Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 7 (93. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - MÁRTON ATTILA (Fidesz):
1342 Az ajándékozási és öröklési illeték már bizonyos kategóriákban a 40 százalékot is eléri, azaz minden örökölt egymillió forintból 35 millió fölötti érték esetén 400 ezer forint illetéket kell fizetni az örökösnek, illetve a megajándékozottnak. Példával illusztrálva: 40 milliós értékű nem lakásingatlan öröklése esetén a fizetendő illeték 10 millió 800 ezer forint. A kisebb értékű ingatlant öröklők és megajándékozottak illetékterhei is jelentős mértékben nőnek. Ilyen illetékterhek mellett előfordulhat, hogy az örökös nem tudja kifizetni az örökösödési illetéket, csak olyan áron, ha az örökölt vagyontárgyat azonnal értékesíti, feltéve, ha tudja. Még elképesztőbb a törvényjavaslat szerint a gépjármű, pótkocsi öröklése és ajándékozása esetén tervezett illetékemelés. Amellett, hogy a kormány az előző évben 10 forintról 13 forintra emelte köbcentinként a gépjárműátírási illetéket, a mostani javaslat szerint ez 13 forintról 15 forintra nőne, s ezen túlmenően a gépjármű ajándékozása és öröklése esetén ennek a kétszeresét, azaz köbcentinként 30 forintot kellene megfizetni. Ez egy 50 ezer forint értékű, 600 köbcentis Trabant öröklése v agy ajándékozása esetén azt jelenti, hogy az illeték mértéke 18 ezer forint, azaz majdnem az örökölt gépjármű értékének a fele összegét kell majdan a szerencsétlen örökösöknek megfizetniük. Amikor a törvényjavaslat tanulmányozása során eddig jutottunk, akk or úgy gondoltuk, hogy ezek után már nem érhet meglepetés. Csalatkoznunk kellett. A kormány ugyanis ötletekben kimeríthetetlen, ha az illeték emeléséről van szó. A javaslat szerint ugyanis adott ingatlannak ugyanannak a megajándékozottnak öt éven belül töb b szerződéssel történő ajándékozása esetén az illetéket az újabb tulajdoni hányaddal együtt a tulajdonában álló ingatlan forgalmi értékének a figyelembevételével kell megállapítani. Többször el kellett olvasni ezt a rendelkezést, amíg megértette az ember, hogy miről van szó. Az már az első olvasatban biztos volt, hogy itt is burkolt illetékemelésről van szó. Ez a rendelkezés az állampolgárok kifosztásának zseniális, alkotmánysértést sem nélkülöző módszere. Miről is van szó tulajdonképpen? Egyszerűen arról, hogy korábban öt éven belül kapott ingatlanilletőség forgalmiértéknövekménye után is illetékezni kell, azaz a saját tulajdonom után ismét illetékezem. Az egy rókáról sikerült két bőrt lehúzni tipikus esete véleményünk szerint a fenti rendelkezés, amely eg yébként az alkotmányban rögzített tulajdonhoz való jogot is sérti, ha így, változatlanul kerül elfogadásra. A cégeljárási illetékek ismételt emelése már csak laza ujjgyakorlatnak tekinthető az előzőekhez képest. A javaslat bevezeti a cégbejegyzésre irányul ó eljárásnál az eddigi százalékos illeték helyett a tételes illetéket, a javaslat indokolása szerint az eljárás egyszerűsítése céljából - nem értem, hogy nem esett ki a toll a kezéből, aki ezt az indokolást leírta , ami magyarra fordítva megint azt jelent i, hogy itt is jelentős mértékben emelkednek az illetékek. Például a kft.k cégbejegyzési illetéke az eddigi 60 ezer forintról 80 ezerre, míg betéti társaságok esetében 20 ezer forintról 50 ezer forintra emelkedik. A változásbejegyzési illeték az eddigi 8 ezer forintról kft.k esetében 32 ezer forintra, míg bt.k esetében 20 ezer forintra nő. A javaslat megszünteti a termőföld öröklése esetén az örököstárs részére történő ingyenes átruházás illetékmentességét. A kormány ismételt, hihetetlen mértékű illetéke melése tovább növeli a lakosság adóterheit. A szocliberális kormányzat tovább folytatja azon politikáját, amelyre az a jellemző, hogy amit az egyik kezével ad, azt a másik kezével kétszeresen veszi vissza. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok so raiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy Szalay Gábor, SZDSZes képviselő a teremben tartózkodike. Úgy látom, hogy nem. Akkor megadom a szót Mádi Lászlónak, a Fidesz képviselőjének, amennyiben itt tartózkodik. Ő sincs itt. Márton Attila? (Márton Attila: Jelen!) Máris öné a szó, képviselő úr, tízperces időkeretben. Parancsoljon! MÁRTON ATTILA (Fidesz) :