Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 29 (101. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitájának fo... - ELNÖK (Mandur László): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP):
2394 S végezetül: a hiány mérséklése érdekében a támogatások nem azonos mértékben növekednek az egyes céloknál, néhány területen a reálértékük csökken, az intézmények működéséhez nyújtott normatív támogatás a várható infláció t el nem érő mértékben növekszik. Erről beszélünk, tisztelt képviselőtársaim, hogy az önkormányzatok és az intézmények működtetésére szolgáló legfontosabb normatívák változatlanok. Ha ez a módosító indítványokkal valamennyire javulna is, még mindig hátrány osabb helyzetben vannak az önkormányzatok, mint a korábbi években. Ennyi baj után azt halljuk, hogy jön ez az úgynevezett önkormányzatokat megmentő csomag. De mielőtt erre rátérnék, beszéljünk néhány szót az érdekegyeztetésről, Gémesi György ma már szólt e rről. Egyet leszögezhetünk: folyik az érdekegyeztetés, ami önmagában jó dolog. A hogyan már egy másik kérdés. Az önkormányzati érdekszövetséget soha olyan arculcsapás nem érte, mint az, hogy a miniszterelnök leül néhány szocialista polgármesterrel, és mind járt találnak 30 milliárdot. Ez az önkormányzati érdekegyeztetés nagyon messze van az önkormányzati érdekegyeztetéstől, ez az önkormányzati érdekszövetségek arculcsapása. Amikor azt mondjuk, hogy találtak 30 milliárdot, erről mára kiderül, hogy ez nem is 3 0 milliárd, csak 28 milliárd forint. De minden forintnak örülni kell, így örülünk, ha ebből 10 milliárd a normatívák emelésére fordítódik; örülünk, ha ebből 10 milliárd a helyi tömegközlekedésre fordítódik. Azt is tudjuk, hogy a koalíciós egyezkedés folytá n ebből kétharmad a fővárosnak jut, a maradék egyharmadon osztozik majd 130 önkormányzat, ebből jó néhány nagyváros is. Így aztán a kistelepülések számára megint csak morzsák jutnak. Ezek lennének az új elemek a megmentő csomagban. Azt is megtudhatjuk egyé bként, hogy 8,5 milliárd eleve benne van a költségvetésben, mert ez a 8,5 milliárd a közalkalmazotti béremelés fedezeteként benne volt eredetileg a javaslatban. Ez most elhalasztódik, ezzel forrásokat teremt magának a költségvetés, viszont az is igaz, hogy a közszolgák, a közalkalmazottak lemondhatnak a 13. havi fizetésükről 2004ben. De az igazi gyöngyszem ebben a talált pénzben egy 5 milliárdos tétel, amelyet úgy hívnak, hogy a szolgáltatás szervezetének korszerűsítésére szolgál. Találják ki, tisztelt höl gyeim és uraim, ez mit jelent: ez a 1,5 milliárdos elkülönített végkielégítéseket újabb 5 milliárddal emeli meg; 6,5 milliárd szolgál korszerűsítés címén végkielégítésekre. Igaz tehát az a szám, miszerint közel 50 ezer közalkalmazott kerül elbocsátásra. Ez az új, megtalált megmentő csomag. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, ez a költségvetés olyan, mint az elsózott étel: az elsózott ételt a legjobb szakács sem tudja már jobbá tenni, javítgathatja, abból jó étel már nem lesz. (Göndör István: És ezt is rosszul tudják!) Ezért mi azt mondjuk, hogy mintegy 150 milliárd hiányzik a költségvetésből az önkormányzati szféra kapcsán - átcsoportosításokkal erre teszünk javaslatot. Ha komolyan gondolják a szocialista és szabad demokrata képviselőtársak, akkor támog atják a javaslatainkat, és ez a 150 milliárd, amiről egyébként a belügyminiszter asszony délelőtt beszélt - 200 milliárd kellene a normális működéshez , segítséget jelentene az önkormányzatoknak, hiszen ez mindannyiunk otthonát, munkahelyét, a gyerekeink iskoláját, az időseink otthonait jelenti. Ezért kérem tisztelettel a támogatásukat. Amennyiben ez nem történik meg, az önkormányzatok újabb rettenetes év elé néznek 2004ben. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. K étperces felszólalásra megadom a szót Toller Lászlónak, a Szocialista Párt képviselőjének. DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nehéz lenne cáfolni tételesen azokat, amiket képviselőtársam 1015 percben felsorolt. Egyet ugyan nem iga zán értettem, hogy az önkormányzatok feladatait egy kiváló képességű polgármester miért így olvassa fel a parlamentben? Két teljesen hamis tény: az egyik, nem igaz, hogy az önkormányzatok vagyonvesztése történt meg az elmúlt 13 é vben. Ez egyszerűen szemenszedett hazugság, az önkormányzatok (Dr. Kovács