Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 3 (77. szám) - Az orvosok és más egészségügyi dolgozók jogállásának egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. VOJNIK MÁRIA, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3769 újat találtunk fel akkor, amikor a 60 órás önkéntes munkavégzéssel kiegészített ügyeleti munkáról beszélünk, és úgy tesznek, mintha nem az lenne Magyarországon ma a helyzet, hogy az egészségügyi dolgozók a be tegellátás érdekében nem évi 400, hanem 800 vagy 900 órát dolgoznak a munkahelyükön a napi munkaidőn kívül. Ezért hát szükséges, hogy az előrehaladás és az együttműködés érdekében mindannyian tisztában legyünk a tényekkel is, mert ha a kiindulópontunk ross z, a megoldási javaslatunk sem lehet helyes. Nem vonzó az egészségügyi pálya, tisztelt képviselőtársaim. Azért nem, mert nagyon sokat kell tanulni, mert nagyon sok személyes áldozatot is kell hozni, amíg valakiből egészségügyi, jó szakképzettségű dolgozó l esz, mert ránk már évtizedek óta jellemző az egy életen át való tanulás, hogy helyt lehessen állni a betegellátásban a betegek érdekében, és ezért megalázóan alacsony díjazást kaptak az egészségügyi dolgozók. Nem vonzó a pálya, mert nem biztosított a pihen őidő, és nem a jövőben nem lesz biztosított a pihenőidő, képviselőtársaim, hanem úgy dolgoztak eddig orvosok, műtősnők, beteghordók, technikusok, mindenki, aki a folyamatos betegellátás érdekében ügyeletben vett részt, hogy a napi 8 óra és az utána helyben töltött készenlét és abból akárhány óra ügyeletet követően újra 8 órás munkavégzés következett. Nem kell úgy tenni, képviselőtársaim, legalább a törvényhozóknak nem, mintha ez az ellentmondás, ez az embertelen helyzet nem lett volna több évtizede érvényes a magyar egészségügyben. Kell, hogy tudják a betegek, a civilek, hogy azok, akik az egészségügyi ellátásukról gondoskodnak, ilyen munkavégzésben vettek részt. Túlléptük a túlmunkakeretet. Igen, minden évben és folyamatosan, és még most sem tudunk egy lépé sben minden problémára megoldást kínálni, mert a betegek részéről az ismereteik terjedésével egyre több lesz az elvárás az egészségügyi dolgozók felé, amelyet az egészségügyi dolgozók szakmai elhivatottságuk és szakmájuk követelményei miatt igyekeznek telj esíteni. Az átlag alatti juttatások, a joghézagok, a hazai jogrenden belüli ellentmondások és a munkaügyi perek kényszerítették ki, képviselőtársaim, hogy hozzányúljunk az egészségügyi dolgozók jogállási kérdéseihez. Az első lépés, hogy rehabilitáljuk az e gészségügyi pályán dolgozókat. A száznapos program keretében végrehajtott átlagosan 50 százalékos béremelés, azért átlagos, mert a kormány és a szocialistaszabaddemokrata frakció egyszer túllépett azon az álságos viszonyon, hogy mindig mindenkinek egyform a, miközben pontosan tudjuk, hogy más a terhelés, tehát, hogy a díjtétel egyforma, a követelmény pedig másféle. Ezért felvállaltuk, hogy a hosszú szolgálati idejű, a magasan képzett, a szakorvos nem az átlagos 50 százalékos béremelést kapta, hanem 6070 sz ázalékos, helyenként még ezt is meghaladó béremelésben részesült. Ez volt az a lépés, amely megakadályozta, hogy tovább fogyjanak az egészségügyi dolgozók. Az idén először már legalább annyi ember iratkozott az egészségügyi középképzésbe, szakképzésbe, és remélhetőleg, ha a törvényjavaslat szövege megfelel és a kormány törekvése következetes, és emellé pénzügyi forrásokat rendelünk, akkor természetesen az orvosok számára is újra vonzóvá tesszük ezt a pályát, amelynek szakmai szabályait évezredes hagyományok , az újkorban és a magyar parlament történetében több törvény szabályozza, közöttük elsőként átfogóan a még a Hornkormány ideje alatt meghozott, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény. Ez volt az első törvény, amely szektorsemlegesen rakta le az egészségügyi foglalkozás végzése és az egészségügyi ellátás szabályainak alapkövét, amely az egészségügy szereplői számára egy egységes szabályozást indított el. A 2001. évi CVII., úgynevezett Mikolaféle kórháztörvény tett egy kísérletet arra, hogy szabál yozza az egészségügyi dolgozókra vonatkozó szabályokat is. Ez a kísérlet azonban nem váltotta be még a vita szintjén sem az elvárásokat, hiszen, bár a szakmai felelősség, képzettség szerint a 160 ezres szakma hierarchiájában valóban a magasan képzett orvos ok állnak a csúcson, ám a gyógyítás sine qua nonja a megfelelő képzettségű és végzettségű egészségügyi dolgozó, aki a szakmája, végzettsége és felelőssége szerint ugyancsak épp oly önálló tevékenység végzésére feljogosított egészségügyi dolgozó, mint maga az orvos, és, mert azzal a problémával, amelyet a
