Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 27 (74. szám) - Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény, valamint azzal összefüggésben más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DEMETER ERVIN (Fidesz):
3470 Mind a három kérdé ssel összefüggésben, amit előterjesztettünk ebben a törvényjavaslatban, ellenvélemény nem hangzott el. Ezt köszönöm, ez volt a törvényjavaslat célja, ez volt a rendeltetése, ezért terjesztette a kormány az Országgyűlés elé. Ezzel szemben folyik egy vita ar ról, hogy mi nincs benne a törvényben. Természetesen ez is lehet tárgya egy általános vitának, de azt gondolom, hogy ennek a felvetésnek a tárgyi alapja annyiban hibádzik, hogy többek között Demeter képviselő úr azokat az elmaradásokat teszi szóvá, azokat kéri számon, amelyeket az előző kormányzati ciklusban mint munkát nem sikerült elvégezni. Már 2000ben felmerült az a kérdés, hogy az 1995ben megalkotott titoktörvény megfelelőe, és a mai funkcióját be tudjae tölteni - nekem is az a válaszom, hogy nem. Ennek a törvénynek más a kihordási ideje, mint más jogszabályoknak, itt gyorsabban pörög az idő, és bizony a nyolc év eltelte azt a képet mutatja, hogy titokvédelem területén, államtitok területén az a jogi norma, amit megalkottak '95ben, ma már túlhalado ttá vált. Ezzel senki nem vitatkozik. A kérdés az, hogy annak a munkának az elvégzése, amely ennek az új normának a megalkotásához szükséges, egy év alatt elvárhatóe, miközben három év alatt önök nem tudták megcsinálni - természetesen, lehet azt mondani, mi ügyesebbek vagyunk, tőlünk elvárják. Azt gondolom, hogy amikor a kormány tárgyalta, szembenézett azzal a dologgal, hogy valóban, egy egységes rendszert, a titokvédelem egészét érintő átalakításra szükség van, hozott is egy határozatot, mely szerint dece mber 31ig ennek a koncepcióját el kell készíteni, és ennek alapján a jövő év - reményeim szerint - első felében az ehhez kapcsolódó norma is megalkotható. Erre azonban most nem tudtunk várni, hiszen mindenki tudja, ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság EUtitk okat kezelni tudjon, ezt a törvényt meg kell alkotni. Tehát még a parlamenti tavaszi ülésszakának vége előtt e törvényt szeretnénk elfogadtatni, szeretnénk, ha az Országgyűlés megtárgyalná és döntene ebben a kérdésben, hiszen ezzel tudjuk megteremteni azt a lehetőséget, hogy a Magyar Köztársaság EUtitkokat tudjon fogadni. Minden más kérdésben nyitottak vagyunk, minden más kérdésben egyébként partnerek vagyunk, mi is azt gondoljuk, sok Magyarországon a titok, indokolatlanul mechanikus a titokká nyilvánítás, ez valóban bizonyos pontokon az állampolgárok információhoz férési jogát korlátozza. Ugyanakkor azt gondolom, itt is egy egyensúlyi állapotot kell elérni, amelyre koncepció kidolgozása után vissza tudunk térni. Én tehát azt kérem, hogy most arról vitatkoz zunk, amit az Országgyűlés asztalára letett a kormány, és ebben kérem az Országgyűlés állásfoglalását. A magam részéről a törvényjavaslat elfogadását támogatom. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kétperces felszólalá sra jelentkezett Demeter Ervin képviselő úr, Fideszfrakció. DEMETER ERVIN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miről is vitatkoztunk? Tóth András megkérdőjelezte, hogy talán olyan dologról vitatkozunk, amiről nem kellene. Érdemes ilyenkor se gítségül hívni azt a javaslatot, amit letett elénk a tisztelt kormány, és annak a címét elolvasni, ami nem más, mint az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény, illetve a hozzá kapcsolódó törvények módosítása. Mi azt bátorkodjuk mondani, hogy amennyiben szükséges - mi magunk is úgy érezzük, hogy szükséges - ezt a törvényt módosítani, akkor több ponton és több szempont szerint szükséges ez, mint ahogy jeleztük. Egyik fontos része az európai harmonizációs feladat, de ehhez szorosan kapcsolódik, véleményünk szerint, ettől elválaszthatatlan a nemzeti információvédelmi rendszer kialakítása is. Valóban egyetértés mutatkozik abban közöttünk, hogy a Nemzeti Biztonsági Felügyelet legyen ennek a gazdája, a nemzetinek is - remélem, a kormány on belül is van ebben egyetértés.