Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 29 (101. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitájának fo... - SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz):
2446 Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Soltész Miklós, a Fid esz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. (19.00) SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. E késő esti órán tisztelettel köszöntöm az itt jelen lévő ellenzéki képviselők sokaságát, illetve a túlsó padokban a kormánypárti kép viselő urat. Az építkezés éve lesz a következő év, erről beszél útonútfélen Medgyessy Péter, László Csaba, illetve az egész MSZPSZDSZkormány, illetve minden politikusuk. Az építkezésről az embereknek az jut eszébe, hogy egy szép ház épül, egy szép csalá di ház megújul, egy kert megfrissül, megszépül, ezzel szemben pedig egészen mással fogunk jövőre találkozni. Sajnos, úgy tűnik, hogy a kormány összekeveri fogalmi tárában az építkezést a leépítéssel. A jövő év nem az építkezés, hanem a leépítés éve lesz. É s miért? Azért, mert eldobta tavaly és az idén azt a gazdaságpolitikát a kormány, amelyet az előző polgári kormány sikeresen vitt véghez. Nézzük konkrétan, melyek azok a nagy területek, amelyek biztos, hogy vesztesei lesznek a jövő évnek. Az egyik nagy ves ztese az önkormányzati szféra, a másik a nyugdíjasok világa lesz, a harmadik pedig a családoké. Az önkormányzati szféráról nagyon röviden szeretnék mondani néhány szót. Azért gondolom, hogy érdemes beszélni a családok előtt róluk is, hisz a két terület öss zefügg egymással, még ha úgy tűnik is, hogy távol áll egymástól. Az önkormányzatok azok, amelyek figyelemmel tudják kísérni a családok helyzetét, figyelemmel tudják kísérni a lecsúszó családok helyzetét, és segíteni tudnak rajtuk, ha van lehetőségük. De mi után jövő évben a szocialistaszabad demokrata kormány úgy megnyomorítja az önkormányzatokat, hogy lehetőségük sem lesz erre a segítségre, így a családok is lejjebb fognak csúszni. Mik azok, amikkel megnyomorítják önök az önkormányzatokat? Elbocsátások, le építések sora következik el. A normatívák csökkentése, emelkedő adóterhek, emelkedő energiaárak, csökkenő beruházások. Mindezek következménye lesz az önkormányzatok eladósodása, az önkormányzatok tönkremenetele. Kérdezem önöktől, ez az építkezés éve? Ezt g ondolják önök építkezéseknek? Az elbocsátott köztisztviselők, az elbocsátott közalkalmazottak mindmind azoknak a táborát fogják növelni, akik munkanélkülisegélyre szorulnak, akik lecsúsznak, a társadalom peremére kerülnek. Újabb családok lecsúszásához ve zet ez a politika, amelyet önök hajtanak végre. Ugye, Medgyessy Péter azt mondta, megerősítjük az önkormányzatok pénzügyigazdasági önállóságát. Szép ígéret volt, valóra nem válik. A következő terület, ami biztos, hogy vesztese lesz a jövő évnek, akármenny ire is próbálnak önök kapálózni, akármennyire is próbálják bizonygatni azt, hogy pont az ellenkezője valósul meg, az a nyugdíjasoké. A nyugdíjasoké az a réteg, mely leginkább érzékeli az áfaemelést. A nyugdíjasoké az a réteg, mely a legjobban ki van téve a z energiaárak emelésének. A nyugdíjasoké az a réteg, amely mindenféle kis áremelésre nagyon nehezen tud reagálni, nagyon nehezen tud ez ellen védekezni. Akármennyire is próbálják önök azt bizonygatni, hogy néhány hetes nyugdíjemeléssel pótolni tudják a nyu gdíjasok ezeket a kieső részeket, mert nem tudják. Önök egyhavi nyugdíjat vesznek el a következő évben, a 2004es költségvetésben. Tisztelt hölgyeim és uraim, ez lesz az építkezés éve? A harmadik, sajnos ugyanilyen szomorú terület a családok kérdése, a csa ládok támogatása. A családoktól elvont támogatásokról szeretnék beszélni. Megőrizzük az elmúlt évek családtámogatási rendszerének eredményeit - ígérte újfent Medgyessy Péter. Ezzel szemben mit hoz a jövő, mit hoz 2004? Elbocsátások a közszférában a közalka lmazottak és köztisztviselők között - ezt már említettem. Gyermekes családok és fiatalok százezreitől vesznek el évi 120 ezer forintot, mert nem bírták elviselni önök, hogy voltak olyanok, akik önerőből építkezésbe vágtak és ezért adókedvezményt kaptak. Ne m bírták elviselni. A minimálbéren élőket sem nagyon támogatják, mert