Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 4 (78. szám) - „Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - DR. TÓTH JÓZSEF (MSZP):
3949 mellett, és úgy látom, hogy mire visszaérkeztem a terembe, egyébként ez az elbeszélés csak erősödött. Nincs semmiféle nézetkülönbség köztünk, tisztelt képviselőtársaim. Senki nem vitatja, hogy az 50 százalékos közalkalmazotti bérfejlesztésre szük ség volt. Egyetlen problémánk van: a közalkalmazotti bérfejlesztés miatt, és annak következtében többek között, több mint 100 milliárd forint hiányzik egyébként az önkormányzatok finanszírozásából. Ez egyértelműen nehéz helyzetet teremt. Éppen ezért én úgy gondolom, hogy a választási kampánygyűlés ízű dolgokat meg kellene hagyni máskorra. Október 20ának vége van - mondom én ezt Horváth Csaba képviselőtársamnak. Egyébként pedig azt mondanám, hogy talán meg kell vizsgálni, amikor tizenhárom évről beszélünk, hogy mi történt '90- és '94 között, meg mi történt azóta. Ha valaki a koránál fogva egyébként nem volt polgármester, nem ismeri azt az időszakot, akkor ajánlom, hogy tanulmányozza. (Derültség.) A másik: beszéljünk egy picikét a jövőről. Tisztelt Képviselőt ársaim! A sajtóban napok óta azt lehet olvasni, hogy a kormány átalakítani készül a helyi adóztatás rendszerét. Szeretném felhívni a figyelmet: ha az önkormányzatokon kívánjuk egyébként a vállalkozók szimpátiáját megvásárolni, az nagyon drága lesz a kormán ynak, mert ha nem az árbevételarányos helyi adóztatás érvényesül az iparűzési adónál, hanem a korrigált nyereségarányos adóztatás, az milliárdokra fog rúgni az önkormányzati bevételkiesésnél. Azt mondjuk, hogy egyértelműen a saját bevételeket kell növelni az önkormányzatoknál. Szeretném felhívni a figyelmet: ha az adóztatás ilyen módon alakul át, az az önkormányzati saját adóbevételek több milliárddal, több tízmilliárddal történő csökkentését eredményezi. Ez nem riogatás, ez, higgyék el, tény (Az elnök a c sengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , és ha a Pénzügyminisztérium képviselője itt lenne, biztos, hogy ezt megerősítené. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalásra következik kettő perc ben Tóth József, a Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon! DR. TÓTH JÓZSEF (MSZP) : Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kollégák! Úgy gondolom, hogy itt egy polgármesteri tanácskozást tartunk - ami fontos, természetesen. Úgy látom, a vitát végigha llgatva, hogy egyetértés van abban, hogy 199394 az egy választóvonal. Választóvonal, mert úgy gondolom, hogy akkor közgazdaságilag, politikailag és demokráciatörténetileg is valamilyen változás történt. Úgy gondolom, hogy 1994től az önkormányzatok közgaz dasági, szervezeti ügyei hasonló jellemzőkkel rendelkeznek, másmás hangsúlyeltolódással. Néhány érvet hadd mondjak hozzá. Azt kell mondani, hogy 1994 óta gyengék voltunk. Gyengék voltunk, mert az ágazati érdekek mindig erősebbek voltak az önkormányzati ér deknél, azért, mert az ágazati törvényekben történt változások, módosítások nem érvényesültek a finanszírozás tekintetében. Gyengék voltunk azért is - itt hangzott el, nem én mondom először , mert hat éve a dologi kiadások nullák. Itt hangzott el a bérfin anszírozásnak az ügye: nemcsak a 2003as évet kell nézni, hanem meg kell nézni a kétéves költségvetésben előzőleg, hogy a szeptemberi második bérfinanszírozás tekintetében megkaptáke az önkormányzatok. Tehát én azokkal értek egyet, aki azt mondja, hogy a rendszerben a pazarlás és a hiány együttesen van jelen. Meg kell nézni, hogy 1994 óta vannake iskolabezárások, óvodabezárások vagy iskolaösszevonások és óvodaösszevonások. Én úgy gondolom, hogy azóta is vannak, és sajnos, ahogy a demográfiai mutatók jelzi k, a következő időszakban is lesznek. Ezért engem inkább a jövő érdekel, megmondom őszintén, és hogy a jövő tekintetében mit tegyünk.