Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 7 (93. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP):
1344 tudtak érvényesíteni, ők ideigóráig esetleg az áraikban nem fogják érvényesíteni a 25 százalékos áfát, hanem akár a hasznuk terhére is, úgymond, lenyelik ezt az áfanövekedést. Tehát mindezek alapján egyértelmű en elmondható, hogy a kormány pontosan azokat fogja sújtani ezzel az intézkedésével, akiknek egyébként a legnagyobb szüksége lenne erre, azokat a családokat, elsősorban két- vagy több gyermekes családokat, akik eddig bíztak és reménykedtek abban, hogy új, korszerű otthonba költözhetnek. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha mindehhez még hozzávesszük az adótörvények további változtatását, amely a felvett vagy felveendő lakásépítési hitelek adókedvezményének megnyirbálásáról szól, sajnos nyugodtan kijelenthetjük, ho gy a kormány egyáltalán nem a szociális intézkedéseiről és az alacsonyabb jövedelmű családokról való gondoskodásról válhat híressé az elkövetkezendő esztendőben, hanem pontosan arról, mint amit mi, ellenzéki képviselők már oly sokszor elmondtunk, hogy az e lkövetkezendő évek adónövekedései az alacsony jövedelmű családokat, az egyébként is szorult helyzetben lévőket fogják a legnagyobb arányban sújtani. Úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez az adótörvény pontosan ezért nem tükrözi azt, hogy a kormá nynak lenne gazdaságpolitikája, hogy a kormány átgondolt szociális politikával, szociális csomaggal rendelkezne. Semmi más nem vezérli, egyetlenegy szempont: hogy a költségvetésbe a meggondolatlan költekezés miatt minél több pénzt lehessen begyűjteni. Kösz önöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Mielőtt továbbhaladnánk, ismertetném a tisztelt Házzal a felszólalók jegyzékének a jelenlegi állását az egyeztetéseket követően. Normál felszólalásra, úgy tűnik, hogy négy képviselő jelentkezik a továbbiakban: Kékkői Zoltán, Szűcs Lajos, Hargitai János és Tóth András, a Fidesz képviselőcsoportjából. (Jelzésre:) Hadházy úr, igen; úgy látom, hogy más nincs. A többiek visszaléptek a felszólalási szándékuktól. A tovább i visszalépéseket itt az elnöki pulpitusnál a jegyzők szívesen jegyzik. Kétperces felszólalásra megadom a szót Molnár Lászlónak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Márton Attila hozzászólása indukálta azt, amit mondani szeretnék. Szeretném mindenkiben azt tudatosítani, hogy a magánszemélyek egymás közötti viszonyukban nem áfaalanyok. A magánszemély, amikor vásárol, akkor azon az áron veszi meg, ahogy az ingatlanpiaci forgalomban kialakultak az árak. Tehát ezt nagyon szeretném aláhúzni. Ez korábban is így volt, ma is így van. Szeretném megjegyezni, hogy a Fideszkormány idején nem kért Magyarország derogációt az áfa kérdésére, éppen ezért ezt felvetni ilyenformán nem igazán helyes. Azt, hogy a vállalkozó, aki eddig értékesítés céljára épített, és kulcsrakész állapotban adta el a lakóházat, most megteheti ezt építőközösségi formában, hiszen így is építkeznek, ebben az esetben összeáll az a 81020 lakó, megbízzák a vállalkozót, a telket nyilvánvalóan a lakó veszi, és a vállalkozó épít. Tehát igazán itt elszámolási kérdések lehetnek. (22.00) A lényegi kérdés itt az önkormányzat áfaértékesítése egyik oldalról és a nagy ingatlanbefektetők vásárlása. Azt mond om - és ezt Csabainé képviselőtársammal meg is tettük , hogy módosító indítványokat kell beadni arra vonatkozóan, hogy legyen egy átmenet az úgynevezett ingatlanbefektetői körnek, és itt a kedvezményes, illetve a normál kulcs kérdését fölvetve - nyilván a mértékről is fogunk vitatkozni - azt szeretnénk elérni, hogy május 1jével kerüljön majd bevezetésre ez az új forma. Köszönöm.