Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 11 (106. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÉKESI TIBOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
3104 Nem tudjuk elfogadni, hogy a Katonai Felderítő Hivatal 30 százalékos, és a Katonai Bizton sági Hivatal 10 százalékos leépítés elé néz. Ez nem szolgálja sem a NATO belső katonai titkosszolgálati rendszerének érdekét, sem a Magyar Köztársaság érdekeit, és nem szolgálja azt az érdeket sem, amely azt célozza meg, hogy a Magyar Köztársaság területén a Katonai Biztonsági Hivatal létszámleépítésével gyakorlatilag a terrorizmus elleni harc területén is Magyarország vélhetően hadállásokat kénytelen feladni, illetve a kormánynak ez a szándéka. Számunkra ezek a kormányzati elképzelések elfogadhatatlanok. M ég egyetlenegy olyan módosító javaslatunk van, amely ezeken túlmutat, ez pedig a pécsi tüzérdandár megmentése és fejlesztése, hiszen enélkül nincs magyar haderő, azonban ennek a kifejtésére ez a négyperces időkeret nyilván nem adhatott nekem módot. Kérem, támogassák ezeket a módosító javaslatokat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Kékesi Tibor úr, az MSZP képviselője. KÉKESI TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Körömi képviselő úr által felvetettekkel szemben azt kell mondanom, hogy a honvédség növekvő költségvetési támogatása elsősorban annak a következménye, hogy a prágai kritériumoknak megfelelően a honvédelemnek a GDP 1,81 százalékának megfel elő mértékű költségvetésben kell részesülnie a 2004. esztendőben. Ez a növekedés egyébként - a honvédelem átalakítása, a hivatásos és a szerződéses állományú katonasággal felszerelt honvédelem kialakítása - már a közeljövőben lehetővé teszi azt, hogy a Pén zügyminisztérium mellett, ahol markánsan látszódik, hogy a pénzügyi és az adóhatósági területről létszámmegtakarításra jelentős mértékben sor kerül, egyedül a honvédség tud még ilyent felmutatni. Azt gondolom, ez pedig a takarékos állam és az ebben megfog almazottak teljesülését, teljesítését igazolja. Egy korábbi képviselői hozzászóláshoz annyit hadd tegyek hozzá - csak a magam biztonsága kedvéért mondanám , hogy az alternatíva két dolog közötti választás. Amikor nagyon sok képviselő nyújt be ugyanarra a témára javaslatokat, akkor azok variánsok, csak nehéz megtalálni a preferenciát. A költségvetés kiemeli azt a négy fontos szempontot, amely az összeállításnál elsődleges szempont, másodlagos, harmadlagos, negyedleges szempont. Jó lett volna, ha a képviselő társak is valami hasonló mederben rangsorolják ezeket a javaslatokat. Délelőtt már több példát mondtam, most hadd mondjak még egyet: a Pénzügyminisztérium beruházási előirányzatának 900 milliós összegét 10 milliárdra osztották szét a különféle javaslatok. Ebből öt teljes egészében, három pedig 99 százalékban vonta el ezt az összeget, úgyhogy azt gondolom, itt is megmutatkozik ez a koncepciónélküliség a módosító indítványok keretében. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. We kler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Szabó Zoltán úr, az MSZP képviselője. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ez már tényleg nevetséges. Ha egyáltalán volna verseny a tárcák között a költségvetési forrásokért, akk or ennek a versenynek vitathatatlan győztese a Honvédelmi Minisztérium lenne. Ezt nyilván nem lehet tagadni, ezért azután ki kell találni azt a jópofa szlogent, hogy azért nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése, hogy le lehessen építeni a honvédséget. Tisztelt Képviselő Úr! Nem azért nő; azért nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése, mert rengeteg pénzbe kerül az, hogy teljesítsük azokat a szövetségesi kötelezettségeket, amelyeket önök elmulasztottak, végrehajtsuk azokat a fejlesztéseket, amelyeket ö nök elmulasztottak végrehajtani, és