Országgyűlési napló - 2003. évi nyári rendkívüli ülésszak
2003. június 17 (80. szám) - Egyes agrár tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - KARAKAS JÁNOS, a mezőgazdasági bizottság előadója:
302 Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Karakas Jánosnak, a mezőgazdasági bizottság előadójának, ötperces időkere tben. KARAKAS JÁNOS , a mezőgazdasági bizottság előadója : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A mezőgazdasági bizottság kijelölt bizottságként megtárgyalta ezt a törvényjavaslatot, és alapvetően egyetértett az itt foglaltakkal. Egyetértett azzal, hogy nemcsak unió s követelmény, elsősorban a termelői érdek is az, hogy minden szőlőtelepítés és kivágás nyilván legyen tartva, és egyetértett azzal, hogy ez igazából a hegyközségeken keresztül történjen. Egyetértett azzal a gondolattal is, hogy mivel az Unióban szigorú s zabályozás alá esik a telepítési jog, ez a javaslat a telepítési jog kérdését is rendezi; egyetértett azzal is, hogy a szőlőültetvényekről egy úgynevezett katasztert kell vezetni; egyetértett azzal is, hogy bizonyos munkamegosztás szükséges a szőlészetibo rászati szakigazgatással összefüggő szervezési és egyéb feladatok ellátásában. Így a hegyközségi szervezetek hatáskörükben ellátják az ültetvény telepítésével, művelésével, kivágásával, az ültetvénykataszter vezetésével, származási bizonyítványok kiadásáva l, a borászati üzemek nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat. A megyei földművelésügyi hivatalok mint hatóság engedélyezik az árutermő törzs- és kísérleti szőlő telepítését, illetve kivágását, illetve hatósági feladataiknak tesznek eleget. Az Országos B orminősítő Intézet nélkül nem lehet a törvény hatálya alá eső terméket, magyarán mustot, bort kiszerelni, termelni, forgalomba hozni, ehhez az OBInak meg kell adni az engedélyt, illetve ez a törvénymódosítás a szükséges ellenőrzések elvégzésével is felhat almazza őt. Nemcsak az irányítás, hanem termelői kérdés is az önszabályozás kérdése, az adatszolgáltatás, amit szintén a hegyközségekhez rendel ez a törvénytervezet. A vita során kérdésként vetődött fel, hogyan áll a szükséges rendeletek elkészítése. Erre látszólag még sok idő van, viszont örömmel láttuk, hogy már megkezdődött e rendelettervezetek szakmai egyeztetése. (16.20) A hegyközségi törvény módosítása kapcsán egyetértett azzal a bizottság, hogy a hegybírót pályázat alapján lehessen megválasztani. Egy etértett azzal is, hogy mivel szakigazgatási feladatot lát el, ezért vizsgázzon is, közigazgatási vizsgát is letehessen. Nagyon sok hegyközség anyagi okok miatt nem tudja ellátni a feladatát, ezért jó, hogy megjelenik a körhegybíróság intézménye. Fontos az is, hogy a kormány szerepet, illetve konkrét anyagi kötelezettséget is vállalt ezen intézmény fenntartása kapcsán; és természetesen azzal is egyetértett a bizottság, hogy szükséges a szigorú szabályozás, kvótaszabályozás alá eső gyümölcsültetvények nyilvá ntartása is. Amit felvetett viszont még menet közben a bizottság, az konkrétan nem ehhez a törvényhez kapcsolódik, de mégis csatlakozik hozzá. Úgy volt, hogy ez a törvény május hónapban már el lesz fogadva. Május végével járt le az ez évi telepítési pályáz atok beadási határideje, így egykét olyan terület, amelyik szőlőültetvénybesorolás szempontjából maga a terület kiválóan megfelel ültetvénytelepítésre, mivel nem szerepel a jegyzékben, ebből adódóan nem kaphat támogatást a szőlő telepítéséhez. Ezt a prob lémát megítélésünk szerint valahol orvosolni kellene a Földművelésügyi Minisztériumnak. Ami még felvetődött, és ezért alakult ki kisebbségi vélemény, hogy az eredeti törvénytervezetben szerepelt a jövedéki törvény módosítása is. Visszahoztuk volna ugyanazt , amit korábban már egyszer sikerült a törvénybe bevenni, és utána az elmúlt időszakban sajnos ki lett véve: ez a borkimérőhelyek elszámoltatásának kérdése. Mivel lejárt az időm, azt kell közöljem a tisztelt Házzal, hogy magának a törvénytervezetnek az ált alános vitára való alkalmasságát két tartózkodó szavazat mellett a bizottság egyhangúlag elfogadta. Köszönöm a figyelmüket.