Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 17 (49. szám) - Az egészség évtizedének Johan Béla nemzeti programjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SCHVARCZ TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
449 Ezekkel nem lehet elérn i társadalmi változást, és nem lehet megváltoztatni a társadalom nem egészségtudatos magatartását. Ehhez inkább azt kell biztosítani, hogy legyen választási lehetőség, és választani lehessen a jót, a korszerűbbet és az egészségesebbet. Döntő szerepe van en nek a programnak a megvalósításában az oktatásnak és a nevelésnek. Az oktatást nemcsak az iskolában, óvodában, a felnőttek körében kell lefolytatni, hanem nevelni kell a program fő végrehajtóit, az egészségügyi dolgozókat, az orvosokat, a védőnőket, hiszen nagyon kevés olyan szakember áll ma az egészségügy rendelkezésére, akik végre tudnak hajtani, le tudnak vezényelni egy korszerű népegészségügyi programot, és rendelkeznek korszerű népegészségügyi program végrehajtásához szükséges ismeretekkel, de nem a vé grehajtásban van döntő szerepük, hanem a szervezésben és a kommunikációban. Ehhez mindenképpen olyan képzési szakokat kell indítani, ahol egészségnevelésben jártas, felsőfokú végzettségű szakembereket tudnak képezni. Szó esett már a program fő alkotóelemei ről, a szív- és érrendszeri megbetegedések halálozási arányának csökkentéséről, a daganatos betegségek megelőzéséről, a szűrésről; kevés szó esett eddig a mentálhigiénés programokról, hiszen nemcsak a testi egészsége romlott meg a magyar lakosságnak, hanem nagyon rossz a lelki egészsége, a mentálhigiénés állapota. A környezetegészségügyről szintén szólt a bizottság előadója; az ellenzék javaslatára a programba bekerült mozgásszervi megbetegedésekről ma még kevés szó esett. Kö ztudott, hogy a magyar lakosság tíz százaléka valamilyen mozgásszervi problémával küzd, nehezen mozog, és életmódjában, de főleg életminőségében ez döntően és negatívan befolyásolja azt, hogy hogyan tudja megélni a mindennapjait. Ennek a mozgásszervi megbe tegedési programnak része a ma már népbetegségnek számító csontritkulás és annak megelőzése. A programban a program tartalmi része mellett van egy szerkezeti felosztás is, ebből én csak egyet szeretnék kiemelni, az egészséget támogató társadalmi környezet kialakítását. Ez nemcsak környezetvédelmi probléma, hanem össztársadalmi probléma is kell hogy legyen, hiszen az egészséges környezet döntő momentuma az egészséges ivóvíz, a csatornázottság növelése, a levegőszennyeződés, a talaj nehézfémmel és más anyagok kal történő szennyezésének a csökkentése. Ennek megváltoztatása nem megy egyik napról a másikra, ehhez összehangolt kormányzati, környezetvédelmi politika szükséges; a másik pedig az életmód és a kockázati tényezők szerepének a csökkentése. Nagyon érdekes a magyar társadalom felfogása: míg a drog vonatkozásában a magyar társadalom rendkívül érzékeny ennek a problémának bármilyen megjelenésére, addig valamilyen módon elnéző és megbocsátó az alkoholfogyasztás vonatkozásában. Pedig ennek a káros szenvedélyünkn ek és szokásunknak döntő szerepe van abban, hogy vezető helyen állunk a májmegbetegedésekben, a keringési rendszer megbetegedéseiben, és ezt valahogy nagyon nehéz a társadalmi tudatban megváltoztatni, hiszen alkohol fogyasztásakor azt mondja a magyar ember , hogy “egészségünkre!”. Itt tehát nagyon sokat kell tenni annak érdekében, hogy változzon a társadalom felfogása, hiszen a dohányzásról még meg lehet győzni a magyar társadalmat, bár nagyon nehéz, és főleg ma már nagyon nehéz a fiatalokat meggyőzni erről, hiszen a fiatalok körében, főleg a fiatal lányok körében nő sajnos a dohányzás nagyságrendje Magyarországon. A dohányzás vonatkozásában nemzetközi összehasonlításban másodikharmadik helyen állunk, az alkoholfogyasztás vonatkozásában szintén a második hel yen állunk világviszonylatban. Ha ezeket a tényezőket meg tudnánk változtatni, akkor lényegesen jobb lenne a magyar lakosság egészségi állapota. A program végrehajtásához több tényező kell: ahhoz, hogy sikeres legyen egy program, jó program kell; én azt hi szem, hogy erről a programról elmondhatjuk, hogy ez egy jó program. A program végrehajtásához pénz kell, sok pénz. A program vonatkozásában ez a pénz - elhangzott - rendelkezésre áll, ezek milliárdos nagyságrendű pénzek, de rendelkezésére áll a költségveté snek; különféle tárcáknál vannak ezek a pénzek, hiszen más a környezetvédelmi, más az ifjúsági és sporttárca és más az egészségügy feladata.