Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 7 (93. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
1338 A másik, a súlyadót emlegette, igaz, itt már finomított, mert a mezőgazdaságnál mondta bizottsági véleményként, hog y milyen teher lesz majd a súlyadó; csak jelezni szeretném, hogy a mezőgazdasági vontatókra és lassú járművekre nincs súlyadó, tehát ott ez semmilyen tehernövekedést nem okoz. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : K öszönöm szépen. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Tállai Andrásnak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon! TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Molnár képviselő úrtól kérdezném, hogy hogyan fog 140 milliárddal több pénz maradni az embe rek zsebében, mert ez hangzott el fenn. Ami pedig az evát illeti, én is szeretnék evás lenni, evásnak lenni nagyon jó - aki be tud lépni, az boldog. Csak az a baj, hogy olyan ember tud belépni, akinek nincs költsége - nincs alkalmazottja, nincs beruházása, nincs fejlesztése, nem fizet munkabért, nem fizet járulékot. Van ilyen ember: újságíró, riporter, aki a szellemi termékét eladja, világos. De most nézzük meg a gazdasági környezetet, hogy mire büszke az MSZP, és mit mond sikertörténetnek. (21.30) Azt mond ja, hogy a GDP 2,4 százalékon áll, de az evások száma nő, az evából származó bevétel nő. A foglalkoztatás csökken, de az evások száma nő (Gőgös Zoltán: Nem igaz!) , az evából származó bevétele a költségvetésnek csökken. A beruházások nemzetgazdasági szinten csökkennek, de örüljünk, mert az evások száma nő (Gőgös Zoltán: Ez se igaz!) , az abból származó bevétel nő. Az államháztartásnak a bevételi számai nem teljesíthetők, de örüljünk neki, mert az evából származó bevétel nő, legyünk boldogok. Az szja el van ma radva, a társasági adó el van maradva, a jövedéki adó el van maradva, meg kell nézni a kilencedik havi számokat. Befektetés. Befektetők az országba nem érkeznek, elfordulnak valamilyen ok folytán, csúszunk le a listán, most már kifelé viszik a tőkét Magyar országról. De legyünk boldogok, az evások száma nő, és az evából származó bevétel nő. Versenyképességünk az Európai Unióba való belépéskor ugyan jelentősen csökken, és nem fogják tudni a magyar kis- és középvállalkozások fölvenni a versenyt - de nem számít , az evások száma nő, az evából származó bevétel nő. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Nehogy a végén az legyen, hogy az egész ország evás lesz, mert akkor a költségvetés csődbe megy, uraim! (Taps az ellenzé ki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Varga László, a Magyar Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon! (Font Sándor: Az nem lehet, én benyomtam a gombot kétpercesre!) Tessék? (Közbeszólás: Kétpercesre kérnek sz ót.) Ez kétperces, elfelejtettem mondani, elnézést. 21 óra 30 perc van, és körülbelül a nyolcadik órámat töltöm a pulpituson. (Font Sándor: Elnézést, elnök úr, visszavonom!) VARGA LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mikö zben Font Sándor szavait hallgattam, fél tenyérrel az MSZP programján, az jutott eszembe, hogy ha ilyen kemény, konok, hadd ne mondjam, agresszív ellenzéke lett volna annak idején a Fideszkormányzatnak, akkor nem kétéves, hanem valószínűleg négyéves költs égvetést alkotnak. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Az a rémtörténet pedig, amelyet itt előadott, mintegy feltételezve, hogy mi minden történik a magyar gazdaságban, ez nem egyedülálló a mai kommunikációk sorában, egy olyan időszakban, amikor tőké re, bizalomra, az ország állapotára optimistán tekintő érdeklődésre lenne szükség. Nem hiszem, hogy ezzel használunk, sem az országnak, de még talán a Fidesz törekvéseinek sem.