Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. november 4 (104. szám) - A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. SÜMEGHY CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2812 ezért követelmény az, hogy a kamarák a közfeladat ellátásáért olyan normat ív támogatásban részesüljenek a költségvetésből, amely normatív támogatás megfelel a kamarai tagok tényleges létszámának. Képviselőtársaim! Hogy jelenik meg ez a pillanatnyi költségvetési és kamarai törvény szabályozásával kapcsolatban? Elmondom: a 45 ezer tagot számláló gazdasági kamara 90 millió forintos támogatást kap a kormánytól, míg a 8 ezer tagot számláló agrárkamara 750 millió forintot kap. Úgy gondolom, tisztelt kormánypárti képviselők és tisztelt kormány, nincs miről beszélgetniük, hiszen ez a dis zkriminatív megkülönböztetés nyilvánvaló, hogy eredendően politikai szándékú, és úgy gondolom, hogy egyértelműen arra irányul, hogy a gazdasági, kereskedelmi kamarának a működését ellehetetlenítse, és álszent az az összes megfogalmazás, ami a törvénytervez etben szerepel, ami a kamarák erősítését illeti. Álszent azért, mert valóban jó pár közfeladatnak tűnő vagy valóban közfeladat átadása megtörténik, azonban, ha ezeket mélyen megnézzük, különösen a gazdaságfejlesztéshez, területfejlesztéshez és általában a gazdaság befolyásoltságához kapcsolódó témákban, akkor világosan láthatjuk, hogy a kamaráknak tulajdonképpen a részvételi, véleményezési, javaslattételi jogon kívül semmiféle lehetőséget nem ad. Úgy gondolom, hogy egy valódi partner kamaránál bizonyos köve telmény lett volna, hogy alapvető pénzek, célok fölött a kamarával közösen rendelkezzen a mindenkori kormány, mint ahogy megítélésem szerint álszent és kipipálandó az a téma is, hogy az illetékes miniszterrel a kamarák vezetőinek évente kétszer kell találk ozni. Ne haragudjanak, képviselőtársaim, ez enyhén szólva nevetséges, és nem takar tényleges együttműködést. A tényleges együttműködés az volt, amikor a gazdasági kamarák átalakulásakor a kamarák vezetői a Gazdasági Tanácsban vettek részt közös döntési, vé leményezési joggal, amikor az illetékes miniszterhez rendszeres bejárásuk, rendszeres kapcsolatteremtési lehetőségük volt, és amikor a miniszterelnök sem zárkózott el a kamara vezetőivel történő többszöri leüléstől. Tisztelt Kormány! Tisztelt kormánypárti Képviselők! Nem az a lényeg, hogy szabályozzuk és hogy pipáljuk ki, hányszor találkozunk a kamarai vezetővel, a lényeg az, hogy tartalmában ez a kapcsolat hogyan alakul. Úgy gondolom, hogy a tartalmi kapcsolatok alakulása erősen hiányos és hiányolható. Ige n, valóban üdvözölendő lenne az etikai szabályok, az üzleti szabályok országos kiterjesztése, tehát nemcsak a kamarai tagokra való alkalmazása, azonban mindjárt hozzá kell tegyem, hogy amikor valaminek, egy jogi szabályozásnak nincs meg a normatív kikénysz eríthetőségi lehetősége, az a szabályozás sokszor többet fog ártani, mint használni. Ezért úgy gondolom, erősen el kellene gondolkodni azon, hogy a kamarával szemben ismételten milyen ellenszenvet fog kelteni, amikor nyilvánosan kihirdeti, közzéteszi annak a vállalkozásnak, vállalkozónak a nevét, aki megszegi akár az üzleti, akár az etikai szabályozásokat. Nincs szankció hozzá. Úgy gondolom, ez csak úgy fog terjedni, mint annak idején a behajtatlan tagdíjak, amelyek azért nőttek annak idején a csillagos égi g, mert az első rosszul felfogott kamarai intézkedés, ami a kamarák vezetése részéről történt, mindjárt azt eredményezte, hogy olyan ellenállás és olyan ellenálláslánc kezdődött az idézőjelbe tett kamarai tagoknál, ami azt eredményezte, hogy ezek a tagdíja k behajthatatlanná váltak. Én nagyon félek, hogy az állam elegáns kivonulása, és ezeknek a kérdéseknek a kamarákra testálása hasonló eredményekhez fog vezetni. Szeretném elmondani, hogy nagyon komoly problémát látok a továbbiakban abban a diszkriminatív in tézkedésben is, hogy a kereskedelmi kamarák tulajdonképpen nem kapják meg azt a lehetőséget, amiről később fogok beszélni az európai uniós csatlakozásnál, hogy ilyen pályázatokat írjanak, ebben részt vegyenek, komoly segítséget nyújtsanak a magyar vállalko zói rétegnek, beleértve természetesen saját tagszervezeteiket is, míg ezt az agrárkamarák olyan mértékben kapják meg, hogy szinte zsarolásnak tűnik a kistermelőkkel szemben az (Dr. Németh Imre nevet.) , hogy a kistermelők a pályázatokat és a vélt támogatáso kat csak akkor kapják meg, amennyiben a kamarák által végzik a szaktanácsadást (Gőgös Zoltán: Ezt nem mondja komolyan!) , illetve a pályázatok a
