Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 17 (49. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - Dr. Fónagy János (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “A magunk kárán sem tanulunk” címmel
388 szabadidős foglalkoztatások támogatására, az ezzel kapcsolatos pályázatokat a jövőben ki fogjuk írni. Kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kérdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae a miniszter úr válaszát. PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A válaszát nem tudom elfogadni, mert egyébként értelemszerűen ön mindig másról beszél, mint amit a szocialisták ígértek a választási programjukban, és amit a miniszterelnök úr a beszédeiben ígér. Nagy tisztelettel egyébként még azt is szeretném öntől kérni, hogy szakmai stábjával egykét jó választ állítsanak össze miniszterelnök úr számára azokra az esetekre, hogy ha a dunaújvárosi példa kapcsán egy győri kislány megkérdezi, hogy miért maradnak el a tanítási órán kívüli programok, vagy a kőbányai kislányok, akikre ön hivatkozott, a Száva utcai iskolából megkérdezik, ahol 95 százalékos a létszámkihasználtság, hogy miért csukják be az ő iskolájukat, akkor legyen valami jó válasz; több legyen annál, mint hogy mit kapnak ezek helyett, mondjuk: ócsítva rá lehet cs etelni a ValóVilágra. Köszönöm szépen. (Derültség, hosszan tartó taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 187 igen, 141 nem szavazattal elfogadta a miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Két perc technikai szünet után rátérünk az azonnali kérdések feltevésére. (Rövid szünet.) Tisztelt Országgyűlés! Az azonnali kérdések és vál aszok órája következik. Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Szijjártó Péter, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: “ Betartjae a miniszterelnök a választópolgároknak tett ígéretét?” címmel. Miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Magyar Bálint oktatási minisztert jelölte ki. Kérdezem, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök úr! Immár sorozatban harmadszor azt kell válaszoljam önnek, hogy a kérdésem személyes jellege miatt megvárom azt az alkalmat, amíg a miniszterelnöknek azt személyesen tehetem fel. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Ez esetben a miniszterelnök úrnak a soron következő azonnali kérdések órájában válaszolnia kell. Dr. Fónagy János (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “A magunk kárán sem tanulunk” címmel