Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 4 (78. szám) - „Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter:
3903 pótlásra alig jut pénz. El kell gondolkodni tehát azon, és programot kell készíteni arra vonatkozóan is, hogy hogyan növelhetők a helyi adóbevételek és hogyan tehető igazságosabbá az iparűzési adóerőképesség számítása. Tisztelt Ország gyűlés! Szükségesnek tartom, hogy az önkormányzati vitanapon röviden szóljak a közigazgatási szolgáltatások korszerűsítési programjáról. Ennek végigvitele valamennyi önkormányzatot érintő változást igényel a következő kérdésekben: A piaci körülmények erősö désére tekintettel újra kell gondolni az önkormányzatok ellátási kötelezettségét, és ebből fakadóan az önkormányzati törvény modernizációja, illetve a szakmai törvények megújítása során szűkíteni indokolt a kötelező feladatok körét és tartalmát. (8.20) A k ormányzat és a helyi közösségek közötti bizalmat erősítené, az önkormányzati gazdálkodás biztonságát növelné, a stratégiai gondolkodás feltételeit javítaná, ha az önkormányzati törvény garanciát adna a helyi és a területi önkormányzatokat megillető támogat ás mértékére. A modernizációs program keretében nagyobb hangsúlyt, támogatást kell adni a térségi szemléletnek, a közös finanszírozású fejlesztési programoknak, valamint a települések közötti szolidaritásnak. Biztosítani kell az európai uniós és a hazai tá mogatások igénybevételéhez szükséges önkormányzati saját erőt. Ez lehet az ilyen célú jelenlegi támogatási rendszer alanyi és tárgyi körének kiterjesztése, illetve a külső forrás állami garanciavállalással történő megerősítése. Meggyőződésem, hogy a jövő é v és az azt követő évek kulcskérdése az, hogy az önkormányzatok hogyan, miként tudnak európai uniós forrásokhoz jutni. A Belügyminisztériumban komoly erőfeszítéseket tettünk az elmúlt egy évben a tekintetben, hogy segítsünk az önkormányzatoknak felkészülni arra, hogy az európai uniós tagságot követően éljenek azokkal a lehetőségekkel, és élni tudjanak azokkal a lehetőségekkel, amelyek az önkormányzatok számára az uniós tagsággal megnyílnak. Én azért döntöttem úgy néhány héttel a tisztségem elfoglalását köve tően, hogy az önkormányzatok európai uniós csatlakozásra való felkészülése, illetve majd a tagságot követően az európai uniós lehetőségek kihasználása érdekében miniszteri megbízotti státuszt hoztam létre, aki az elmúlt egyéves munkája során jelentős lépés eket tett és tudott tenni annak érdekében, hogy az önkormányzati érdekszövetségekkel kialakított kapcsolatrendszerben, az önkormányzatoknak az érdekszövetségeiken keresztül, sőt közvetlenül az önkormányzatokkal kialakított kapcsolatrendszer keretében megte remtse azokat a csatornákat, amelyekkel az önkormányzatok előnyösebb helyzetbe kerülnek az uniós csatlakozást illetően. S azért bizonyítja az önkormányzati szektor pártpolitikai csatározástól való annál kicsit nagyobb távolságtartását, mint ami a többi szf érában látszik, hogy ellenzéki politikusok által vezetett önkormányzati érdekszövetségek is kifejezték az elismerésüket a Belügyminisztérium ezen irányú tevékenységével kapcsolatban, és megmondom őszintén, ezek azok a lépések, amelyek erősítik a bizalmat, a szolidaritást és az eredményes feladatellátást. (Az ellenzéki padsorokban ülő képviselők jelzésére:) Nem fogok nevet mondani, tisztelt képviselőtársaim, mert az önök mosolyán látom, hogy ez felér egy nyílt színi kompromittálással, én ezt meg nem szeretné m megtenni. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) A gazdálkodás és a finanszírozás megújításának, pótolva az 1997. évi önkormányzati törvény hiányosságait, ki kell térnie az önkormányzati vagyongazdálkodás szabályozására és az elhasznált vagyon pótlási me chanizmusára is. A közigazgatás modernizációját szolgáló program keretében megnyugtató megoldást kell találni az önkormányzatok külső pénzügyi, gazdasági ellenőrzésére és a belső kontrollmechanizmusok erősítésére is. Ez szerepel a kormányprogramban, és a m eggyőződésem és az eddigi tapasztalatom is az, hogy az önkormányzatok partnerek ennek a feladatnak a megvalósításában és ennek a szabályozásnak az átalakításában.