Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 27 (74. szám) - A nemzeti civil alapprogramról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ):
3433 Az a törvényjavaslat, ami előttünk van, és ez az új támogatási rendszer kialakít egy szisztémát. Ez a szisztéma más, mint amit annak idején mi közösen kitaláltunk az 1 százalék kapcsán. Mi volt az 1 százaléknak az eszmei h áttere? Az egyszázalékos felajánlást azért találtuk ki annak idején közösen, és aratott sikert a magyar társadalomban és - mint örömmel hallom - minden pártnál, hiszen a kormánypártok és az ellenzéki pártok egyaránt rendkívül pozitívan emlékeztek meg erről a rendszerről, mert a filozófiája a következő volt. A magyar társadalom évtizedeken keresztül azt szokta meg, hogy atyáskodnak felette; az állam kegyet oszt, alattvalóként kezeli a polgárokat. A polgárok önrendelkezésének egy újabb állomá sa az, amikor közvetlenül tudnak dönteni az adójukról, közvetlenül tudják különböző szervezetek számára felajánlani ezt a pénzt azért, hogy ne különböző grémiumok mondják meg, hogy mi a polgárok érdeke, mi az ő szándékuk, mi az ő akaratuk, hanem közvetlenü l tudják ezt érvényre juttatni, úgy, hogy felajánlják az adott szervezetnek, úgy, hogy támogatni kívánnak például egy civil szervezetet. Aztán ebből a logikából mentünk tovább az egyházak támogatására is egy másik 1 százalékkal. Tehát az önrendelkezés volt az egyik legfontosabb elem, amely a rendszerváltás után is egy nagy hiánya a magyar társadalomnak, az önrendelkezésre való ráébredés; az, hogy felelősek vagyunk közös dolgainkért, felelősek vagyunk azokért az ügyekért, amelyeket közösen kell intéznünk, me rt egy közösségben élünk, a magyar társadalomban, és ezért a köztársaságért felelősek vagyunk mindannyian, tevékeny módon. Az önrendelkezés ráébredésének ez a hiánya - ahogy az előbb fogalmaztam - önmagában egy nagy problémája a rendszerváltás utáni magyar társadalomnak. Ennek egy pici szelete volt, ahol lehetett segíteni, az egyszázalékos területen a civil szféra, ahol végre a polgárok mindenféle közvetítés nélkül, mindenféle grémiumok, szervezetek, kuratóriumok, tanácsok és egyebek nélkül tudtak dönteni a rra vonatkozóan, hogy kit akarnak támogatni, ki az, akinek közvetlenül az adójukat akarják odairányítani, mert úgy gondolják, ők a legméltóbbak arra, hogy olyan fontos feladatokat, társadalmi célokat megvalósítsanak, kitűzzenek, amelyek hasznosak és a közj ót szolgálják. Ez volt az 1 százalék alapfilozófiája. A most előttünk fekvő törvényjavaslat egy másfajta gondolkodásmódot tükröz. Mondtam, hogy az elején nem volt könnyű nekem kimondani azt, hogy én ezt támogatom. Azért támogatom alapvetően ezt a javaslato t, mert úgy érzem, még ha szembe is megy azzal, amit az előbb elmondtam, az 1 százalékot kialakító logikával és felfogással, van benne egy pozitív elem, ami miatt végül is a támogatás mellett döntöttem: ez a civil társadalom saját erejére való ráébredéséne k a folyamata; az, hogy a magyar civil szféra azt tapasztalhatja meg, hogy van ereje, számít, fontos, partner, ha úgy tetszik, és remélhetőleg eljut odáig is, hogy nem is egyszerűen pusztán partneri viszonyról van szó az állam irányába, hanem önmagában az egész társadalom nem ér semmit, ha nincsen egy olyan széles szövete, egy olyan működőképes, tartós háló benne, amit a civil szféra tud valójában megjeleníteni, amit a civil társadalom a szó nemes értelmében jelent. Ez a saját erejére való ráébredése a civi l szférának az, ami végül is bennem eldöntötte ezt a kérdést, de az előbb megfogalmazott aggályok komolyan élnek bennem, és ez a törvényjavaslat nem is tudta teljesen eloszlatni bennem azt az érzést, hogy nem biztos, hogy jó irányba megyünk. Hiszen a törvé nyjavaslat is létre fog hozni különböző új testületeket. Ezek a testületek a pénzosztással fognak foglalkozni, különböző döntéseket fognak hozni. Nyilván e testületeknek a fenntartására is pénzeket kell szánnunk. Ezeket a pénzeket valamilyen módon a civil szférától kell elvonni, hiszen ezekből kell majd fenntartani a különböző testületeket és az óhatatlanul is köréjük telepedő bürokráciát is, amely működteti majd ezeket a grémiumokat. Lehet, hogy lesz ennek haszna. Hiszen én magam is azért mondtam az igent, mert azt gondolom, lehet ennek egy társadalmi haszna, egy politikai haszna hosszú távon, amikor azt mondjuk, hogy megtapasztalja az erejét a civil szféra. De mindenképpen van egy hátránya is: pont azt a szempontot hozza elő, pont azt erősíti meg, amit ann ak idején le akartunk győzni az 1 százalék bevezetésével. Vagyis újra különböző pénzosztó szervezeteket, különböző mechanizmusokat, különböző, a szféra
