Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 11 (106. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÖRÖMI ATTILA (Fidesz):
3103 Révész Máriusz a 475. szám alatt a határon túli felsőoktatás fejlesztésére betervezett 1 milliárd 744 millió forintot elvonja egy az egyben, eközben Németh Zsolt a 476. számú i ndítványában ezt 1 milliárd 256 millióval emelni kívánja. Van némi ellentmondás. 595. szám alatt a kis- és középvállalkozásfejlesztések támogatására a VargaFónagy névvel jelzett módosító indítvány elvonja az 1 milliárd 978 millió forintot, míg Kelemen An drás és Font Sándor ugyanezt az előirányzatot 1 milliárd 125 millióval emelné. Révész Máriusz nem nagyon szereti a tanulókat meg az esélyegyenlőséget, mert a 601. számú módosító indítványában a tanulók oktatási rendszerben való esélyegyenlőségének biztosít ásától 1 milliárd 800 millió forintot elvon, és ugyancsak elvonja teljes mértékben a 4,4 milliárd forintot az egész életen át tartó tanulás feltételeinek megteremtésére a közoktatásban. Ez számomra azt jelenti, hogy a Fidesz igazából nem akar mást, mint za vart kelteni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Körömi Attila úr, a Fidesz képviselője. KÖRÖMI ATTILA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Fidesz honvé delmi munkacsoportja nevében szeretném indokolni a benyújtott módosító indítványainkat. Példátlan leépítés elé néz a honvédség és a katonai titkosszolgálatok, paradox módon azonban mégis a honvédelmi tárca kapta az egyik legnagyobb növekményt százalékosan a tárcák közül. Azonban ez a növekmény nem mást, mint a honvédség leépítésének költségeit foglalja magában, azaz azért növelték a honvédelmi tárca költségvetését, hogy leépíthessék a honvédséget és a katonai titkosszolgálatokat. Hallva képviselőtársaim hoz zászólását és ismerve az általuk elmondott érveket, látható, hogy ezer sebből vérzik a kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslat. Ezért munkacsoportunk úgy döntött, hogy megpróbálja a módosító indítványait döntő többségében belső átcsoportosít ással megoldani, és ehhez belső átcsoportosítással forrásokat rendelni. Ez a forrás pedig nem más, mint a 20 milliárd forint összegre rúgó, igazából semmitmondó védelmi felülvizsgálat kibontatlan költségtervezete, amely azt szolgálja, hogy leépítsék a Magy ar Honvédséget és a katonai titkosszolgálatokat. Módosító javaslataink összértéke - a legnagyobb értéket mondom - 27,8 milliárd forint. Még egyszer mondom, ennek egyik lába a 20 milliárd forintos, szintén a honvédelmi tárcán belül található védelmi felülvi zsgálat semmitmondó költségvetése, és ehhez még rendeltünk 7,8 milliárd forintot a „takarékos állam” című fejezet rovására, illetve ennek az önök által meghirdetett programnak a teljesítésére. Módosító javaslatainkat az Orbánkormány alatt elfogadott 61/20 00es, önökkel együtt megszavazott határozatra alapoztuk, amelynek legfontosabb üzenete az volt, hogy tovább kell javítani a személyi állomány élet- és munkakörülményeire, szociális és egzisztenciális helyzetére vonatkozó lehetőségeket és kifizetéseket. (1 5.00) Mi úgy gondoltuk, ennek elsősorban akkor teszünk eleget, ha a honvédelmi tárcánál 2003ban és 2004ben megfogalmazott és meghirdetett jövedelemkiáramlás... - amely igazából nem jelent semmit, hiszen utoljára az Orbánkormány emelte meg 70 százalékkal a katonák illetményét, gyakorlatilag a 70 százalékos emelés óta csak veszít a katonák illetménye a vásárlóértékéből, ezért itt szeretnénk jelentős összegeket átcsoportosítani. Ugyanilyen fontos az önkéntes és a professzionális haderőre történő áttérés tek intetében a katonák lakhatási, elhelyezési, kiképzési, mindennapi életkörülményeinek a javítása. Ide szeretnénk átcsoportosítani, szintén belső átcsoportosítás révén.