alulszámlázás csökkenése, megszüntetése így megvalósítható. Az adótétel a személygépkocsi műszaki, illetve környezetvédelmi tulajdonságai alapján változik.” Tisztelt Képviselőtár saim! Önök azt feltételezik, hogy ebben az országban mindenki lop, csal és hazudik? Nem szeretnék nehéz helyzetbe kerülni, így a régi, jól bevált magyar mondások idézetétől most eltekintenék. Ha megmarad a törvény jelenlegi formájában, miként lesz összhang ban, mondjuk, egy eddig hagyományos vámértékmeghatározással, ahol a kivetés alapja a gépérték volt? Vagy tán eljutunk oda is, hogy a még megmaradó vámtételeknél nem az érték, hanem a darabszám lesz a meghatározható? Számomra furcsa és nehezen értelmezhető az új gépjármű fogalmának a bevezetése a törvényjavaslatban. Egy kicsikét visszautalva az óvatos magatartásukra: amikor az adó alapját meghatározzák, és az alulszámlázást akarják kikerülni, nem gondoljáke, hogy a jogszabály megkerülhető azzal, ha egy hat hónapos vagy öt és fél hónapos autó kilométeróráját hatezer kilométer alatti kilométerállásra bárki bármikor, gond nélkül visszaállíthatja? Mindösszességében nem vitatom, hogy szükséges a költségvetés bevételeit pótolni. Mindösszességében fontosnak tartan ám azt, hogy ennek az adónak a kivetése igazságos legyen, hogy érződjön benne az önök ígérete, miszerint csökkentik az adókat, hogy valóban érződjön benne a társadalmi igazságosság kérdése. Úgy gondolom, ha ezt a részt elemezzük, akkor elengedhetetlen, hog y az adó alapjaként meghatározott kategóriákat visszaállítsuk a gépértékhez. Meggyőződésem, hogy mindazok, akik gépjárműkereskedelemmel, gépjárműimporttal foglalkoznak, sokkal könnyebben magukévá tudják tenni ennek a törvénynek a lényegét akkor, ha az adó alapja a gépérték lesz. Még egyszer visszautalnék az igazságosság kérdésére. Sokkal igazságosabb lenne társadalmi szempontból, hogy a nagy értékű, korszerű gépkocsik adótartalma magasabb lenne, mint az alacsonyabb értékű, szintén korszerű gépkocsiknak az adótartalma, amit egyébként az emberek többsége meg tudna vásárolni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Püski András képviselő ú rnak, a Magyar Demokrata Fórumból. PÜSKI ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Hazánk területén körülbelül kettő és fél millió állampolgár rendelkezik személygépkocsival, akik hétről hétre hallhatnak azokról a ko rmányintézkedésekről, melyek következtében újabb terhek sorát kell tolerálniuk, miközben véleményem szerint már most is túl vannak adóztatva. Az előttünk fekvő törvényjavaslat szerint az államháztartás feladatainak ellátásához szükséges bevételek biztosítá sa érdekében, figyelemmel az állam intézményvédelmi kötelezettségére a környezetvédelem terén, a személygépkocsik és a lakóautók után fizetendő fogyasztási adó ellentételezésére szükséges 2004. május 1jétől a regisztrációs adó fizetése. (19.40)