Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 6 (92. szám) - Gusztos Péter (SZDSZ) - az igazságügy-miniszterhez - “Felbujtás-e a tájékoztatás?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
1074 Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2004es költségvetés előkészítése során ismét felmerült az iskolahálózat racionalizálásának a kérdése az előbb általam elmondott indokok és okok alapján. Tekintettel arra, hogy az én megítélésem szerint szükség van arra, hogy átfogóan, a Belügyminisztérium képzési struktúráját áttekintve készüljön el - az európai uniós csatlakozást is figyelembe véve - az új képzési struktúra, ebben az évben még nem lesz a változásról döntés, de szükségesnek tartom azt, hogy a Belügyminisztérium humánerőforrásstratégiájában megcélozott oktatási elképzelések végrehajtása érdekében az iskolaszerkezetben racionalizálás legyen. E z tehát azt jelenti - nem szeretném megkerülni a képviselő úr egyenes kérdését , hogy felmerült az iskolák összevonása, illetve egyes iskolák megszüntetése, így ezek között felmerült a körmendi iskola esetleges bezárása is. Ebben az évben a döntéshozók ne m kívánnak ilyen döntéseket hozni, de ez egyben azt is jelenti, hogy rövid időn belül szeretnénk a dolog végére pontot tenni, az átalakításról, a racionalizálásról az európai uniós elvárások és a saját elvárásunk okán is döntést hozni, és ez érintheti a kö rmendi iskolát is. Ezért tehát azt szeretném, ha ez a döntés megfelelő szakmai előkészítés alapján minél előbb megszületne, és ennek megfelelően a körmendi iskola tekintetében is egy, úgymond, függő helyzetnek a végére pont kerülhetne. Köszönöm a figyelmet . (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem az interpelláló képviselők közül Bebes István urat, elfogadjáke a választ. BEBES ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm a szó t. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem egészen egy évvel ezelőtt egy megbeszélést már folytattunk ebben az ügyben, azóta eltelt egy kis idő, és a Medgyessykormány működése alatt bezárt a körmendi Styl Rt. üzeme, a Marc Cipőgyár besz üntette működését, megszüntette tevékenységét, és a jelenlegi állapot szerint - az önkormányzatok katasztrofális költségvetése miatt - akár az önkormányzatnak további leépítésekre lesz szüksége annak érdekében, hogy a költségvetési követelményeknek megfele ljen. Mindezek ellenére a BM oktatási főosztálya - és láthatóan a miniszter asszony is ezt megerősíti - továbbra sem tett le arról, hogy 177 embert küldjön az utcára (Dr. Lamperth Mónika: Nem ezt mondtam!) , és ezzel egy jól működő intézményt szüntessen meg . Mindezek figyelembevételével nem tudom elfogadni a miniszter asszony válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Az interpelláló képviselő úr nem fogadta el a miniszter asszony válaszát. Kérdezem az Országgyűlést , elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 181 igen szavazattal, 162 nem ellenében elfogadta a miniszteri választ. Gusztos Péter (SZDSZ) - az igazságügyminiszterhez - “Felbujtáse a tájékoztatás?” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Gusztos Péter, az SZDSZ képviselője, interpellációt nyújtott be az igazságügyminiszterhez: “Felbujtáse a tájékoztatás?” címmel. A képviselő urat illeti a szó. GUSZTOS PÉTER (S ZDSZ) :