Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 4 (78. szám) - „Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - LABODA GÁBOR (MSZP):
3953 amiről mindannyian beszéltünk, az iparűzési adó - bevezetésével. Erre az időszakra az önkormányzatok gazdasági és gazdálkodá si önállóságának jogi háttere is kialakult. Az előbb Kontrát képviselőtársam említette, hogy önök az előző ciklusban helyre rakták, illetve rendbe rakták az önkormányzatokat. Én most felsorolnék néhány pontot, amiben önök rendbe rakták az önkormányzatokat. Szerintünk egyértelmű, hogy az OrbánTorgyánkormány alatt romlott az önkormányzatok finanszírozása, de felsorolom, hogy önök miket tettek az előző ciklusban. Egy gyorsabb ütemű gazdasági fejlődés mellett csökkent az önkormányzatoknál visszamaradt személy i jövedelemadó mértéke. Ez tény, ezen nem tudunk vitatkozni. A költségvetési törvényben évről évre alultervezték az inflációt, a tervezett és a tényleges infláció közötti különbözetet az önkormányzatoknak kellett kigazdálkodni. Ez is tény, ezek számadatok. Rögtön a ciklus elején az önkormányzatok költségvetésének 1,6 százalékát, több mint 7 milliárd forintot zároltak el, elméletileg fél évig, mely zárlatot elfelejtettek feloldani. Az OrbánTorgyánkormány fókuszált béremelést hirdetett meg, melyből az első évben a pedagógusok 16 százalékos bérfejlesztésének biztosította részben a fedezetét. A fennmaradó rész fedezetét a pedagóguslétszám csökkentéséből jelölte meg finanszírozni. Derék dolog volt! Megjegyzem, ezt a béremelést a tervezettnél magasabb infláció k ét év alatt elvitte, a fókuszált béremelés pedig más társadalmi csoportok vonatkozásában is elmaradt. (Dr. Kovács Zoltán: Ti még ennél rosszabbat is csináltatok.) Az okmányirodákat úgy telepítette át a Belügyminisztériumtól, hogy nem biztosította a teljes költségeket. (Dr. Kontrát Károly: Nem igaz, a teljes költséget biztosította.) A teljes költségeket nem biztosította, bocsánat. (Dr. Kontrát Károly: Nem igaz, amit mondasz. Az igazat mondd!) Az OrbánTorgyánkormány - mint a korábbi kormányok is - pályázati pénzeket biztosított az önkormányzatoknak. Eltérés csak abban volt, hogy ilyen pénzekhez szinte csak a számukra kedves önkormányzatok juthattak. (Dr. Kontrát Károly: Nem igaz! - Kósa Lajos: A Nemzeti Színház mikor épült fel szerinted?) Így büntették azoka t a településeket, amelyek lakossága szerintük - önök szerint - nem jól szavazott. (Dr. Kontrát Károly: Demagógia! - Nagy zaj az ellenzéki oldalon.) A számukra kedves önkormányzatok közül kiemelkedett Alcsútdoboz, amely esetében az egy főre eső támogatás m értéke meghaladta az 1 millió forintot. Nesze neked demokrácia! Ilyen előzmények után vette át a kormányzást 2002ben a Medgyessykormány. Tény, hogy az önkormányzatok többsége kedvezőbb helyzetbe került, mert a helyben maradó bevételek növekedtek. A növek vés megvolt. (Dr. Kontrát Károly: Alapvető tévedés.) Ez még akkor is igaz, ha csak a saját településem számadatait nézem. (Kósa Lajos: Hol élsz te? Melyik országban?) Én is megállapítom, hogy mindig szükséges a működtetés költségeinek saját forrással törté nő kiegészítése, de korántsem olyan mértékben, mint az előző ciklusban. Míg 2002ben az állami támogatások és hozzájárulások, továbbá az átengedett személyi jövedelemadó együttes összege nem érte el a 900 milliárd forintot, addig 2003ban ez az összeg az 1 131 milliárd forintot is meghaladja. Mindezek mellett magam is tudom, a modellszámítások tapasztalatai azt mutatják, hogy az egyensúlyi állapot nem valamennyi önkormányzatra igaz. Azt is tudom, hogy vannak olyan települések, ahol a helyben képződő és marad ó személyi jövedelemadó- és gépjárműadóbevétel nem jelentős, tehát az átengedés mértékének növelése nem képes mindenhol a többletforrást biztosítani, s mindemellett az iparűzési adóból számításba vett növekményre sem támaszkodhat minden önkormányzat. Ezek nek az önkormányzatoknak a száma az előzetes becslések szerint hathétszáz. Ennek megszüntetésére azonban egy év alatt egyetlen kormány sem vállalkozhat. Emellett szeretném megemlíteni, hogy 2003ban lehetőség van az önkormányzatok különböző forrásainak a kiegészítésére: címzett és céltámogatások, területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztések támogatása, területfejlesztési tanácsok, európai uniós előcsatlakozási támogatások, egyes ágazati minisztériumokból igényelhető fejlesztési források, beruházást ösztönz ő előirányzat. Úgy gondolom, hogy a hangzatos, az állampolgárokat sokkolni szándékozó kijelentések helyett az okokat kellene vizsgálni, mégpedig folyamatában.