Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 27 (74. szám) - A nemzeti civil alapprogramról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz):
3434 fölé rendelt grémiumokat hoz létre, erősít meg, és nem pedig közvetlenül a polgárok akaratára, az embere k döntésére bízza a pénzosztás és az adófelajánlás nagyon fontos aktusát. Mindezekkel együtt nagyon remélem, hogy az 1 százaléknak az a logikája, ami annak idején létrehozta ezt a támogatási rendszert, megmarad és erős tud lenni. Hiszen ez az, ami egy igaz i függetlenséget jelent a mindenkori államhatalomtól, a mindenkori politikától, a mindenkori, ha úgy tetszik, központi bürokráciától, és egy egészen másfajta gondolkodásmódot jelenít meg a magyar társadalomban is, mint ami az elmúlt évtizedekben szokásos v olt. A törvényjavaslatban megjelenő felfogás mindamellett, hogy - még egyszer hangsúlyoznám - lehet hasznos és lehet eredményes, hordozhat magában veszélyeket is. Nagyon remélem, hogy amikor e törvény alapján majd fölállnak a különböző testületek, és elkez denek dolgozni, akkor az a szellem, amiről itt beszéltem és amit szerettem volna megszólaltatni is a parlamentben, nagyon erősen ott lesz a döntéshozók fejében és gondolkodásmódjában. (12.00) Azért, hogy elkerüljék azokat a csapdákat, amelyeket óhatatlanul is az ilyen megerősített, felnövesztett grémiumok egy idő után kialakítanak maguk körül. Tehát legyen meg az az elkötelezettség, elhivatottság a civil szféra iránt, legyen meg az a függetlenség és önállóság, amely a mindenkori államtól, a mindenkori kormá nytól függetleníteni képes ennek a szférának a tevékenységét, és függetleníteni képes a pénzosztás néha szép és kellemes, de nagyon sokszor rendkívül nehéz döntéseket eredményező folyamatát. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ezeket az aggályoka t meg kellett osztanom a magyar parlamenttel, tekintettel arra, hogy valószínűleg ez a törvény is a gyakorlati életben fogja majd megmutatni azt, hogy képese ezekre az aggályokra választ adni. Nagyon remélem, hogy az a szempont, ami miatt én is az igent m ondom ki, és támogatni szeretném ezt a javaslatot, olyan fontos és erős lesz a magyar civil társadalom szempontjából, valóban egy olyan megerősödési folyamatnak lehetünk most majd a tanúi, amely alkalmas lesz arra, hogy ezeket az aggályokat eloszlassa. Kös zönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Halász János tapsol.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Halász János úr, a Fidesz képviselője. HALÁSZ JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház ! Fodor Gábor hozzászólásra inspirál. Azt hiszem, valóban fontos kérdés az, hogy az egyszázalékos törvény további működésében érdekeltek leszneke, maradnake a civil szervezetek, és a civil finanszírozás elve, én ezt a dolgot így fogalmaztam meg, amely az egyszázalékos törvénnyel eljött, bekövetkezett, csorbule vagy sem. Ez nagyon fontos dilemma. Hogy ezt a dilemmát még inkább sikerüljön feloldani, rávilágítanék egy olyan kérdésre, ami az egyszázalékos törvény tapasztalataiból is adódik már. Sajnos ez így van, Magyarországon - vélhetően máshol is - a különböző régiókban nem egyforma kereseti viszonnyal rendelkeznek az emberek. Ennek megfelelően nyilván az egyszázalékos felajánlási lehetőség is egy hátrányosabb helyzetű régióban kisebb. A helyi civil szerve zetek, amelyek hátrányos helyzetű régióban dolgoznak, eleve nem tudnak olyan egyszázalékos potenciált vonzani, merthogy nincs olyan kereseti viszonyrendszer az adott területen, azaz a helyi emberek nem tudnak akkora egyszázalékos támogatásokat felajánlani, mint esetleg másutt. Ezt a fajta egyenlőtlenséget egyenlítheti ki egy jól működő kollégiumi rendszer. Ebből a szempontból talán nem baj, hogy ilyen, mondjuk, pénzosztó kuratóriumokhoz nyúl a törvény. Egyetértek azzal, hogy föl kell hívni a figyelmet arra, hogy ugyanakkor a civil finanszírozás elve ne csorbuljon. Ebből a szempontból az a megduplázós javaslat meg éppen a civil finanszírozás elvét segíti, mert a szervezetek érdekeltek lesznek abban, hogy minél több egyszázalékos támogatáshoz